TESZT: Motorosruházat-riport, IXS, Shox, Tucano Urbano, Lidl, Nitro

Ez választja el a maradi embert a moderntől. A ragaszkodás ahhoz, ami jó. Ami még jó. A kétségbeesés, amikor ki kell valamit dobni, aminek egy nagyon apró hibától eltekintve semmi baja nincs. Én pedig maradi vagyok. Rettenetesen. Amit lehet, megjavítok, néha nagyító alatt forrasztok, pepecselek a ragasztóval, kitalálom, hogy mi fogja meg azt, ami eltört. De képlékeny dolgokhoz nem értek, kezeim között ronggyá válik a szövet, hulladéklemezzé az Interparts sárvédő, gubanccá a színes fonál.

Kedvenc IXS kesztyűm, a Taras márkájú, kilehelte lelkét. 2009 ősze óta volt meg, hat év pedig nagy idő egy ilyen motoros eszköz életében, amit a gazdi legalább 100 napon át hord egy évben, süti a nap, ázik a szakadó esőben, néha forró fémhez ér, bogarak belei rohasztják kívülről, a bőr savas, izzadt zsírjai belülről, mi több, folyamatos mechanikai hatásnak van kitéve.

Hat év alatt Taras számtalan motort markolt meg a szarvánál, ismerte még, milyen egy hetvenes évek eleji Honda Cubot csavarni nyélig, sokat markolta a tavasszal eladott Yamaha XJ900-asom markolatát, kétféle kéthengeres Kawasaki Z750B-vel kötött barátságot, Aprilia Gulliver, Honda Spacy 250, Vespa PK 50, Vespa 50 Special, Honda VFR 400 K, Moto Morini Sbarazzino, MV Agusta 125 mind szerepeltek az általa tapogatott szektorok között. És akkor a tesztmotorokról nem is beszéltem.

Járt számtalanszor Szlovákiában, vagy tízszer Ausztriában, kétszer Olaszországban, össze-vissza Magyarországon, no meg megszámlálhatatlan alkalommal Zugló és Óbuda között, munkába zúzva. Összeszokásunk ideje – az az első hónap – nehéz volt, tartani akarta a formáját, én viszont mégiscsak görbíteni akartam az ujjaimat, mert úgy könnyebb motorozni.

Kettőnk küzdelme nála gyűrődésekhez, nálam zsibbadáshoz, mindkettőnk részéről egyfajta lelki távolságtartáshoz vezetett. Aztán végül beadta a derekát, hozzám idomult, mint egy jó szerető, és élete maradék 35 hónapjára visszatekintve azt kell mondanom, soha nem kéne jobb kesztyű.

Most vége. Halottan hever a hűséges két barát, Taras Bal és Taras Jobb, egyikük a belét is kiontotta már, a másiknak még csak épp kilóg. A bele. Ilyen a jellegzetes kesztyűvég, tudják, ez a rettegett bélkijövés vitte el, mint tízből kilenc sorstársát. A Triest or Die utunkon, annál az első napi brutális elázásnál vettem észre, hogy megtámadta a kór, akkor volt négyéves. Amikor sorozatosan ki kellett húznom a kezem belőle, majd vizesen visszadugnom, ezáltal pedig egyre több nedvesség jutott bele, egyszer csak megtapadt a jobb kezem mutatóujja, és kimozdította az utolsó ujjperc bélését. Két év telt el azóta, de csak mostanra épült le annyira az állapota, hogy minden egyes levételnél tömködni kelljen vagy hat ujját, vizes kézzel pedig már képtelenség volt bemutatni egy egészséges fel-le műsorszámot.

A kijövős belsejű kesztyű használhatatlan, egy kézhez simuló pokol. Annyit ér, mint a nagyi sárgabaracklekvárja, ha megpenészedik. Ez is kesztyű, az is lekvár, de emberi fogyasztásra alkalmatlan mindkettő.

Az fáj a legjobban, hogy amúgy semmi baja. Egyetlen varrása nem ment szét, egy csepp víz nem tud ma se belehatolni kívülről, a szaga jó, kirepedezésnek nyoma sincs, a protektorai csillognak, a tépőzárai ragaszkodnak. Tényleg olyan, mint az új, csak kicsit ökölbeszorultabb formája van. Vérzik érte a szívem, a hiánya szinte sajog.

Még az ennstali túra előtt jöttem rá, hogy hosszú túrát már nem bírok ki benne, ezért arra az útra a lukas, de béleletlen Imet-kesztyűmben mentem (azóta kidobtam), biztonságból pedig vittem magammal mindenféle használhatatlan Lidl-es szörnyűségeket, illetve az IXS téli kesztyűmet is (végül ez volt rajtam szinte végig) – az ördög nem alszik alapon. Az elindulás előtti utolsó éjjeli próbálkozásom kétségbeesett nyoma az egyikből Tarasból sniccerrel kivágott bélés: úgy gondoltam, majd használom bél nélkül, még ha nem is olyan finom úgy a belseje. De a Tarasban annyi a fura, tudományos réteg, hogy szóba se jöhetett az ilyetén való hordása. Kész. Vége.

