Túléltem ezt a telet is

Egy évet lehúztam az ötvenes Aprilia Gulliverrel, aztán, amikor kiderült, miért nyom le minden autós mindenhol (GPS-sel mért 61 km/h max. sebesség mellett 73-at mutatott az órája), és megláttam a net legolcsóbb rendszámos robogóját, inkább váltottam.

Lassan két éve nyúzom ezt az 1987-es Honda Spacy 250-est, ami abból a felindulásból született, hogy legalább a forgalom tempóját tartani kéne. Amikor bő 60 ezer kilométerrel megvettem, úgy véltem, ha egy telet kibír majd, már jó vagyok. És nem hittem benne, hogy ki fog. A számláló múlt héten átlépte a 66 ezret, a motornak azon kívül, hogy egyszer elment a fényszórója, valamint a motorakksi helyett beleműtött, zselés rádióakku sarujáról pedig néha lecsúszik a csúszóérintkező, nem volt még baja. És nálam a második telén van túl, ma is azzal jöttem munkába, imádom.

Az idei új fejlesztések mind ruhák voltak, alapvetően lejm cuccok és mind az IXS-től jöttek. Ezeket az importőr a totalbike-on nagy port kavart, Zách Danival közös, október végi Triest or Die motoros sztorink után ajánlotta fel. A real-time túraleírás nyomán ugyanis bekerültünk az IXS ruhatesztelő csapatába (tényleg van ilyen, papírunk is van róla), és egy-egy hatalmas láda gönc várt bennünket egy héttel később a szerkesztőségben. Kabát, nadrág, bakancs, téli kesztyű, nekem még spéci maszk is jutott, külön kérésre – ha az ember egyszer újságíró, akkor legyen telhetetlen alapon.

A csizma elengedhetetlen felszereléssé vált ezen a hózivataros télen, és megtapasztaltam a lehetetlent: se decemberben, se januárban, se februárban, se márciusban nem fázott a lábam, ami még a Tucano birtokában is lehetetlennek tűnt korábban. Motoroztam is benne, nem csak robogóztam, igaz, az a táv csak egy oda-vissza 100 kilométer volt, viszont épp nulla fok alatt. A legvégére már kicsit éreztem a hideget, de szó se volt gémberedésről.

Oké, a szóban forgó csizma egy háromszoros szélállóságú, bélelt, téli használatra is alkalmas, a széles határok között ingázó hőmérsékleteket is kellemessé lapító, Madox fantázianevű termék. Anyaga vízálló borjúbőr és spéci, szintén víz- és szélálló, textúrája miatt egyben vízlepergető tulajdonságú szövet, a bélése nedvességkirántó, és önmagában is vízálló Gore-Tex.

Nem akarok nagyon előrerohanni az időben, hiszen a téli tapasztalatokat készültem összegezni, de hordtam azóta harminc fokban is, és nem főtt meg benne a lábam. Ennek oka, hogy a felülete hővisszaverő, ezért a napsütéstől nem melegszik, csak attól, amit a láb vele közöl. Nem egy szellős nyári bakancs, ez tény, de közel sem olyan döglesztő, mint amit egy télen is kifogástalanul meleg csizmától várna az ember. Jó benne, hogy a talpa is betétes, a váltókarnál pedig vastag – hangsúlyozom, vastag! – gumirátétje van, ezért még egy teljesen bejáratós CBR500R váltójának a működtetése is finom dolog, ha ilyenben kell. A Madox egy további középkategóriás dzseki ára, de hiszen egy közepes csizma mindenképpen annyi, tehát nincs itt semmi meglepetés, oszoljunk, kérem.

A maszkról is írtam már egy korábbi posztban, és csak jót mondhatok róla. Ez már a harmadik ilyen funkciójú cuccom, és eddig azt hittem, hogy a maszk mindenképpen rossz, de szükségszerű dolog. Az arcnyílás nem ott van, ahol a szem, a szelet csak mértékkel csökkenti, a homlok csak belesajdul a mínusz tízbe. De nem, ez a Cordoba Evo ott enged kilátni, ahol különben is néznék, az orránál luk van, a szájánál rács, ezért nem olyan hordani, mintha valaki párnába akarna fojtani, még a sisak plekója is kevésbé párásodik vele. És mivel csúszós a külseje, ezért felvételkor nem csúszik el a fejemen mindenfelé úgy, hogy sehogyan ne tudjam visszaigazítani. Jó cucc.

Térjünk a lényegre, a Kirov kabát, Altay nadrág kombóra. Ha az ember kézbe veszi a felsőt, az olyannak tűnik, mint valami középkori lovag páncélja, az alsó, mint egy lovaglócsizma. Nem csoda, háromrétegű(!) marhabőrből és egy Armacor fantázianevű, többrétegű, poliamid-aramid alapanyagú cuccból készült a szett, utóbbinak ilyen érdes, négyzethálós felülete van, mint a zsemlepirító lapnak a platnin. Állítólag emiatt tökéletesen lepergeti a vizet, még mielőtt az megkísérel valami szánalmas beivódási akciót a Gore-Texbe.

