Bukósisak: nyitott vagy zárt?

2013.06.02. 06:18

Divatból sosem vettem bukósisakot, bármit is vág a fejemhez legendásan jóindulatú főnököm. Minden vásárlásomnak van empirikus magyarázata, sőt annak is, hogy miért dekoráltam ki egyiket-másikat.

Az első rendes bukóm egy fekete Suomy volt, meg nem mondom a típusát, ha vallattok, akkor sem. Egy vámos-fegyverszakértő barátomtól bótótam ee  , neki nem volt jó a méret, ott állt a polcán – nekem pont megfelelt, mert nyithatót szerettem volna.

A nagyon régi olvasók még láthatták ezt is egy-két galériában. Leszámítva, hogy kicsit nyiszogós volt, és a nyitása csak kétkezes mechanizmussal volt megoldható, szerettem. Jól szellőzött, egész minőségi plexije is volt, a tömege nem volt vészes. Egyetlen hibáját tudom kiemelni: hűtlen volt, elhagyott. Na jó, elvesztettem.

Hogy veszt el az ember egy sisakot? Hát úgy, hogy hülye. Visszavittem a KTM teszt után az importőrhöz a gépet Törökbálintra, majd a zsákjába tett Suomyt, a kesztyűt és a vesekötőt feltettem az azóta eladott piros Fiat Panda tetejére. Ott is maradt, én meg elindultam. Hiába jöttem rá Budaörsön, hogy ügy van, visszamentem, de nem lett meg.

Másnap megvettem a máig használt Roof Boxer V-t. Nem emlékszem, mennyi volt, de 90 és 100 ezer forint között kínálták. Nem olcsó, de akkor ez volt az egyetlen a piacon, amelynél úgy volt felhajtható az arcrész, hogy nem a fejtetőn állt meg. Tarkóig fordítható, vagyis ha nyitottan motoroztunk, akkor sem rángatta a fejet a menetszél. Nem mellékes: a plexi eközben a helyén marad, függetlenül mozgatható.

Öt év, ennyit bírt. Előbb kihullott belőle a kemény arcbetét, ami nem párna, de némi benyomható ruganyossága azért van. Ezt pillanatragasztóval visszakapattam. Alighogy kész voltam, észrevettem egy sokkal nagyobb hibát: az üvegszálas külső héjból kiszakadt az egyik patent, amely az állat tartja lezárva. Hoppá.

Ugyan nyitott sisaknak továbbra is használható, de arra van jobb, szebb, könnyebb is. Az igazság az: ahogy öregszem, úgy romlik az allergiás asztmám, úgy zavar egyre jobban a menetszél zaja – tudják, a motorosok megsüketülnek, nekem meg már így is van bajom. Van az a helyzet, amikor nyitva kell, hogy legyen minden, mert rajtam a klausztrofóbia, de van, hogy bezárkóznék, legszívesebben csak kétcentis nyílást hagynék az arcom előtt.

Szóval nem veszek még egy Roofot, pedig voltak olyan részletei, melyekkel maximálisan elégedett voltam. Ilyen a torzításmentes plexi, amivel tényleg jól lehetett motorozni. Aki ment már vacak sisakban szűk, kanyargós úton gyorsan, tudja, mennyire fárasztó lehet a periférikus torzítás – itt olyan nem volt. A belseje mosható, de ez manapság szint már alap.

A szellőzés is megfelelt az igényeimnek, kivéve a hullám alakúra vágott plekó alsó részénél, ott túl sok volt. Sosem sikerült annyira belecsukni az állrészbe, hogy ne cúgoljon – téli motorozásoknál ez kellemetlen tudott lenni. Ami ennél is jobban zavart, hogy nagyon közel volt az arcpanel belseje: ha kicsit kitoltam az állam, azonnal beleért. Mivel szakállas vagyok, gyűrte, elnyomta – gyenge mandibulájú, borotvált férfiaknak tervezhették. Ami ennél rosszabb: a plexivel simán oda tudtam csukni a bajszomat, ha egy kicsit hosszabb volt. Fájdalmas...

Leszámítva a bogarak maradványait kifejezetten lepusztult a Roof. A műbőr részek mállanak, ez-az lifeg: nem gusztusos tárgy többé, hiába tisztítottam a belsejét időről-időre – a külseje sosem érdekelt.

Most új sisakot keresek, de azt hiszem, már zártat. Mivel boldogan használok egy endurós IXS-t is, tudom, abban milyen jól elférek, a kijjebb álló arcrész nem zavar, nem szorít, a szőrzetet sem borzolja. Mostanában ezek mintájára túraendurós bukók is vannak: a felépítés megmaradt, csak van csukható plexi, levehető sült és vaskos árcédula.

Minap mentem egy kört a környélbeli motorosboltokban, felpróbáltam mindenféle fazont, szinte csak a tereptúrás sisakok maradtak a listámon – ezekkel viszont semmi tapasztalatom, de itt az ideje utánaolvasni és venni valamit; igaz, elég drágák. De a szakállamat mégsem vágathatom le egy sisak miatt, ugye?

Az imádott zöld nyitott bukóm is megvan még. Ezt ezüst színben vásároltam a bécsi Louisban, a márkája Highway 1; tipikus, olcsó jetsisak. Alapból egyszínűt kerestem, saját ízlésem szerint akartam rá valami régies stílusú mintát festeni rá. Erről egykor a saját blogomban számoltam be, de sok olvasó kérdezte, hol vettem – mások is buknak az oldschool dizájnra.