Mivel az újságíró az élet császára, mert jutnak neki negyvenezer forintos IXS-kesztyűk hosszú tesztelésre (elhordásig), viszont a valóságban már korántsem akkora császár, amikor a hó végén égetően vár a fizetésére, ezért egy másik, hasonló IXS vásárlása szóba se jöhetett, a keret harmad annyi volt. Hazafelé nekem a Karasna esik útba, onnan lett valami Nitro NG:50 márkájú, de rendes bőr, a használat módjához illeszkedően hosszú szárú kesztyűm tizenvalahányezerért. Ennyiért ily sok bőrt kapni manapság szinte csoda, igaz, sokat nem is ígért a rátűzött cetli – itt dupla kopóréteg, ott rejtett szellőzőlyukak az ujjbegyeknél, kemény protektor az ökölvégen, bélés. Vízhatlanság, tudományos szellőzés, hiper-anyagok, karbantartás-mentesség? Ilyesmiről szó sincs, de nem is várja az ember ezen a szinten. Majd krémezem, ha megázik.

Alapjában véve kényelmes, igazából véve inkább az, mint az IXS volt korai heteiben, de sokkal gyengébb, puhább, ügyetlenebb szerkezet is egyben, olyan a különbség, mint amikor szembeállítja valaki az extra puha, háromrétegű luxus- és az egyrétegű, selyemfényű nagyi-vécépapírt. Az ujjbegy-protektorai puhák, érdekes, ott lép be a szellőző légáram, mint valami hűtőmaszkon, csak itt a párnak huszonnégy van belőle. Így, szeptember közepén ez a fuvallat még kellemes, de kíváncsi vagyok, mennyivel hamarább kezdem majd el emiatt hordani a téli kivitelű, három hópihés IXS-t... Ó, szegény Taras, már most nagyon hiányzol, ha csak egy módszert tudnék, amivel újra kényelmes bélés lehetne benned, ami nem jön ki többé, sose engedném el a kezedet. Vagy hogy is van ez.

Ilyen szomorú dolgok után mesélek vidámabbat. Például a két évvel ezelőtt szintén az IXS jóvoltából hozzám került, félmilliós Kirov/Altay dzseki-nadrág kombó egy, még a Tarasénál is hosszabb beszokási idő után szintén kezd a szívemhez nőni. Amióta idén júliusban megjártuk az Ennstal Classicot, és a vízfüggöny mögött egy pillanatra Noét és bárkáját is láttuk feltűnni az egyik hegy tetején – árnyékában épp egy Bentley 4 ½-Litre pihent – azóta irgalmatlanul megnőtt az iránta való ragaszkodásom.

Mert amikor a társaság fele ronggyá ázva, a hidegtől vacogva, gyűlölködve teszi rá elgémberedett tagjaival a motort minden újabb ívre, a másik fele minden második benzinkútnál újabb és újabb esőruhának nevezett dunsztoló réteget aggat magára, (de már úgyis mindegy nekik), akkor te csak ülsz a reggel felhúzott gúnyádban, Libero babapopsi-szárazon, beszippantva a nedves hegyek fenyőleheletét, élvezve az újabb és újabb panorámát, ami eléd tárul. Bazi nagy különbség, pontosabban: leírhatatlan. Ami még érdekesebb, hogy léteznek ugyan motoros ruhák, amelyekbe egy ideig nem megy be az esővíz, de a lélektani határ valahol a 3-4 óra, utána ezek az impregnálással -hatlanná tett cuccok átnedvesednek. A Kirov viszont félnapnyi durva ázás után is éppoly száraz volt, mint a nap elején, mert itt a mikrocellás Gore-Tex-tudomány az úr. Még bele se izzadtam, mondom, csontszáraz maradt. 

Az a legszomorúbb ilyenkor (a többiekre nézve), hogy a te ruhád nemhogy át nem ázik, amíg ők életük poklát élik meg, hanem hogy szinte leesik róla a víz, tehát a külseje is száraz marad. És ami a legmeglepőbb – tiszta is. A Kirov/Altay kombó már járt háromszor Ausztriában, vagy ötször Szlovákiában, végigcsináltam latyakban a tavalyi és tavalyelőtti telet a Róbert Károly körúton a Honda Spacy nyergében, és mégsem koszos, azaz a lábszáron a bőr védőréteg kicsit a felszínen az. De igazából nem is. 

