A távolság megszépíti

Suzuki Intruder M800

2012.08.19. 07:07

Adatlap Suzuki M800 Intruder (805 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 805 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Teljesítmény: 53 LE @ 6000 rpm
  • Nyomaték: 69 Nm @ 4000 rpm
  • Váltó: 5 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1655 mm
  • Ülésmagasság: 700 mm
  • Tömeg: 247 kg
  • Tank: 16 l
  • 2 428 000 Ft
Az Intruder segített megérteni, hogy mi egy hasonló cruiser dolga: átalakítani a benzinben tárolt kémiai energiát zajjá, hővé, vibrációvá és egy kicsi menéssé. Az egyes modelleket az arányok különböztetik meg egymástól, az M800-as erőssége inkább a menés és a hőtermelés, a zaj közepes, a vibráció pedig meghökkentően kevés.

De hagyjuk is a tudományos megközelítést, mert a műfaj sem erről szól. Nem táblázatos fícsörvadászok veszik az ilyesmit, hanem olyanok, akiknek szimplán tetszik ez a műfaj. És olyat vesznek, amilyenre épp pénzük van. Bűn ez? Akinek csak 125-ös  Keeway-re futja, az ne érezze jól magát? Persze az Intruder egy magasabb szinten csücsül a táplálkozási piramisban, valahol félúton a csúcs felé, ahol a Harley-k és a Victory-k ülnek elmozdíthatatlanul.

A japánok köztes megoldásként jönnek szóba, a Suzuki is. Persze burgeren és nagy szénhidrát-tartalmú italokon hizlalt, másfél mázsás embereknek kevés a nyolcszáz köbcenti, de egy átlag nyüzüge irodistának elég ez is arra, hogy kikapcsolódjon. Oké, abszolút értelemben nem könnyű, mert megvan 260-270 kiló, de egy cruiser negyed tonnája közel sem tud annyira fájni, mint egy enduróé, mert anélkül is elég közel van a földhöz, hogy felborulna.

Formai kérdésekről nem szeretnék vitát nyitni, szigorúan magánjellegű a véleményem: az Intruder két változata közül nekem az M tetszik jobban, a rövidebb hátsó sárvédővel és a leburkolt első lámpával jobban bejön, mint a klasszikusabbnak látszó C változat. A vonalai a hátsó ülés nélkül, a kiegészítő takarópúppal válnak kompletté, de ilyen nem volt a tesztgépen, hanem meghagyták a középtávon is elviselhető hátsó ülést.

Az első ülés persze még jobb, jó földközelben van és olyan terebélyes, mint egy óriás palacsinta. A lábtartók elöl kint, a fenében, a kormány viszonylag széles és magas. Nem az Inturder hibája, de ebben a pózban úgy éreztem, hogy 173 centimmel nagyjából az alsó limit lehetek, akinek ezt a motort való. Ha például forgolódni kellett koppig elfordított kormánnyal, alig értem el a távolabbi szarvat, és olyan közel kellett ülnöm a tankhoz, hogy ennek a kellemetlenül széles vége nyomta a combomat.

Azonban az Intrudernek nem áll jól a közelség, a szerkesztőségből Zách Dani következetesen műanyag kaspónak hívta a már említett lámpaburkolatot. Tényleg van némi hasonlóság, a különbség csupán annyi, hogy talán egy kaspó nem karcosodik ennyire. Higgyék el, nem vagyok az a fajta ember, akinek szitokszó a műanyag, vagy hogy még durvábban fogalmazzak, a műanyag nálam nem szinonimája a szarnak. Elvégre sok jó köszönhetünk ezeknek az anyagoknak, gyakorlatilag ezek képezik az alapját a mai jólétünknek.

