Minden idők egyik legjobb formájú motorja!

Harley-Davidson FXSB Breakout

2014.08.16. 06:38

Az a helyzet, hogy ezzel a formával a Breakout akkor is tetszene, ha egy rakás szar lenne. A képek azonban csalókák: élőben lehet, hogy tök béna, aztán az is lehet, hogy finom cicamotort csináltak belőle. Éppen ezért volt a nap - sőt az év - nagy kérdése, hogy fogok-e csalódni benne.

Amikor ott álltam előtte, eloszlott minden kétségem: minden idők legjobb formájú Harley-Davidsonja. Sőt, minden idők legjobb formájú choppere, vagy nem tudom mi (a gyár szerint dragbike, de mi az a dragbike?), nem akarok most agyalni a műfaji kavalkádon. Ennyire jó arányú motor nem létezik még egy.

Legalábbis ezt fogja gondolni velem együtt mindenki, aki annak idején Mickey Rourke levágott seggű FXR-jénél csapott a homlokára először a moziban, hogy ez az! Nem csak a szarvkormány és a kormányhínár létezik!

A Breakout pont az a lapos, széles, hosszú, masszív valami, amit én egy ilyen motorban keresek. Az alapja egy tökéletes esztétikájú, masszív blokk, a váznak pont jó a villaszöge, az arányai, az ülés mélysége és formája, hozzá a masszív tank. És semmi felesleges csicsa! A Harley számomra felért a csúcsra formatervezésben, még akkor is, ha vannak apróságok, amiben az ízlésem halványan más.

A Harley On Tour nagyon jól jött. Amikor meghívtak az ominózus vezetett túrára, rögtön lecsaptam a Breakoutra. Nem gondoltam, hogy szerencsém lesz és nem nyúlta le még más, így bármelyik Softail megfelelt volna, de a sors is azt akarta, hogy próbáljam ki. És ez nem is olyan kis dolog, Breakout ugyanis olyan gyakran jön szemben az ember életében, mint mondjuk egy Ferrari.

A vezetett túra viszont aggodalmas dolognak tűnt, de végül kellemes meglepetés lett. Kényelmes, nézelődős tempót mentünk. Igazából amúgy sem szoktam sokkal gyorsabban motorozni, mert a donorokkal szemben nekem a motorozás relaxáció miatt kell, nem az adrenalinért, pláne nem kisebbségi érzés kompenzálására.

Pont ezért nem fogok előjönni azzal a szar dumával, hogy mennyire jó péniszpótlék egy 240-es hátsó kerekű 1710 mm-es tengelytávú látványmotor, mert szerintem annak, akinek ez a motor komplexusos emberek kompenzálási eszközét juttatja eszébe a Rorschach-teszten, maga is erősen komplexusos. Nem kell ezt mesterkélten (mű)vagány csávók vagány motorjának beállítani, csak azért, mert így néz ki, vagy mert nyilván egy üzletember réteg tudja csak megvenni.

Olvastam olyan véleményt, hogy ez egy pozőr motor, magamutogatásra való, de nem az: ez csak egy tökéletes kiállású gép. AH-D évtizedek óta nem kőmotorosoknak gyárt már, hanem azoknak, akik meg tudják venni. De ez engem nem érdekel, csak maga a gép.

A túrában a kellemetlen egyedül az volt, hogy a motorokat csak a túra időtartamára kaptuk meg, így nem volt lehetőségem rendesen fotózni se.

A Harley On Tour úgy néz ki, hogy Angliából hozzák a motorokat kamionnal, egy-egy napot maradnak egy országban majd viszik a következő helyszínre.

Abban nem voltam biztos, hogy a Breakout egyáltalán van raktáron. Nem gondoltam népszerű típusnak. Abból kiindulva, hogy a zseniális XR 1200-nak már beszüntették a gyártását, ami azt mutatja, a vevőkör konzervatívabb, nem vevő az ilyesmire, de nem egészen így van. Úgy halottam, az összes eladásnak vagy tíz százalékát teszi ki itthon, ami egy ilyen rétegmodellnél ez nem rossz.

A szalonban áll egyébként egy másik példány, nyilván eladásra, de tesztmotor jelenleg nincs, azaz motorozni csak ezen a napon tudtam. Fotózni ugyan lehetne a másikat, de az se nem fekete, se nem a szép metálbordó, sőt, még csak nem is a narancs, hanem a Harley-nál mostanság menő nagyszemcsés ratyimetál-ezüst, ami nem igazán azt adja vissza, amit én ebben a motorban látok.

Bele is gondoltam, hogy ha épp nyernék a lottón és beballagnék ide, de nem lenne raktáron más szín, biztosan türelmetlen lennék, így megvennék egy ilyet, majd első az utamba eső benzinkúton lefújnám matt feketére.