Korábban kicsit azért irigykedtem IXS ruhatesztelő társam, Zách Dani cuccára, a Nimrod/Haran kombóra, mert az ő rendszere sokkal többcélú. Kétféle kivehető bélés a kabátban, ezer zseb, mindenféle állítási lehetőségek, szellőzőnyílások... Igazi technikás cucc, tökéletesen a mindenkori helyzethez szabható. Ehhez képest az enyém? Egy nagy, fekete vödör. Semmiféle nyitható izé nincs rajta, állítani a derekát lehet meg a felkar-részt, vannak szemeteszsákok, amelyek többet tudnak ennél. Aha, csak az enyém trükkösebb. 

De – miközben aláírom, hogy az új IXS-kombót már csak bélés nélkül felvenni utálom, és ott is inkább csak a nadrágot mert mindig elcsúszik benne a térdprotektor és a térdkalácsom alá bevág, máskülönben utazni nagyon kényelmes – a múltkor azért felvettem a (már eleve kétévesen, használtan vett, és most már vagy tizennégy éves) Dainese cordura kabátomat. És az sajnos sokkal testhez állóbb cucc, mint az IXS, pedig a magasságomhoz én nagyjából átlagos testalkat vagyok: 187 cm. 

Jó, jó, tudományosnak űrkorszaki az IXS Kirov/Altay, de így tizenév távlatából is ismerjük el, a Dainesénél emberszabásúbbak a próbabábuk. És ha nincs eső, az a ruha (újonnan olyan 180 ezer lehetett 2000-ben, tehát nem volt olcsó, én már 80 ezerért vettem 2002-ben, használtan) még mindig egész jó hidegben is, melegben is, csak a vizet nem bírja már nagyon régen. És koszos mint a bűn.

Valamit azért megtudtam még, amikor kénytelen voltam pulóvert húzni, mert kifejezetten hideg lett az ennstali Alpokban: a Kirov és az Altay más szerkezetű ruha, mint amiket eddig ismertem. Ha kiveszed belőlük a bélést, sokkal jobban mozog bennük a levegő, mint a többiben, a szélszigetelés nagyobbik részét tehát a többrétegű téli betét végzi. Nyilván a fura szerkezetű külső héj miatt tettek így – jól működik.

A csizma? A Madox? Köszöni, jobban nem is lehetne. Soha, egy csepp nem sok, annyit nem ázik, pedig látott olyan borzalmakat, hogy még a gumicsizmán is átment volna a lötty, egyáltalán nem meleg. Sokkal jobban tart, mint az olcsóbb csizmáim, de lehet benne gyalogolni is sokat, ahogy ezt is meg kellett már párszor tapasztalnom – például Ennstalban. Ha nem nyomná a kislábom ujját, azt mondanám, tökéletes, de ezt is lehet az én számlámra írni, minek növesztettem ilyen széles lábat, ugye.

Nyáron, napi munkába járásra azonban egy régi-régi IXS bőrdzsekit hordok, amit nyolcezerét vettem még a megboldogult Ciánkáliban, és én varrtam meg a bélését. Mindenki röhög rajtam, de a legkényelmesebb motoros cuccom, ami valaha volt, és bár legalább harminc éves és baromi kopott, még mindig jól tartja magát, egy leszakadt patentet kivéve. A leszakadt patentek és az IXS-termékek intim viszonyáról amúgy már korábban írtam: a Kirov dzsekiről az első felvételnél lejött az egyik derékösszehúzó patent, azt megcsináltam házilag a hozzá adott tartalék patenttel, aztán azóta az egyik ujjat összefogó patent is megadta magát – szerencsére elég szoros maga a dzseki, nagy veszteség nem ért, de az az összehúzó azóta petyhüdten lifeg, amíg be nem tömöm a kesztyű szára alá.

Most, szeptember közepén pedig megérkezett a magyarországi özönvíz, amint mindenki látja is. Az újonnan vett (a Spacy javítási időszakának kibekkelésére beszerzett) Suzuki Gemma Questóra feltettem a hidegben való motorozáshoz szerintem teljességgel elengedhetetlen Tucano Urbano lábzsákot ( már a harmadik motoromon van rajta), igaz, még nem bontottam ki a feltekerő szálait, tehát csak készenlétben van. Viszont múlt héten félretettem az öreg, barna IXS bőrdzsekit, visszaálltam a fekete-narancs Shoxra, közben pedig megnéztem, mi ment rajta szét.

