Adatlap Piaggio Si (49 cm3)
- Hengerűrtartalom: 49 cm3
- Hengerszám: 1 hengeres,
- Tömeg: 40 kg
Egy zsebkendőnyi olasz faluban természetes látvány lenne, hogy Isten szolgája robogóval vagy segédmotorral gurul pásztori szolgálatának állomásai között. Mifelénk viszont meglepő az ilyen, de nem kivétel nélküli: András, a fiatal lelkész ha teheti, felül a Sire és gázt ad. Az ég ugyan nem szakad le, ám a kis piros Piaggio meglódul. De még hogy!
Babettán nevelkedve volt némi elképzelésem, milyen dinamizmust várhatok az öregecske mopedtől. Ugyan nekünk exportos, hosszú üléses gútai volt, de rögtön otthonosan léptem fel ezekre a pedálokra. Régen járt már, de a templom előtti hosszú járda éppen elég volt, hogy beröffenjen a kis kétütemű.
Hű, ez nagyon megy! - volt az első gondolatom. A 49 köbcentis, kopott vörös gép meglepő vehemenciával ugrott le a járdáról és már száguldottam is a somorjai Almafa utca felé. Hirtelen minden emlék visszajött, pont úgy vigyorogtam, mint régen, tizenkét éves gyerekként a kertvárosi ralikon.
Szinte vártam feltűnni a lustán szirénázó autót; ahogy a rendőr egy pofon kíséretében leereszti a kereket és zsebre vágja a szelepet, hogy toljam csak haza megszégyenülve. Azok az idők azonban már elmúltak, és a Piaggio is jobban megy, mint a Babetta – mit nem adtam volna ezért húsz éve.
Az ötvennél átélt fénysebesség-élménynek egy rántással vége lett. A kellemes purrogás abbamaradt, a Si leállt. Nahát. Csak nem fogyott ki a benzin? Letekertem a tanksapkát, térdeim között meglóbáltam a negyvenkilós motort. Nem nagyon volt csobogás, így áttekertem a benzincsapot a tartalékállásra.
Kezdődött a tekerés. A kiürült karburátor hamar teleszívta magát, és újra járt a gép. A jelenből azonnal visszacsöppentem a fejemben forgó gyermeki moziba és indult tovább a fékezett habzású hajsza. Nyoma sincs késlekedésnek, szépen veszi a gázt, nincs semmi baj a röpsúlyos rendszerrel annak ellenére, hogy a blokk bontatlannak tűnik – ahhoz képest, hogy a tulajdonos szerint 1981-es a Piaggio, nagyon egyben van.
Az egységes dizájn része a trükkös kipufogó. A megszokott moped módival szemben aránylag rövid, de vegyük észre a kellemes tekeredést a henger tövében. A rezonátor tágulása rövid, látszik, hogy az alacsony fordulatról való dinamikus elindulásra lőtték be – ennek ellenére úgy néz ki, mint A kis hercegben a kígyó, amely készül megemészteni az elefántot.
A kopások persze látszanak, az ülésen is azonnal szembe tűnnek a szakadások. A karcok ellenére bátran kijelenthetjük, hogy egy ilyen állapotú moped még bőven az életgörbéje magasabb régiójában van – kertvárosba, vidékre és falura ideális jármű.
A végsebesség érzésre 55 körül van. Muszáj érzésekről beszélni, hisz a Sin nincs sebességmérő. Ami a Ciao testvérmodellnél még ott volt a lámpaházban, itt már csak egy befoltozott lyuk. Valljuk be, nincs is szükség a műszerre – nem tudunk annyival menni, hogy értelme legyen a tempó követésének.
A szemre is rendkívül egyszerű váz, a merevnek látszó hátsó és a filigrán hidraulikus teleszkóp ügyesen veszi az úthibákat, még végsebességnél sem válik instabillá, nincs nyoma a hasonló mopedeken tapasztalható imbolygásnak.
Az alacsony súlypont és a 17-es kerekek jó vezethetőséget adnak. A négyküllős felnik nem is néznek ki rosszul, jobban passzolnak a szögletes formatervhez, mint a régi Ciao küllői. A tengelyt ölelő aprócska dob nem sok jót sejtet, de leesett az állam, amikor rámarkoltam a fékkarra. Istenem, hát így is lehet? Ezt Szlovákiában miért nem tudták a babettások?
Lelkész barátunk öt éve vásárolta a Piaggiót. Hatezer koronába került, ami nagyjából kétszáz euró, de engedjék meg, hogy ezt most ne matekoljam át forintra, a mai vérzivataros idő árfolyamváltozásai feleslegessé teszik. Számoljunk csak jószágban: aktuálisan ez négyszáz naposcsibe ára.
Soha nem kellett hozzányúlni, csak benzint kapott és némi olajat. A kupak felirata szerint 2%-os, vagyis 1:50-es keverék kell bele. Nincs kék füst, se szag – a gyári kipufogóval a hangerő is jelentéktelen, így diszkrétem, társadalombarát módon mopedezhetünk a Piaggióval.
Aki ilyet szeretne, idehaza is talál bőven. Nem csak Ciaót, hanem Sit is bőven hoztak olaszból az alkalmi és professzionális nepperek. 30 és 60 ezer forint között találni a hirdetési oldalakon – igaz, hogy a robogó divatosabb, de ez sem rosszabb. Kényelmes, jobb vezetni és a végsebesség sem marad el. Külföldön komoly tábora van a mopedeknek, szériaállapotban és rommá tuningolva is lelkesednek értük.
András, a lelkész is szeretettel tartogatja. Komoly motorozásokhoz van a garázsban egy komolyabb gép, de városban röpdösni, bevásárolni ez az igazi. A jelenlegi, rendszám nélküli (bár hamarosan végre megváltozó) helyzetben talán még jobb is a robogóknál. Mivel a pedálos kivitel kevésbé vonzza a tolvajok a szemét, talán nem kell összeszorult gyomorral otthagyni a bolt előtt.
A Piaggo Si legnagyobb előnye, ahogy a neve is mondja, az életigenlő vidámság. Szándékosan komolytalan, ám cserébe megbízható, szerelhető és olcsón fenntartható. Fényévekkel jobb, mint bármilyen Babetta.