Nem lehet minden tökéletes. Csak azért tudok apróságokba belekötni, mint az opciós fényezés, hogy ne gusztustalan ömlengés legyen az egész. A kifogásaim egy része szubjektív kérdés: a sajtó által egekbe magasztalt fekete kormány szerintem cseppet sem teszi vagánnyá és nem csak azért, mert vagánnyá tevő fekete kormányra itt egyáltalán nincs szükség. Hajítanám a kukába azonnal és tennék rá egy rendes, szögletesen hajlított króm dragbart - nekem ez az ívelt forma sem tetszik. A műszeregység hála istennek nem követi a mai divatot: analóg maradt, semmi béna egértévé. A kipufogó formája sem az igazi valahogy, pedig jól néz ki, de nem teljesen illik ide.

Mindemellett halk is, amin senki sem csodálkozik, mivel a kilencvenes évek közepi ENSZ-EGB kipufogó zajszint szívatás óta minden motornak varrógépig tompítják a hangját, talán hogy kondicionáljanak minket a jövő elektromos motorjaira. De ez valójába a gyártóknak is kedvez, hiszem kiváló upsell-lehetőség, hogy a forgalomba helyezett motorhoz rögtön a kezedbe nyomják pár százezerért az utólagos kipufogó-szettet, amin könnyen lehet, hogy komolyabb árrés van. Ez a kusztomizálás első lépcsője, hiszen a H-D-nál bevett üzleti modell, hogy támogatják az egyéni átalakításokat.

Sajnos igazi hátsó lámpája ennek sincs. A Harleynál egy ideje divat a szerintem roppant gagyi, homemade-tuningautó-szintű megoldás, miszerint az indexekben van a hátsó lámpa. Biztos sokaknak tetszik - én utálom. Cseppet sem utálom viszont a néhol kritizált öntött felniket: ad valami kellemes modernséget a motornak.

Meglepően béna az oldalsztender: nem éppen az ideális helyen van, gondolom jobban nem tudták megoldani. A látványos kirúgás bizony elmarad, nekem a visszahúzása is nehézkes volt.

Persze az is benne van ebben, hogy a motor iszonyat nagy. Nem érzem önmagamhoz képest nagynak, de a 175 centimhez kicsit azért nyújtóznom kell a lábtartókért és a kormányért, amit persze szívesen megszoknék még jobban, és nem csak a csigolyáim lazítása miatt.

A képen 17-esnek tűnő hátsó kerék valójában 18-as, így a kerékméret kissé groteszk. Arra emlékeztet mindez, hogy az amerikai autók Európa útjain idegenül tudnak hatni, mert hazai környezetükben egyszerűen sokkal nagyobb a tér, szélesebbek az utak. A Breakout mindenhogy jól néz ki, csak mellette állva érzed - főleg, ha egy japán motor is van a közelben - hogy milyen bazi nagy felnijei vannak: egy számmal nagyobb a motor a megszokott dimenzióknál és annál, amit vártam.

Ami komolyan nem tetszett, az a megváltoztathatatlan tény, hogy az emisszió elleni küzdelem megölte a H-D lényegét: őrület, de ezek a motorok finoman járnak. Mint egy japán.

A 103 köbincses Twin Cam magyarra fordítva 1690 köbcenti: hatalmas alternáló tömegeket várnék, csavarpottyantó rezgést alapjárat közepében, számolható alapjáratot, gőzkalapácsszerű dugattyúmozgást. Ebből semmi nincs, mert injektor van. Az alapjárat nem alacsony, finoman pörög fel (ha gúnyolódni akarnék, mint egy SV 650), nyersességnek nyoma sincs. Kicsit paradox ez attól a gyártótól, amely levédte ezt a hengerszöget, hogy egy gyártónak se legyen ugyanilyen járású blokkja. Hát, ez már a múlté. Más kérdés, hogy a vevőkör igényli-e egyáltalán. Szerintem nem.

Én viszont próbáltam a fordulatszámmal úgy játszani, hogy ne közepesen forgó Honda VFR-en érezzem magam.

Nem érződik egyébként sem a nagy lökettérfogat, sem az abból adódó nyomaték, sem a teljesítmény túl soknak. Semmi durva nincs, nem izmozik: hivalkodás mentes konstans erő.

Meglehetősen fürge és pörgős tud lenni. Papíron sem sok egyébként: 75 lóerő nem a világ, bár a 130 Nm nyomaték tiszteletet parancsol, csak hát éppen nem érzed, legalábbis nem tűnik ijesztőnek. A 4,7 másodperces gyorsulás nem rossz, de ettől sem lesz dragbike, az biztos. Abszolút értékben nagyon jól megy, csak túl kulturált, nem elég durva.