Ez az a dzseki, ami a legtöbb abúzust kapja, mert többnyire ez van rajtam ítéletidőben – leszámítva a havazást, gyilkos esőzést, hosszú túrákat. Miért? A szélállósága okán a munkába érés 8 kilométere alatt kevésbé hűl ki, mint az amúgy jobban szellőző, s a hőmérsékletet hosszabb távon stabilan tartani tudó cordura IXS, felvenni pedig gyorsabb, kisebb helyen is elfér. Mivel a tesztelés (értsd, többek közt a tartósságának vizsgálata) a cél, ezért nem kezelem semmivel, máskülönben a bőrdzsekijeimet azért szoktam. Ergo, sok-sok víz érte már a lassan három év alatt, amióta nálam van. Mégsem ázik, nem reped, nem ereszt, jóval jobban bírja a gyűrődést, mint amire az akciós 30 ezer forintos ár alapján számítani mertem volna.

Persze, azért fogy. Mivel sokat hordok hátizsákot, és az nehezen bújik át a protektoron, ezért a vállán már alig van lakkozás, de másutt is fakul. Itt-ott kilógnak a cérnák, mutatva, hogy az ázsiai bérmunkás keze is elfárad tizennyolc óra folyamatos munka után. Az ujjait összehúzó, patentos gumiszalagok pedig még az első hónapokban kiszakadtak a helyükről, azóta a másikhoz csomózva kapaszkodnak az életükért. Sokat nem számít ez a hiba, mert ezek igazából csak díszek.

Még mindig zavar, hogy rövid a dereka (persze, nyilván így vagány, de én nem akarok vesebeteg lenni, ezért vesevédővel hordom, ami meg sokak szerint vénemberes, hogy kilóg alóla), az sem jó, hogy a nyaka nem nyúlik elég magasra, ami miatt ott kissé bejön a hideg, akár sállal, akár kendővel, akár fejvédővel kombinálom. De ahova jut belőle, ott jó, nem meleg, nem hideg, a kis tenyérnyi mellényke-béléssel együtt pedig valóban használható hidegben is. Nyáron is csak azért nem hordom a régi, steppelt ujjú, kopott, barna, régi IXS bőrjakó helyett, mert ennek izzasztóbb a vékony bélése.

Leszerepelt viszont az IXS esőruha, ezt rég meg kellett volna írnom, mert két éve kidobtam az alját. Ez egyike az olcsó IXS-termékeknek, csak valami 12 ezerbe kerül a nadrág és a felső, olyan is. Talán ötször, ha felvettem, amikor eleresztett a tökénél a hegesztés és az ülésben összegyűlő, jeges víz afféle sterilizáló beavatkozásként bele nem kezdett avatkozni a családfám alakulásába a Trieszt or die utunk első, nagyon nedves napján.

Azóta, biztonságból megint a régi, Hain-Gericke esőgatyámat hordom magammal (az IXS felső mellé csavarva, közös tokban), mert azt ugyan 2001-ben vettem és már látott vagy 100 esőt, de még mindig tartja magát. Igaz, 8000-be került tizenhárom éve az Imetben, de mindent tud: valamennyire szellőzik is, nem is ázik, ráadásul nem ilyen vegyvédelmi anyagból van, hanem kívül dzseki belül meg mint a műselyem. Sajnos felsőm nincs belőle, de mivel a bőrdzsekim és az IXS Kirov mindkettő vízálló, a térdemen meg általában Tucano Urbano hever rossz időben, ezért az esőgatya is csak arra való, hogy a Tucano öbléből brutális esőknél oldalt lefolyó víz ne áztasson ronggyá deréktájon.

Lett nyitott nyári sisakom is, Kőbájker nyilván le fog hányni, de egy „Xenon” fantázianevű, belül barna, kívül fekete izét szereztem be a Lidlben. Bájos áthallásokat mutat mindenféle egyéb, márkás sisakokkal, van rajta elöl olasz zászló, hátul kis ficak, mintha oda lehetne patentolni rá a motorosszemüveget (de nem lehet), bizonyos szögekből meg torzít a plexije. Viszont irgalmatlanul kényelmes, ahhoz képest, hogy nyitott, nagyon jó a zajszigetelése, messziről (még viszonylag közelről is) igényesnek néz ki, van rajta mindenféle TÜV és egyéb matrica. Nem túl könnyű (hiszen sima műanyag), de ezt elnézem neki, mert valami 6000 forintért vettem.

Jön az újabb tél, idén egy kis Suzuki Gemma nyergében. Tucanóm van, ami a legfontosabb (azt vettem, rendes, bolti áron, félreértés ne essék). Kesztyűm is van kétféle, csizma, meleg ruha előkészítve, aláöltöző kimosva. Felkészülten várom a hideget, s azok után, hogy most egy csomót autóval kellett járnom, és idegbajt kaptam a dugótól, a parkolóhely-kereséstől, az egész dolog frusztráló lassúságától, esetlenségétől, az üzemanyag-pazarlástól, a fizetős övezetektől, már szinte élvezem, mennyi időt, pénzt, idegrendszert spórolok majd meg ismét a motorozással. Mert most jönnek csak a nagy dugók, a parkolóhelytelenség.