Keményen néz, befeszít

Teszt: Harley-Davidson V-Rod Muscle VRSCF – 2011

2011.10.15. 09:28

Adatlap Harley-Davidson V-Rod Muscle VRSCF (1250 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1250 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Teljesítmény: 125 LE @ rpm
  • Nyomaték: 115 Nm @ 6500 rpm
  • Tengelytáv: 1700 mm
  • Ülésmagasság: 705 mm
  • Tömeg: 292 kg
  • Tank: 19 l
Harleyt tesztelni mindig ünnep, és nem azért, mert kevés modell volna, vagy ritkán kapnánk tesztmotort. Vagy olyan mérhetetlenül márkasznobok lennénk. Vagy ársznobok. A Harley valamit tud, így aztán még akkor is kicsit ünnepnek érzem a tesztelést, ha végül olyan hosszas pocskondiázás jön ki belőlem, mint a Cross Bones tesztelése után.

A V-Rod legújabb változata zavartalan ünnepnek ígérkezik. A hátrányait ismerjük és rég elfogadtuk, praktikumot nem keresünk benne, az ésszerűségét rég nem firtatjuk, inkább élvezzük, hogy ez a sorsunk, és motorozunk egy jót. Drag strip performance, street style, foglalja össze a V-Rod Muscle lényegét a Harley amerikai honlapja. Gyorsulási versenyre épített szupergép, utcai felfogásban. Pusztán katalógus-szempontból azért igen korai volna pezsgőt bontani. Vagy egyáltalán berakni a pezsgőt a hűtőbe. Inkább kapálni kéne egy kicsit azt a szőlőt, amiből egyszer majd pezsgő lesz.

Mert hiába hozták ki a maximumot a Harley első vizes, még a Porsche tervezte blokkjából, a mért teljesítmény még mindig csak 125 ló, 1250 köbcenti hengerűrtartalomból. Ha abból indulok ki, hogy a Harley alapvetően a Yamaha VMaxot koppintotta annak idején, nyilván már akkor sem a katalógusadatot hajkurászták, hanem a kellemes karaktert. Más kérdés, hogy a régi Vmax hajtóműve karakter-szempontból is simán lenyomta a sokkal későbbi Porschét.

Egyébiránt fontos, hogy egy motor erősebb legyen, mint akár 100 lovacska? És nem lenne sokkal fontosabb egy szép, barátságos nyomatékgörbe, vagy egy, a tetején vérpezsdítően emelkedő teljesítménygrafikon? Engem zavar a legkevésbé, ha adott hengerűrtartalomból nem a katalógus-szempontból érdekes adatot hozzák ki, hanem a maximális vezetési élményt, és a V-Roddal nagyon szépen lehet motorozni, már ami a meghajtást illeti.

Egy V-Rod Muscle tesztelésében ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy ne gyorsulgassunk vele nem-Muscle V-Rod ellen, mert ez bizony csak egy optikai csomag. És igazából csak ironizáltam azon, hogy kihozták a blokkból a maximumot. Mindegy, ha optika, ne is a stoppert keresgéljük, nézzük inkább a formatervet. Tömör, komor, elegánsan fenyegető technó. 80% modern, 20% klasszikus, persze nagyon megnézném élőben a másik három lehetséges színben is (fekete, farmer-sötétkék és élénkvörös). Általában ellenzem az ezüstmetált, de nem lehet véletlen, hogy ilyen a tesztmotor, mert a technokrata motyóhoz legtöbbször ez illik, nincs mese.

A V-Rodban az is jó, hogy, hogy ezt nem veheti meg bárki. Olyan, mint egy feltűnőbb ruha: olyan testalkattal, ami simán elmegy egy Fat Boy-on vagy Electra Glide-on, hordóhassal vagy törpe növéssel nem igazán hordható. A V-Rod a nélküle is jól kinéző embereknek tud jól állni. Kíváncsi lennék, hogy nem is annyira technológiailag, mint inkább dizájnban mikor lesz a Harleynak ennyire sikeresen radikális újítása. Illetve, hogy lesz-e egyáltalán? Újak az ötküllős, oldalt selyemfényű, középen fekete küllőjű kerekek, elöl 19, hátul 18 colos méretben, melyek talán el is vonják a dizájntudatosabb szemlélő tekintetét az érdekes ténytől, hogy a Muscle az első V-Rod és a második Harley fordított teleszkóppal. Az, hogy a tankot beszögletesítették, többeknek tűnik fel.

A tank persze itt is csak áltank, itt továbbra is a légszűrő van a V-Rodokon, került is az elejére két kis lyukacsos fémlemez, aminek egy tankon ugye nem sok értelme lenne, hiszen még a végén elpárolog a benzin. Egy pillanatra elgondolkozunk, milyen kár, hogy nem süvít hallhatóan a levegő, aztán végre csak észrevesszük, hogy teringettét, a blokk is selyemfényű.