Legalább tíz embernek elmondtam, hogyan kell maszkolószaggal kialakítani a mintát, milyen festéket érdemes használni, hogyan matricázzunk és lakkozzunk. Nem ördöngösség, minimális kézügyességgel megoldható, csak arra kell figyelni, hogy ha termoplaszt héjat fújunk, olyan festéket vegyünk, aminek oldószere nem gyöngíti meg azt. Ilyen például az akril.

Nekem akkor csak a Davida lett volna alternatíva, de még nem forgalmazták a térségben – azóta a Triumph Budapest árulja a régi angol márkát. Gyönyörű mintákat kínálnak nyitott bukóikhoz. Aki nem akar festegetni, náluk is vásárolhat.

Teljesen jól elvoltam a zöld Highway-jel – robogóhoz, customhoz mindig ideális, főleg melegben. A véletlen kínált mellé alternatívát: Yamaha János hozott be nekem egy Momodesign Jet sisakot, hogy ebben motorozzam az X-max 400 nemzetközi bemutatóján, majd teszteljem kedvemre.

Az életben nem vettem volna magamtól ilyet, de most, hogy egy hónapja hordom, már értem, miért vásárolnak egyre többen olasz divatterméket 89 ezer forintért. Nem igazán praktikus, de nagyon eye-candy, ahogy a művelt hipszter mondaná. Vonzza a szemet, jó kézbe fogni.

A lehajtható plexi meglepően korrekt a széleken is, nem csavarja meg a teret. A vékony kis fülecske nem szénszálnak álcázott, hanem tényleg karbon. A gyári Momóhoz képest annyi a különbség, hogy a csavaros rögzítés kupakja fémből mart Yamaha logó – igazán gusztusos, nem filléreskedő megoldás.

A fogazott csúszókás zár jobb és bal oldalán olasz és japán zászló található; nem feltűnő, de kedves gesztus. A kivehető, mosható bélésbe fehér Yamaha logót hímeztek, ami az üvegszálas héjra festett mintával tökéletesen harmonizál. A nagy plexi alatt egyébként kihajtható napszemcsit is találunk, praktikus megoldás. Aki szeretné, egyébként lecsavarhatja a nagy plexit – fölöslegesen azonban ne játsszunk vele, megfelelő sorrendben istencsapás visszarakni. Megpróbáltam, megszenvedtem vele.

A bélés anyaga megfelelő, igaz, a tarkómnál pici bolyhosodás már megfigyelhető, remélem nem nő tovább, kár lenne. Egyedüli negatív élményem az elégtelen szellőzés. Ha lehajtjuk a plekót, az állunkig ér, ilyenkor semmi levegő nem jut be sem a homlokhoz, se a fejtetőre. A külső héjban sincsenek szellőzők – nekem bele tud izzadni a fejtetőm.

Az emberek megnézik, látják, hogy nem tucatcucc. A cukrászda előtt egy nagyrobogós hölgy meg is kérdezte: „Mondja, jó sisak ez az OEOE?” – előbb nem értettem, de aztán leesett, hogy ő szemből olvasta az elfordítva írt MOMO feliratot. Igen, valóban megtévesztő annak, aki nincs otthon a motoros divatban.

A korábban említett IXS endurósisakom igazi jolly joker. Ugyan formailag nem passzol semmilyen utcai motorra, de ez nem érdekel: nyáron napszemüveggel is hibátlan, van levegő, szabadon lobog a szakáll és az áll is védve van. Volt aki hülyének nézett, hogy ez volt rajtam, miközben a Suzuki GS1200SS-sel motoroztam, de nem érdekelt.

Könnyű és a belseje is strapabíró, jól tisztítható – ez elengedhetetlen egy olyan sisaknál, amit koszban használnak. A gyári napellenzőt hamar leszereltem, hisz 90 fölött már nagyon húzza a fejet miatta a menetszél. A gyári csavarokat simán vissza lehet tekerni a lyukba, nem néz ki rosszul sild nélkül sem. Kiemelném a fejtető szellőzőjét: nem kell tapogatózni semmilyen retesz után, a kutacs fölött ott egy háromszög, amit hüvelykujjal benyomhatunk, és máris van levegő. A visszazárás egy gomb megnyomására történik. Nem lehetetlen kézimunka, mint oly sok egyéb bukónál.

Egyetlen bajom volt vele, hogy az állrész alsó szegélygumija többször lejött egy nagyjából háromcentis szakaszon. A végén a lakásfelújításnál használt ipari Würth ragasztóból nyomtam oda pár pöttyöt – azóta nincs baj. Az IXS észrevételem szerint dizájnban kicsit gyenge, de már megszoktam ezt is: a kritikus részeket meg simán lematricáztam.

Mivel ezen nincs plexi, mindenképpen ajánlott hozzá egy megfelelő szemüveg, amelyen van külső szivacsperem, ami nem engedi át a port és polleneket is megszűri – ilyenkor, mikor virágzik a bodza, nekem életmentő, nem kell öt kilométerenként megállni szemcsöppezni.

A Roof ugye megy, keresem az utódját. A másik három marad, ezek még jól bírják, remélem, kiszolgálnak még egy-két évet. A Highway olyan egyszerű, hogy nincs mi szétmenjen rajta (csak ha az útpadka szét nem vágja), az IXS meg olyan masszív, hogy nem féltem.

A Momót kíváncsian nézegetem, igyekszem minél többet nyüstölni a szezonban – bár, ha igazak a hírek, olyan hideg lesz idén nyáron, mint 1816-ban, amikor emberek haltak éhen, mert nem volt termés. Remélem, nem lesz igazuk...