Minek ebbe 33 ló?

Piaggio Beverly Sport Touring 350ie – 2013.

2013.08.29. 06:45

Egyre határozottabban az fogalmazódik meg bennem, hogy kell egy robogó. Nem túl kicsi, hogy jól gyorsuljon és nem nagy buflák, mint egy kanapé, hanem valami a kettő között, amin rendes magasságban lehet ülni, még pont elég keskeny, hogy lazán elférjen az autók között, a kerekei meg legyenek valamivel nagyobbak, mint egy gördeszkáé. A Beverly szinte betalált.

Ahogy egyre több robogót megnéztem, rájöttem, hogy a motorerőn kívül az ülőhelyzet adja meg a karakterüket. A Beverlyhez hasonló gépeken például úgy kell ülni, mint egy aggszűz titkárnő az írógépnél. Arról szívesen meghallgatnám egy robogótervező mérnök válaszát, hogy vajon miért ékelik ennyire előre az embert egy kis támlaszerűséggel. Talán nem akarják, hogy túlzottan hátraülve végleg elrontsam a súlyeloszlást? A robogók amúgy is elég farnehezek, ugyebár.

Winklerrel megvitattuk, hogy férfias dolog-e így ülni, de mindezzel együtt is szeretem ezt a pozíciót. Hogy miért? Azért, mert némelyik kanapérobogó közel tíz centivel alacsonyabb, és ez pont elég ahhoz, hogy egy normál személyautó mögött se lássa át az ember a forgalmat. Ezen a Piaggión nincs ilyen gond, és az átlagos magasságommal is biztosan leér a lábam a földre (én 173 cm vagyok, az ülés 79), úgyhogy semmi gondom nem volt a kábé 190 kilós gép mozgatásával. Viszont úgy 30 km után kicsit farzsibbasztóvá válik az ülés puhasága, túragépnek biztos nem ideális.

A Beverlyben egyértelműen az a jó, hogy olasz, és az olaszok nagyon tudnak formatervezni. Az alapforma sem rossz, de nézzék csak meg, hogy az ülés piros színe feltűnik azokon a burkolatokon, amiket még a legdrágább Yamahán is puruttya fekete műanyagokból csinálnak. Pedig ez sem jobb, de attól, hogy van színe és olyan a felszíne, mint az ülésé, annyit dob a Beverlyn, hogy csak na.

A robogós ambícióim egyik fő oka a robogók belakhatósága, és a Beverly ilyen szempontból beválik, noha nagykerekűnek számít. Igaz, kis csalással, mert a hátsó kereke csak 14-es, és nem 16-os, mint az első, ezzel biztos nyertek egy kis extra teret az ülés alatt. Igaz, azt túlzásnak érzem, hogy kétsisakosnak tituláljuk az üreget, noha biztos létezik a Földön olyan bukó, amiből kettő is belefér. Felhajtható állú sisakból egy megy bele, és még marad hely mellette. Az extra gyári dobozra szinte nincs is szükség, ez már szinte fényűzés. Jópofa a kesztyűtartó megoldása, ezt a gyújtáskapcsoló megnyomásával lehet nyitni, egyébként itt van az ülés vésznyitója is, a fedél alatt, ha nem menne az elektromos verzió, például akkuhalál esetén. A tankot lent, a két lábdeszka közötti pukliban helyezték el, igen tisztességes méretű, 13 literes. Nyugodt gázkezeléssel ez 300 kilométerre is elég lehet, de 250-re biztos.

Azt is megtanultam, hogy a robogók világában a nagyotmondás gyakori jelenség. Így a 350-es Beverly motorja is csupán 330 köbcentis, bár tény, hogy a 300-asnak hívott 278-as Beverlynél cirka 50 köbcentivel nagyobb. Az viszont meglepett, hogy másfélszer akkora a teljesítménye az új, nagy blokknak: 33 lovas.

Ennek megfelelően gyorsul is, piszkosul. A kis egyenetlenségeket kisimító rugózás miatt először azt hittem, hogy az órája csal sokat, fel is cuppantottam a telefonomat a tartójával a hatalmas szélvédőjére. Az első tanulság az, hogy a hiba kisebb 10 százaléknál, amikor 50 mutat, akkor 45-46-tal megy, és így tovább, arányosan, amikor 130-at mutat az óra, akkor 119 a sebesség. Vagyis az eltérés átlagos.