Azonban műanyag és műanyag között nagy a különbség, és pont egy ilyen férfias pózőr motornál illene olyanokat használni, ami nem karcosodik már pusztán attól, hogy ránéznek. A gyújtáskapcsoló köré is került egy műanyag panel, lötyög az egész, és a kulcstartón elhelyezett kis hajlékony mütyüsz, amire a kereskedésben a rendszámát írták rá, egy rendes kört csiszolt, ahogy körbe-körbe fújdogálta a menetszél. A tankon elhelyezett krómozott műanyag rátét is ronda, egyenetlen hézaggal követi a fém ívét. Egyébként ide tettek pár visszajelzőt, hogy az embernek kiessen az elsődleges látómezejéből.

Rendben, elismerem, 13 ezer kilométer nem kevés – ennyi volt a tesztmotorban – tudja a fene, mit élhetett már át, de valahogy ehhez képest is túl mattnak tűnt a fényezés, még a fém részeken is. Szintén nem szépségdíjas az, ahogy a műanyag kaspóba bevezették a drótokat. De hagyjuk, ezzel gyakorlatilag túl is vagyunk a nehezén.

Mert a jó hír az, hogy az Intruder fémből készült részei elég jók. A 805 köbcebtis V2-es és a hozzá kapcsolódó váltó mindenképp. Bár hozzáteszem, ennyiből 53 ló az nem sok, ezzel nagyjából Daewoo Matiz-i magasságokba emelkedett a fajlagos teljesítmény, ellenben ezt kellemesen adja le, szinte bárhonnan húz. A bárhonnan szónak az ad külön értelmet, hogy fordulatszámmérő nincs, de a V2-est tényleg csak szándékosan lehet megfingatni, mondjuk 50 alatt ötödikbe váltva húzni neki egy csutkagázt.

Az ilyen szemétkedéseket leszámítva nagyon lelkesen megy az Intruder, egyesben kb 65-ig, kettesben 95-ig gyorsul, hármasban pedig megfutja a 130-at. Ezt a tempót könnyedén elviseli, bár fölötte már kifogynak a fickóssági készletei, de itt már az embernek sincs nagyon kedve tovább húznia. Érdekes, hogy a fura lámpaidom azért egy picit eltereli a szelet is, de a cirkálás azért kellemesebb. Hogy mást ne mondjak, 130 táján már a menetszél kezdi felemelni a az ember lábfejét, mert cirka 30 fokos állásszöggel kapja meg a légáramot a magasan és elöl lévő lábtartón. Úgyhogy aki szeretné a felhajtóerő fizikáját tanulmányozni, íme a remek lehetőség. Hadd dicsérjem még egy kicsit a váltót, mert messze az átlag felett pontosan működik, nem kell hozzá nagy erő, és rendesen megvan az üres fokozat is.

A Suzuki egyébként szépen oldotta meg a merevnek látszó hátsó villát, ami a látványhoz képest rugózik, sőt, a rugó előfeszítése még állítható is (7 fokozatban), de olyan mélyen van eldugva, hogy ez nem feltétlenül a legegyszerűbb művelet. Az első villa nem állítható, viszont fordított, ami meglepett. Azonban az Intruder rugóútjainak a magyar utak így is feladják a leckét, hiába na, a cruiserek ilyenek. A fékek a műfajon belül – de csakis itt – elfogadhatónak mondhatók. Én speciel a Honda VT750 S hátsó dobféke után semmi jóra nem számítottam, ehhez képest a Suzukié szinte fog. Az első tárcsával sincs nagy baj, úgy sem pályanapozni vesz az az ember M800-ast – plusz pont, hogy a fékkar is állítható. Az Intruder dönthetősége is elviselhető, persze nem különösebben nagy stunt-mutatvány megszikráztatni az oldaltámaszt, de normál kanyargásban ez még nem gond, amúgy pedig kellemesen kezes a középsúlyú japán cirkáló.

