Masszív robogó a magyar kátyúkhoz

Yamaha BWS 125

2011.08.07. 06:09

Adatlap Yamaha BW's 125 (125 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 125 cm3
  • Hengerszám: 1 hengeres,
  • Teljesítmény: 9 LE @ 7500 rpm
  • Nyomaték: 9.6 Nm @ 6000 rpm
  • Ülésmagasság: 780 mm
  • Tömeg: 121 kg
  • Tank: 6 l
  • 938 000 Ft

Tizenöt éve találkoztam először a BWS-sel. Akkoriban futár voltam és nekünk kényszerű munkaeszközök voltak a robogók. Civilben minden futárnak volt rendes motorja. Egy robogómániás kolléga szerzett be egy BWS-t, és nagyon villantósnak, már-már csajozósnak gondolta. Mi csodálkozva néztük: tereprobogó? Tök jó lehet!

A közelmúltban kipróbáltam az ötvenest, majdnem megvettem egy későbbi csőröst, de a menetpróbán nem jött be a tipikusan gubbasztós üléspozíciója, pedig termetem átlagos. Már az ágyékzsibbasztó fordulatszám-tartomány elérése előtt ki akarta rázni az összes fogtömésemet, így eldöntöttem, hogy nem leszünk barátok.

Az új BWS viszont jelentős evolúción ment keresztül, szem szempontjából meg pláne. Kezdetben volt az ötvenes, buta tekintetű kétszemű. Ezt követte a kétszemű csőrös, amely különböző formai reszelgetésekkel máig létezik. E mellé érkezett 2008-ban a kissé megküklopszosodott négyütemű nyolcadliteres nagytesó: szintén két szeme van, csak nem egyforma méretű és vertikális elrendezésű: nagyon hasonlít Mike Wazowksira a Szörny Rt.-ből.

Lehetne agyalni, hogy a BWS szép-e vagy sem. Szerintem nem akar szép lenni, és nem akar hasonlítani a szokásos díványrobogókra. Sőt, kifejezetten tereprobogó sem akar lenni, kevésbé erőltetett, mint a régi ötvenes. Ez a robogók allroundere. Az ipari dizájn egy mindenre jó, közútra és enyhe terepre is alkalmas célszerszámmá tette, ami ideális a városi forgatagban, de otthon érzi magát földúton, erdőn-mezőn is.

A váz jól láthatóan komolyabb az ötvenesénél, és a hátsó kerék felett direkt nem burkolták le a robusztusság hangsúlyozása érdekében. A kipufogó kicsit még hivalkodó is lett: olyan vastag a cső, mintha valami izom-robogóról beszélnénk, pedig a 125-ös nem gyúrós pajtika. Kíváncsi is voltam, mire elég.

A Yamaha egy kedves célzással tudatja, hogy kulturált négyüteművel van dolgunk: a gázkar vezérműtengely-bütyök alakú. Kezdetben fura volt, de cseppet sem kellemetlen. Bennem a kidolgozottság érzetét keltette, hogy még erre az apró hülyeségre is gondoltak.

A kormány szerencsére burkolatlan, ezzel is a motorokra hajaz. A kezelőszerveinek környéke egyszerű, de igényes megoldású, ámbár a műszerfal lehetne kevésbé játékszerű. Egyetlen pont nem tetszett, egy részletre mondanám halkan, hogy gagyi: a fröccsöntött imbuszcsavar-imitációk a műszerek körül visszataszítóak. Ezek helyett jó lenne egy napi kilométer számláló az univerzális, futárkodásra vagy anyagbeszerzésre is alkalmas robogóra. Igaz, ez az más típusoknál sem túl gyakori.

Kellemes pöfögéssel indul a kis egyhengeres, ha a faék egyszerűségű, de ötletes lopásgátlón túljutunk. Nincs lyuk a gyújtáskulcsnak: elzárja egy lemez, ezt kell először kiiktatnunk. A kulcsot kézbe véve láthatjuk, hogy a tollal ellentétes végén van egy pöcök, ami beleillik a zár alatt levő kulisszába. Elfordítva szabaddá válik a nyílás: máris bedughatjuk a kulcsot a felszabadult zárba, fék behúz, önindító, és máris röffen.

A blokk 123 köbcentis, egy vezérműtengelye négy szelepet nyitogat. Ez befecskendező segítségével 15 lóerős teljesítményhez elég. Egy átlagos négyütemű 125-ös 10-12 lóerőt tud, ez nem rossz még akkor sem, ha a CVT automata egy részét felemészti: jól megy a BWS, bár nem kapnék sírógörcsöt egy 250-es változattól sem.

A teljesítmény bőven elég a közlekedéshez, sőt még örömmotorozáshoz is. Mindig szerettem az olyan megoldásokat, ahol a szórakozás érdekében nem kell megölnöd magad: a BWS kilencvenes végsebessége pont elég ahhoz, hogy kimotorozható legyen különösebb tudás nélkül is.