Érzik a problémát, ugye? Ha az ember kézbe vesz egy motoros ruházati katalógust, azt se tudja, mit nézzen, mert abban minden tétel valamilyen spéci bőrből vagy űrműanyagból készül, és gőze sincs, hogy a Lockout Closure jobb-e az 500D Airguardnál, hogy a 630D Dynax a soltoTex membránhoz képest mit tud, és hogy a Cynixet eszik-e vagy isszák. (A Grenadáról és az X65991-LIN-ről még nem is szóltam). Ezt mind tudni kéne? Tényleg annyira különböző hatásúak? Lassan külön diploma kell ahhoz, hogy értsünk egy ilyen brosúrát.

Aztán, ami még meglepőbb: nem azok a dzsekik kerülnek sokba, amelyek mellett a leghosszabb listák vannak, hanem a viszonylag egyszerűnek tűnők, mint az enyém. Én speciel motort szoktam annyiból venni, amennyit a Kirov kóstál, de persze nem belőlem kell kiindulni, mert az újságíró csak egy rabszolga, akit arra tenyésztettek, hogy tudjon (majdnem) úgy gondolkozni és érezni, mint akinek van is pénze mindarra a finomságra, amik a tesztekben szerepelnek.

Szóval a Kirov (és párja, az Altay nadrág) külseje marhabőr meg valami műanyag, van bennük kivehető, és természetesen lélegző téli termobélés. A kabátnak kint két, bent 4+1 zsebe van, a nadrágnak két külső. Annyit lélegzik ez a szett, hogy nekem már lassan nem is lesz szükségem tüdőre, azt a ruha elvégzi helyettem. No de, nincs rajtuk szellőzőlyuk, ráadásul a Daniéban például van egy kivehető második pluszréteg, ami a mosást könnyíti. Ráadásul kemény protektor helyett csak puha és vastag polifoamok vannak a hátnál, a vállnál.

Kinézetre sem egy nagy etvasz – néhány vékony csíknyi 3M fényvisszaverő, különben, mint egy óriási, itt matt, ott meg fényes brikett-tojás. Közel sem az a szuperdzseki, mint a Dani teszt-Nimrodja, ezen még az ujj is csak egy helyen szűkíthető. De tény, hogy a bőr-szövet külső levon abból a földöntúli erejű képességből, amivel a cordura ruhák krumpliszsákot képesek varázsolni még a legatletikusabb termetű legényből. Hát még belőlem...

Oké, itt minden cipzár duplán vízzáró technikájú, meg az a fura műszálas, négyzethálós mintájú szövet is valami rettenetesen tudományos – Yamaha János, az importőr szerint, ha ebben el tudok ázni, rosszabb vagyok, mint Wágner úr. Viszont ez a kabát-nadrág kombó valahol a kínálat csúcsa táján van, a szöveg pedig meglehetősen szűkszavú mellette. Azt hiszem a titok nyitja valahol a Gore-Tex táján keresendő, olyan ez, mint az LCD-panel volt tíz éve: karórányi méretben filléres tétel, de ha tévét akartunk belőle, elszédültünk az ártól.

Na, együk meg, amit a svájciak főztek nekünk az IXS-konyhában. Előre kell bocsátanom, hogy a tesztdzseki egyik ujjáról az első felvételnél, a legbátortalanabb, harmatgyenge nyitási kísérletre leszakadt az egyik patent alja. Szerencsére mellékeltek tartalékot, ezért meg tudtuk hekkelni, de mivel a patentfej süllyesztett, ezért Katinak szét kellett fejtenie, majd vissza kellett zárnia a varrást, miközben én egy dörni és egy kalapács segítségével beépítettem az új alkatrészt. Az IXS-nek, úgy látszik, baja van ezekkel a patentekkel, mert kedvenc, szintén IXS márkájú motoros bőrdzsekimről is leszakadt az egyik cipzárrészt takaró patent – igaz, az a dzseki nagyjából 25 éves és használtan vettem a Ciánkáliban 8000 forintért...

Látják, egyik márka erre, másik arra érzékeny, a régi Dainese ruhámon például a gumírozott feszítőszíjak mállottak szét nagyon hamar. Motoros ruhában az egyetlen komoly referenciám egyébként pont az a Dainese, az se volt olcsó, a maga idejében 180 ezer forintba került, de én 80-ért vettem kétévesen egy barátomtól. Az a szett nyitotta rá a szememet a cordura csodálatos világára, akkor tapasztaltam meg a lehetetlent: nyáron csak kicsit olvadtam meg benne, kora tavasszal pedig legalább 150-200 kilométerrel később hűlt át a testem, mint az enyémmel azonos árú bőrös szerkóban motorozó barátaimé.