A második tanulság az, hogy a kényelmes rugózás rövid rugóutakkal mifelénk néha problémás, ha például hatalmas keresztbordák gyűrődnek az aszfaltba. A Beverly hátul mindössze 8,5 centit tud ki-be rugózni, ami a rá jutó nagy tömeg és a relatíve lágy rugó miatt hamar elfogy. Úgyhogy a becsapósnak hitt sebmérő csekkolása nekem egy mobilomba fájt, amikor egy rettegett keresztborda megdobta a gépet.

A motor zseniális. Álló helyzetből viszonylag magas fordulaton engedi el a röpsúly a kuplungot, ezért a gyorsulás azonnali, bár amikor finoman kéne manőverezni, ez néha hátrány. A nagy tempónál kissé elbizonytalanodó futómű városban kifejezetten hálás, mert olyan kis íven lehet kifordulni például két autó közül, amit először el sem hittem.

Persze amikor menni kell, előjön belőle a bika, az autók fölényes legyorsulása is megy neki, a hetven pikk-pakk megvan. Egyszer egy SH300-as hondást megkértem, hogy gyorsuljunk egyet, lazán lenyomta, mondjuk ez a Honda is csak 270 köbcenti körüli. Na, a 400-as Majestyvel viszont már nem tudott mit kezdeni, de ez így van rendjén.

Ennek ellenére száz fölött sem igazán torpan meg a 350-es Beverly, 130-ig lazán megy, és még ezzel a hatalmas szélvédővel is megfutja óra szerint a 140-et. Ahhoz sem is kell sok türelem, ez úgy 130-as valós sebességet jelenthet. Állítólag plexi nélkül megvan a 150 is, azt mesélték a kereskedésben. A fékjei jók, ugyebár integrál fékrendszerünk van így, blokkolásgátló nélkül is, emiatt talán picit nem tűnik annyira határozottnak az a pont, ahol elkezd fogni, és az igazán nagy fékezéshez emberesen kell húzni a kart.

Amikor végigfuttattam a szempontjaimat a Beverlyn, arra jutottam, hogy ebbe a vázba felesleges ez a nagy motor, mert túrázni kényelmetlen, a futóműve-váza negy tempónál már kezdi elérni a határait. A 33 ló ott jön jól, ahol nem sík a vidék, meg amikor néha rövid távon autópályára téved vele az ember.

Ha ezt elfogadjuk, jó fajta ingázó járgány. Kicsit sajnálom, hogy a 300-as verziót egyáltalán nem is adják blokkolásgátlóval, sőt, ez még a 350-esnél is 200 ezres extra. Vagyis a tesztelt alapgép 1,7 milliós (regadós) ára így 1,9-re nő. Ez nem kevés, és annak éri meg igazán, aki a funkció mellett az olasz stílusra is vágyik, meg arra, hogy tényleg nagy könnyedséggel hagyja maga mögött az autókat, ha zöldre vált a lámpa.

Kell a nagy szélvédő?

A Beverly 350 gyárilag kisebb szélvédővel készül, de a kereskedésben, ahonnan elhoztam, a nagyobb plexit szerelték rá, ha már szállítás közben úgy is elkeveredett a kicsi tartója. Nyáron sokkal jobban szeretem az apró szélvédőt, mert a menetszél hűt. Ellenben a nagy olyan szinten fogja meg a légáramot, hogy még a bukóm tetejét sem éri semmilyen turbulencia. Persze a levegő befordul az ember háta mögé és felfújja a dzsekit, ha ez picivel bővebb, úgy néz ki az ember, mint a felfúvódó manus a savlekötő tabletta reklámjában. Viszont cserébe esőben szinte csak az ember kézfejét éri a víz, igaz, ha zuhog, nehéz átnézni a plexin megálló sok vízcseppen. További fura mellékhatás, hogy teherautó mögött az örvények finoman jobbra-balra billegtetik a motort, mintha egy óriás finoman pöckölgetné jobbra-balra. Már pont eldöntöttem, hogy inkább nem szeretem a nagy szélvédőt, amikor egy lepke méretű repülő izé szétkenődött rajta, egy akkora folttá, amely nagyobb bármelyik hazai fémpénznél. Szóval, jó dolog ez melegben is.