Utálom a robogós üléspozíciót, ezért valószínűleg hátrébb ülök, mint kéne, nem férne mögém még egy személy. Szerencsére megtehetem, mert az ülés nagy. Úri kényelmet nyújt egy ötveneshez képest, karjaimmal rendes motoros pozícióban tartva nagyon jól terelgethető. Kipróbáltam két személlyel is: úgy persze nem fértem el tehénkedő stílusban, de a pluszsúly a rövid távon nem okozott semmiféle problémát a normális közlekedésben, van elég erő az utashoz is.

A tervezők nyilván nem benzintyúkszállító túramotorról álmodtak, így ez csak végszükség a pár utcával odébb lakó nagymamáig. A nyomatékos, kuplunggal jól összehangolt blokkot ilyen távon pont nem izgatja, hogy szólóban vagy ketten ülnek felette, megy rendületlenül. Tökéletes város környéki rövidebb barangoláshoz, a bütyküs gumi ellenére kanyarban sem rossz: a Chuck Norris-híd pesti felhajtóját simán, nyélgázon veszi.

A futómű egy robogóhoz képest szenzációs. Elöl hagyományos teleszkópok porvédő gumiharmonikával, csak úgy endurósan, vagy ha úgy tetszik, MZ-sen. Hátul nem egy, hanem két rugóstagot találunk. Nekem a geometria is tetszik: könnyen döntögethető, laza kormányfogásnál sem szitál be, rossz úton is tartja az irányt. A macskakövet persze ez sem csípi: rázkódik mint az őrült, igaz, ott sem válik instabillá, csak kapaszkodni kell.

Nem légpárnás a futómű, de pont annyi visszajelzést ad, hogy egy kezdő is érezze, megtanulja a motorozás csínját-bínját. Nem veszi be a kanyart helyettünk és nem libeg át a macskakövön, hogy végül a motortól várjuk el, hogy minden problémát megoldjon helyettünk robotpilóta módjára.

Földúton is zsír. Persze nem nyelezés, nem komoly terep, ez nem KTM – ennek ellenére a város környéki eldzsumbujosodott retekből indulva egyszer csak olyan helyeken jártam, ahol még sosem. Észre sem vettem, hogy jócskán elszaladt az idő, ez pedig nem rossz jel. Még az erdőbe is bementem, kitaposott ösvényre, ahol éppen csak elfértem – csak akkor fordultam vissza, amikor tényleg elfogyott az út. Hatalmas előny a BWS felépítése és csekély tömege, hiszen teletankolva is csak 122 kiló, alig 10%-kal nehezebb egy kövérebb ötvenesnél. A kavicsos szakaszokat vagy homokos részeket is jól veszi. Ezeket a mutatványokat egy 150-170 kilós, nagy testű utcai robogóval kellemetlen lenne kivitelezni, a kiskerekűek szintén hátrányban vannak.

A BWS 12 collos kerekeken gördül, elöl 120-as, hátul 130-as gumikkal. A fék hátul csak dob, de igen jól adagolható: robogón a hátsó fék nagyobb barátunk, mint az első, mégsem mindig a tárcsafék a tuti. Van egy ügyes fékrendszer-extra is, az UBS. Egyszerű, mechanikus fékerőelosztó rendszer, a megcsúszást hivatott megakadályozni: erős hátsófék használat esetén működésbe lép az első tárcsafék is.

Az első fék munkahengerét jobb oldalról áthelyezték balra, a hátsó fék karjához, így a hátsó egy himbarendszeren keresztül meg tudja nyomni az első fék munkahengerét a megfelelő fékerőnél. A jobb oldali fékkar egy bowdenen keresztül működteti a túloldalon levő saját munkahengerét – ezen túl az első fék hagyományos módon működik.

A BWS jópofa menettulajdonságian túl kedves extrákkal is szolgál: van rögzítőfék, hogy el ne guruljon az oldalsztenderről, van masszív és könnyen működő középállvány és egy jó nagy sisaktartó is. Hátul rendes vascső kapaszkodót kaptak a majrés csajok. A legjobb a 3,6 literes fogyasztás: én ennyit mértem, pedig nem kíméltem.

Nem olcsó játék, nem alternatívája az ötvenes használtaknak, felesleges számolgatni, hány Simson jönne ki ennyi pénzből. Az ára közelebb van a kilencszázezerhez, mint a nyolcszázhoz. Egy átlagos, autóhoz nem értő ember azonban egymillióért jó eséllyel nyúl bele olyan autóba, amivel csak a gond van. A BWS pedig új, megbízható, harmadát fogyasztja egy autónak, lehet vele parkolni és olyan élményt nyújt, amit a legtöbb négykerekű nem. Nem próbáltam ki a világ összes robogóját, de lett az egyik kedvencem.

Városi közlekedésben nemhogy alternatíva, hanem forradalmi lehetne, ha nem kéne külön vizsgázni rá. Még így is megéri, hisz a hatvan rugós tanfolyamköltség ennél a beruházásnál már kibírható. A motorozás iránt affinitással nem rendelkező, de közlekedni kívánókon túl azokat is megfoghatja, akiknek ez a belépő a motorozás világába.