Sajnos az a Dainese már 2005-ben, amikor megvettem, sem volt igazán wasserdicht, idővel pedig annyira átázós lett, hogy mostanában már az is elég, ha az időjárás-jelentésben bemondják, másnap eső lesz, és már a szekrényben elkezdik nedvesedni belülről. Talán emiatt van az, hogy eddig el sem tudtam képzelni a motorozást kiegészítő esőruha nélkül. Csak sajnos éppen az esőruha az, amit a motorozásban a legjobban utálok.

Az ilyet akkor veszi fel az ember, amikor már alaposan elázott. A nedves motoros ruhára egy gumírozott belsejű, eléggé passzentos plusz réteget felhúzni maga a pokol. Miután rajtad van, és becsukod, az a vizet – amellett, hogy ha jó, nem ereszti be – sajnos ki sem engedi, ezért az ember onnantól izzadságából és a korábban beszívott esőből kikevert, langymeleg koktélban ül. Igaz, legalább a menetszél okozta párolgás miatt nem fázik.

A csizmát védő kalocsni felhúzása még nagyobb pokol, mert azt akkor veszi fel a szerencsétlen motoros, amikor már tényleg minden rajta van, és patakokban ömlik róla az esőruha-tartályba a verejték. Mindezt idegesen teszi, a protektoroktól, a merev motoros ruhától és a ráhúzott esőruhától eleve alig bír mozdulni. Felcsatolja, elesik, rálép a kezére, leszaggatja a sarokpántot, amikor a lábtartóra lépne, elakad a kalocsni talpa, váltani csak találomra tud, hátsókerékkel fékezni is. Káromkodik, gyűlöli, és arra gondol, legalább több víz nem jut be a rendszerbe. De szörnyű.

A pro-level a jobb vízzáróságot biztosító egybe-esőruha, de azt felvenni tényleg olyan, mint a lejtőn szabad szemmel alig látható sebességgel elinduló 424-es gőzős kereke alá feküdni, hosszában.

Nos, lovagi IXS-páncélomat a leghidegebb, leghavasabb és legesősebb téli napokon vetettem be, ráadásul úgy, hogy kipróbáltam, mi van, ha a Tucanót is felkötöm a trepnire üzemen kívüli állapotba. Semmi. A ruha ugyanazt teszi, mint a Dainesém, tehát hamar eljut egy kicsit épp kellemetlenül hűvös szintig, de ott beragad a hőmérséklet. Ahhoz az ember hamar hozzászokik, és utána nagyon sokat bír így – nekem a maximum eddig 100 km volt nulla fok körül, de úgy hiszem, több is simán belefért volna. A régi és az új dzsekim közötti különbség, hogy az új IXS hűvöse érzetre olyan 5 fokkal feljebb van, mint a Daineséé volt, ráadásul egy csepp nedvesség nem sok, annyi nem jutott belülre eddig.

A tél során végül mégis az IXS alsónemű-farmernadrág-Shox-bőrdzseki kombinációt hordtam többet. Ennek a magyarázata egyszerű – egy téli belsős, vastag bőrdzseki (mint a shoxos) kevesebb szelet enged át, ezért a 8 kilométer alatt, mire beérek, épp csak elkezd kihűlni, míg a szövetkabát addigra már beáll a hűvös üzemmódra. Ráadásul a teljes IXS-outfit fehúzása 8, lehámozása 4 perc, míg az egyszerűbb felszerelés maszkostul, csizmástól megvan fel 3, le 2 perc alatt. Csak a szkeptikusoknak: nálunk 5-10 perc parkolót keresni, másik 5 beérni onnan a céghez. Ennyi alatt ruha fel, ruha le műveletekkel együtt bent vagyok. És akkor tisztán behoztam az autó 15-20 perces menetidejét. Egy nap alatt spórolok 30-40 percet, egy hét alatt négy liter üzemanyagot. Megéri? Hogyne, a motor kevesebb mint egy év alatt behozta az árát csak üzemanyagban, most már a ruhára dolgozik...

Igen ám, de 15 kilométer után drámaian megváltozik a helyzet: a bőr durván kihűl és ez ellen semmit se lehet tenni (maximum a mellre tett nyolc réteg újságpapíros trükk jön be), míg a szövetruha egykedvűen, hosszan tartja a beállított hőmérsékletét. És akárhogy is van rajta egy csomó bőrfelület, a Kirov/Altay egyértelműen cordura cuccként viselkedik.

Amellett, hogy elfelejtett beázni, még egy meglepő dolog történt az IXS-gönccel a latyakos időben: nem lett koszos. A kabát vállán van ugyan egy fehér pötty (Madárszar? Bogár?), de különben csak a bőrös részeken látszik egész enyhe porosodás. Úgy látszik, ez a lepergetős trükk működik, na de meddig? Ha 4-5 évig tudja majd, az jó. Ha 2-3 év után elkezd beázni, ahogy a Dainese tette, ahhoz drága. Ezeket majd az idő dönti el, barátaim.