A selyemfény az új króm és az új matt, a Harley pedig lenyűgöző tudatossággal nyomja már egy ideje az új trendet. A selyemfényű króm kipufogók a többi V-Roddal ellentétben kétoldalt futnak, és négyzetes keresztmetszetben végződnek. Ha valaki nagyon unná már a kör keresztmetszetet. A faridomot rövidebbre nyesték, más lett így a hátsó lámpa is, melybe kétfelől LED-es indexeket raktak, ami ugyancsak nagyot javít a teljesítményen. Miként a visszapillantó tükrök száraiba telepített elülső indexekkel is nyerünk némi aerodinamikát.

A V-Rod már a puszta megjelenésével is arra az alapigazságra emlékeztet, hogy a motorozás egyszemélyes műfaj. A Muscle-ön sincs ez másképp: van rajta utasülés, de ha a háttámlás Captain America vagy a Honda Gold Wing fotelje az utasülés megoldásának egyik végpontja, a V-Rodé a másik. Ha valaki odakívánkozik, magára vessen, egyébként azonban az asszony inkább tanuljon meg motorozni, ha túrázni szeretne.

Az utasülés nem ülés, inkább olyan, mint a giliszta megvastagodott nyerge, ami rengeteg érdekes biológiai kunsztot tud, de azért a Harleyé is jó valamire: gyorsításkor megtámasztja a seggünket. Ilyenkor, mármint gyorsítások idején látszik, mennyire sok is tud lenni 125 ló, hiszen egy szinteltolás nélküli nyeregből simán hátracsúsznánk, aztán kepeszthetnénk vissza a kormányon végzett saslengésekkel. Az ülés, vagy tán inkább maga az üléspozíció és a rugózás együttese továbbra is olyan, hogy félóra motorozás után megfájdul rajta a derekam. Tomi barátom, a gyakorló V-Rod-tulajdonos is így van vele, de azt mondja, egy kis derékfájás igazán belefér.

Ménkü nagy a hátsó féktárcsa, nem is véletlenül. Egy V-Rod-anatómiájú motornál annyira alacsony a súlypont, a tömegeloszlása pedig annyira robogós, hogy a hátsó kerékre lényegesen nagyobb tömeg esik, mint egy sportmotornál. Fékezésnél kisebb a dinamikus súlypont-áthelyeződés, tehát a V-Rodnál tényleg érdemes a Honda vezetéstechnikai tréningjén megtanult hátsó fékkel kanyarba beesős technikát alkalmazni. A maga lomha, kelletlen módján kanyarodik tisztességgel, és bár a tesztmotoron nem volt blokkolásgátló, a hátsó is annyira hatékony és jól adagolható, hogy egy ideig arra gyanakodtam, mégis van.

Az viszont már nekem teljesen kiesett, hogy ennek ennyire puhán jár a motorja és a váltója: semmi erőszakos alapjárat, semmi krákogó csattogás alacsony fordulaton terhelve. A simára emlékeztem, de az nem volt meg, hogy ennyire puha. A kettesbe húzott váltóra sem rezzennek össze a falusiak, hogy úristen, hogy bevágta a szél az ólajtót, lehet, hogy tokostul kiszakadt. Ilyen lett volna a V-Rod?! Mintha gumiba öntötték volna az egészet, blokkostul-váltóstul.

Oké, hogy Porsche, meg minden, de miért jár ez ennyire bársonyosan? Sebaj, fő, hogy kilencezerig pörög, és bár tény, hogy a VMax már a történelem előtti időkben is erősebb volt és tovább lehetett tekerni, az alatt nem volt ennyire jó futómű – igaz, az új 1700-es 200 lovas már tudja ezt, sőt többet is.

A hátsó rugó feszességén azért állítanék a körmös kulccsal, ami alapban jár a motorhoz, csak a tesztmotorhoz nyilván nem nyomogatják mindenki kezébe. A jobb markolat tövében van egy csavar, ami élénken emlékeztet a régebbi Harleyk paraszttempomatjára, amit a megfelelő gázállásnál kézzel szépen betekertünk, aztán fix pillangószeleppel elrotyogtunk a napnyugtába. Ennek most szerencsére nincs köze a tempomathoz: a szervizben fixálják vele a fordulatot szereléshez – a V-Rodon ráadásul amúgy sincs már gázbovden, ride by wire, de ennél több érdekességet már tényleg nehéz felfedezni egy dizájncsomagon.

Szóval ennyi, nem lehet itt tesztelés örvén nagy megfejtésekre jutni – a V-Rod Muscle motorozásilag ugyanolyan, mint a többi V-Rod: szép, becsületes adag vas. Amivel megint igen jót motorozhattam, és amiből megint maximum a 60%-át motoroztam ki. Kanyargós útra feleennyi teljesítmény is bőven sok, 200-zal vicsorogni a tájfunban meg kinek jó?

Műszaki adatok:

Hosszúság: 2410 mm

Ülésmagasság: 705 mm

Villaszög: 34° Utánfutás: 142 mm

Üzemanyagtartály: 18.9 liter Száraz tömeg: 292 kg

Motor: folyadékhűtésű

Hengerűrtartalom: 1250 cm³

Furat x löket: 105 x 72 mm

Nyomaték: 115 Nm @ 6500 rpm

Felnik/gumik: első: 19"/120/70 R19, hátul: 18"/240/40 R18