Használtteszt: Suzuki GS500

Az úgy volt, hogy volt nekem egy klasszikus hülyegyerek-balesetem 18 éves koromban. Rövidgatya, papucs, nulla motoros tudás, nagy motor, zakó – röviden így tudnám összefoglalni a történetet. Hosszan csúsztam a salakos betonon, és bár nem tört el semmim, de – mivel a testem közel 70%-át seb borította – szörnyű seblázban fetrengtem utána napokig. Iszonyatosan fájt mindenem, s ahogy a másnapos részeg, meg is fogadtam gyorsan, hogy soha többé nem ülök motorra.

Ezt kábé tíz évig szigorúan be is tartottam, de közben sajnos egyre csak sokasodtak az autók a világban, így a XXI. század beköszönte után pár évvel kénytelen voltam feladni az elveimet, annyira nehézkessé vált a közlekedés Budapest utcáin. Nagy motor természetesen szóba sem jöhetett, vettem viszont egy aprócska Vespa robogót Szentendrén. Egészen Békásmegyerig jutottam, ahol egészen egyszerűen elgázolt egy friss jogsis mazsola egy piros Ford Fiestával – ezúton is üdvözlöm.

Az elméletem, miszerint a nagy motor veszélyes, a robogó viszont nem, azonnal megdőlt, ezúttal viszont az égvilágon semmi bajom sem lett. Ezt égi jelnek tekintettem, és úgy döntöttem, most már végképp nem adhatom fel. A baleset után félórával már volt megint robogóm, egy szép, zöld Malaguti Centro. Kicsit féltem, de gurultam konokul. Csak azért is.

Pár év után sajnos rá kellett jönnöm, az ötvenes robogóval könnyen zsákmányállattá válik az ember az olyan többsávos utakon – Váci, Szentendrei –, ahol hetvennel lehet menni, ráadásul a buszt, ami lassú és nagyon büdös is, képtelenség megelőzni. Fogadalom ide, a nagyobb sebességből fakadó nagyobb veszély oda, tojtam mindenre és vettem egy 125-ös robogót, egy Honda Dylant.

Ez már simán ment 90-nel, és akár 110-ig is felgyorsult, ha vártam türelemmel, szóval nem vadászott többé senki rám, hiszen nemhogy tartani tudtam a tempót, de még gyorsabb is voltam a kocsiknál, ha akartam. A Dylan tökéletes városi közlekedési eszköznek bizonyult, viszont nem gyorsult valami jól, így egy nagyon fontos dolog, pont az élmény hiányzott a történetből.

Két év után adtam el a nagyrobit. Igazából egy 250-es Honda VTR-t szerettem volna, hogy megmaradjon a fokozatosság, de annyi pénzért, amennyi nekem volt, nem találtam jó állapotút, így esett a választás egy ismerősöm megunt GS500-asára. Először nagyon nem akartam belemenni, mégiscsak négyszer akkora a motorja, mint amit én megszoktam, 45 lóerő és 170 kiló sok lesz nekem.

Amikor élőben is megláttam, egyszerűen nem értettem, miért mondogatja minden motoros barátom, hogy kicsike meg könnyű, és ideális lesz megtanulni motorozni. Frászkarikát, ez hatalmas, nehéz, mint a dög és gyorsabb, mint az Integrám, pedig csak két kereke van, ráadásul a gyűrődő zónákat és a légzsákokat is kispórolták belőle.

Egészen addig féltem tőle, amíg ki nem próbáltam. Nem mondom, izomból tologatni a 170 kilót nem volt nagy élmény a robogó után, de ahogy elindultam, már magától értetődő volt minden. Először persze nem a sebességről, hanem az életben maradásról szólt a motorozás, de tényleg nem sokáig. A GS500 nem egy kifinomult szerkezet, ennek ellenére kezdőként is jól használható. Végre volt egy olyan gépem, amin élmény húzni a gázt!

A váltó megszokást igényel, az ürest a mai napig nem mindig találom meg elsőre, néha, de tényleg nagyon ritkán pedig kettes helyett üresbe rúgom, de ez azért nem mindennapos probléma, szóval annyira nem zavaró. A kis kéthengeres alul nem túl erős, ezért egyrészt könnyű vele elindulni, másrészt ha nem forgatjuk, nem lesz rögtön halálfélelmünk, hiszen alul csak annyit érzünk, hogy van ebben még kraft, de igazi tűzijáték nincsen.

A motor 7-8 ezres fordulat környékén vadul meg, itt már tényleg jól megy a GS500, de persze csak robogós szemmel. Egyszer visszaültem rá egy 170 lovas VFR1200-asról, és hosszú percekig azt hittem, elromlott. Aztán persze rájöttem, hogy nem, ez ennyit tud: robogóról nézve speedmotor, a másik oldalról nézve viszont robogó, szóval pont annyi ez a 45 lóerő, hogy már lehet vele élvezni a motorozást, de még bőven uralható kezdőknek is.

A GS500-nak simán megvan az autópálya-tempó, de egyrészt nagyon lökdösi szegényt a szél, másrészt hosszabb utazás közben nem jó huzamosabb ideig hatezer fölött tartani a motort. No, nem azért, mert bármi baja lesz, hiszen annyira egyszerű és jó konstrukció, hogy tényleg kimegy a világból, viszont a kéthengeres magas fordulaton már eléggé rezonál, szóval egy Budapest–Siófok táv már bőven elég ahhoz, hogy ne érezzük a kezünket, mire leérünk. Ezzel a motorral lehet, és érdemes is túrázni, de inkább az autóutat kedveli. 110-ig kényelmes és kulturált.

Városi közlekedés során nagy előny a puha, kényelmes, toleráns futómű, melynek nem okoznak gondot a kátyúk. A GS500-zal nagyon kis helyen ellavírozhatunk, ezt a városban is tapasztaltam, de a motoros suliban is kiderült, mennyivel kezesebb, mint a motorok többsége, mikor a bójákat kerülgettük. Szépen le is lehet dönteni a motort, hogy karcolja az aszfaltot, de ez a futómű egyértelműen nem arra termett, hogy őrjöngjünk vele, hiszen ahhoz túlságosan puha és nyeklik.

Én nagyon megszerettem a GS500-asomat, sőt, valamennyire meg is tanultam motorozni rajta, vagyis beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A kipufogó ugyan elkezdett rozsdásodni, de műszakilag a mai napig úgy néz ki, mintha új lenne, igaz, mindössze 13 ezer kilométert ment összesen. Két év után mégis úgy döntöttem, megválok tőle. Ezúttal nem azért, hogy nagyobb gépet vegyek, hanem mert egyszerűen nincs időm motorozni, évi pár száz kilométerért meg kár tartani, inkább szolgáljon valakit, akinek nagyobb szüksége van rá.