Ja, még egy fontos műfaji kérdés, a motorhang. A ferdére vágott végű csövek szépen muzsikálnak, de hiába tűnnek egyszerű belsejűnek, elég sok hangot megfognak. Nekem tetszett az Inturder hangja, tény, hogy nem hangos, de ez talán nem zavarja azokat, akik nem úgy akarnak hazamenni esténként a motorral, hogy a fél faluban kotkodácsoljanak a tyúkok. Bár próbálkoztam, a rendszer nem hajlandó durrogni, nagy fordulaton gázelvétellel is csupán egy kis hátraböfögésre lehet rávenni. És akkor még nem említettem, hogy a V2-es alig vibrál.

Talán túl kulturált? Lehet, bár tudom, hogy a cruisereknél ez nem feltétlenül előny, az ilyenre azt mondják, hogy nincs lelke. Lehet, de nekem tetszik az M800, ha szemet hunyok a pár kivitelezési igénytelensége fölött. Műszaki szempontból legfeljebb a feltűnően gyár világítást lehet felróni neki, illetve azt, hogy egy forró nyári napon a műszeren megjelent a chec felirat, bár a kereskedésben azt mondták, hogy ez csupán a motorleállító kapcsoló miatt volt. (Tény, hogy a kapcsolóval leállítva is ezt írja ki. A klasszikus Check Engine üzenetek az EFI felirat felel meg.) Mivel ezt a kapcsolót én nem használom, nem értem a dolgot, pláne, hogy be tudtam így indítani a motort, igaz, amikor a felirat kint volt, húzni kellett hozzá a gázt, különben nem indult, és egy darabig maradt a hibajel. Hogy ez mi lehetett? Passz.

Mint minden cruisernél, ennél sem eldönthető a megéri-nem éri kérdés – illetve, ha ésszel akarjuk eldönteni, akkor egyszerű a válasz. Túl egyszerű. Viszont mivel egy hobbikellékkel, szabadidős járművel – vagy nevezzük, ahogy akarjuk – állunk szemben, bevallottan nem a funkció a fontos, hanem az életérzés. Ezt az életérzést pedig okosan a Harley-életérzés alá árazták be, sőt, a tesztmotor visszavitele óta a 2011-es modellévű változat árát levitték 2,15 millió forintra, ilyen értelemben egy rossz szavam sem lehet. (A 2012-es modell ára 2,438 millió forint, de nem hinném, hogy óriási lenne az evolúciós szakadék a két évfolyam között.) Ja, és még egy apróság: úgy néztem, 6-6,5 l/100 km között fogyaszt, azaz a 15 literes tankkal elmegy annyit, amennyit szívesen lenyom egy ültében az ember.

Forró téma

Úgy adódott, hogy amikor az Intruder elhoztam, épp rövid nadrágban voltam, ami a 30 fok feletti nyárban érthető. Hiba volt. A vízhűtéses Intruder ugyanis, amikor beindul a hűtőventilátor, iszonyatos meleget nyom a lábra, továbbá a blokk hősugárzása is jelentős. És ez a kettő együtt fáj.

Tudományos oldalról megközelítve a kérdést, fogtam a lábszárvédőmet, és felapplikáltam rá egy hőmérőt, amelynek van egy vezetékes érzékelője is, és ezt az érzékelőt ott helyeztem el, ahol a legjobban fáj. Az eredmény a videón látható.

Aztán amikor már nem forgattam, még jobban beindult a lábfűtés, sikerült elérni a 48 fokot is. Ami az érzést illeti, 40-et mutatott a hőmérő, amikor kezdett feltűnni, hogy határozottan meleg jön a jobb lábamra, 43-nál már azt, hogy ez bizony nem jó, a 46-48 fok pedig már fájt.

Persze a hőérzet nagyon fura dolog, tudtam meg Dr. Endertől, hisz az ember kibírja a 90 fokos szaunát is, néha meg kevesebbtől is baja van. Az Intruder persze nem okoz égési sérüléseket, de azért nem jó érzés, egyszóval: tessék hosszú nacit venni, nyáron is. (Amikor mértem, árnyékban 30-32 fok volt.)