Persze igazán nem tudtam kipróbálni, de azért egy kis hiányérzetem maradt a brutál chopper-dragbike külsőhöz képest.

Ambivalencia van: nem elég brutális, túl simán jár, de mindezek ellenére így is átkozottul bejön. Pont azt kaptam, amire számítottam. Elképesztően, rohadtul jó motor. Kéne. Azonnal.

Praktikus okokból nem szeretek tesztmotort elhozni egy hétre (ne nálam szarja le a madár), de ezt bármikor, bármennyi időre - mert ez a fél nap viccnek is rossz volt.

Viszont szerencsére mindennek tudatában a saját motoromat se érzem kevésnek, mert az japán létére ehhez képest egy darab durva, nyers vas és nekem pont az kell.

Kényelem? Valaha elképzelhetetlen volt, de itt a kényelem fenomenális. Mind az ülést, mind a rugózási komfortot tekintve. Az ülésbe beülsz, deréktámasztós, tökéletes. A mai trendi süllyesztett logót nem értem: lyuk van az ülésben, talán a gázok kellemes elvezetését szolgáló turbulencia kialakítására szolgál fingósoknak.

Azt hiszed 240-es gumival nem lehet jól kanyarodni? Főleg ekkora tengelytávval, ilyen villaszöggel, 130-as, 21-es első kerékkel? Lehet, hogy így van, de nem a Breakouton. Magam is megdöbbentem, milyen könnyen leér a lábtartó, igaz, pont egy olyan széles körforgalomban, ahol aztán a nagyot kanyarodás pont nem szempont.

Mindenesetre a futómű épeszű motorosoknak tökéletes: szinte furcsa, hogy ilyen esztétika mellett sikerült ennyire jó irányíthatóságot és ilyen élvezetes motorozhatóságot összehozni. Sem a rossz minőségű út, sem az útborda nem hozza ki a sodrából és csodálatosan terelgethető a kanyarokban. Komoly munka van itt a fejlesztésben, ez nem egy garázsban, érzésre vágott motor. Talán meg sem kéne említenem, hogy a fékek is parádésak ebben a műfajban. Itt az első fék is elég jó, és érdekes módon az első és hátsó féktárcsák egyforma méretűek.

A fékkar és a kuplungkar pedig a megszokott masszív, vastag anyag, kicsit fárasztó tud lenni, de nagyon kézre esik. Ezeket persze úgy kell húzkodni, hogy a mai modern japán motorok mikrokapcsoló-jellegű adagolhatóságát átfordítjuk magunkban az itteni viszonyokba és nem kisujjas fékezésre torpanást várunk, hanem progresszíven fékezünk. Ez még gép, de nem automata - nem fékez helyetted.

Szerintem én voltam egyedül, aki képes volt alámászni és körbenyálazni minden porcikáját, amíg az indulásra vártunk - ami azt illeti, valamivel el kellett ütnöm az időt. Közben a kormány egyenesbe fordítására begurult hátrafelé egy esővezető vájúba, ahonnan nem volt olyan könnyű kitolni, úgyhogy a Breakout tologatást, mint hobbitevékenységet nem ajánlom.

Kerestem bármi gagyiságot, de nem nagyon találtam. Sehol egy bénán futó kábel: ez a motor nagyon meg van csinálva. A fém az fém, hiba sehol. Prémium termék. Konkrétan még a Harley márkán belül is, hiszen a drágább termékcsoportba tartozik: a Softailek nem a kínálat alsó szegmense.

Twin Cam 103-as blokk, pontos, szerencsére eléggé mechanikus érzetű, azaz csattanós, hatsebességes váltóval. (Gondoltuk volna, hogy lesz ilyen?) Szerencsére léghűtés, ezt "kompenzálandó" ESPFI befecskendezés. Szíjhajtás, szép öntött felnik 240/40R18-as és 130/60R21-es gumikkal. Elöl fix négydugattyús, egytárcsás fék, hátul kétdugattyús úszónyerges. Softail, azaz hátul rejtett rugózás, merevvázasnak tűnő hátsó rész. Hatos fokozat jelző a műszeregységben. 322 kg. Nagyjából ezek a kulcsszavak.

Simán elgondolkodtató, hogy vegyek egy ilyet. A bökkenő csak az, hogy százezer forint hiányzik a sima fekete fényezésű árából. A hétmillióhoz. De van jó hírem is: ha van 7 millád, akkor már nem gond egy Mikuni karburátorszett, hogy úgy járjon, ahogy egy Harleytól elvárnád.