A klasszikus GPS navik gyártóit lassan kinyírják az okostelefonok és a megszűnő európai roaming díjak. Az utolsó mentsváruk a motorosok lehetnek - motoron a térkép szívás, a telefon sem megoldás. A nyomás hatására el is jutottak oda, hogy majdnem jó cuccot is kapni elfogadható áron.
Valamivel több, mint két éve vágtam bele az olcsó navis kalandomba, ráadásul igen merészen az Alibabáról rendeltem Elektronikai Cuccokat Okosító András útmutatásai alapján. Eredetileg azzal kerestem fel, hogy milyen olcsó GPS-t és hozzá passzoló vízálló tokot ajánl – mert hát van olyan, akinek bevált ez az út. A Mester mégis lebeszélt róla, mondván előbb utóbb kiszopósodik a töltőcsatlakozó a vibrációtól, és egy rendesen megcsinált kínai motyó sem kerül többe.
Ő rendes guruként utat mutatott, én pedig követtem, aztán egy hét izgulás után meg is érkezett a navi, amire aztán csak egy alapos frissítés kellett, illetve időnként resetelni, amikor már nagyon hülyén viselkedett – ezekkel már GPS Petihez mentem. Ő árulta el, hogy amit rendeltem, az igazából egy régi, filléres technológia egy masszív, vízhatlan házban. Aztán következő alkalommal már ő keresett, hogy nézzem meg, mijük van: egy olyan olcsó motoros navigáció, aminek jó a kijelzője, és még használható is.
GPS Peti nem hazudott, a Wayteq xRider kijelzője olyan durván világít, hogy annál barnulni is lehet, pedig pont ezen szoktak spórolni az olcsó motyóknál. Még a vakító déli napsütésben is jól látni, ezen a téren még a kimondottan drága okostelefonokat is csúnyán alázza, és csak később vettem észre, hogy a 75%-os fényerő volt, amitől oda-vissza voltam. Erre is akkor jöttem rá, amikor az autóban elkezdett vakítani az őszi szürkületben.
Bekapcsolásnál egy jófajta kínai termékekhez méltóan a Triumph Daytona 675 2010-es gyári sajtófotójával nyit, majd elég gyorsan bebootol, és rengeteg funkció közül választhat az ember – e-book olvasástól kezdve különböző játékokon át filmnézésre és zenehallgatásra is használható. A navigációs szoftver indítása viszont kevésbé sikerült funkció, ugyanis az ikon áthelyezhető, tehát ha nem sikerül tökéletesen rányomni, akkor csak arrébb húzom a képernyőn. Ez asztalnál ülve nem kihívás, de menet közben egy rázkódó motoron elég idegesítő játék, előbb értem ki a városból, minthogy nyertem volna.
Ez után pedig jön a kapacitív kijelzőkön elhülyült modern ember pokla, a klasszikus, nyomós érintőkijelzőt – ez ugyanis az okostelefonoktól eltérően nem az érintést veszi parancsnak, hanem a nyomást. Tehát az első tíz scrollozási próbálkozás kudarcra ítélt – én speciel elég hamar rájöttem a trükkre, de két nőt is közelről figyelhettem meg, amint előbb borulnak ki, mint hogy beadták volna a címet és az autópályák elkerülését.
Ráadásul a képernyőn elég nehéz pontosan gépelni – motoron kesztyűben például lehetetlen – a helyzetet pedig tovább rontja, hogy a szoftver intuitív képessége elmarad a Google Maps-étól, tehát ha mondjuk a Parlamenthez mennék, és elütök egy betűt, márpedig ha el lehet, én elütöm, akkor előbb ajánl fel egy olasz kisvárost, mint az Országházat. Ha viszont sikerül pontosan megadni az úticélt, kiderül, elég jó az adatbázisa – benzinkutat, kajáldát és más hasznos dolgokat elég jól talál a közelben.
Ráadásul megváltás, hogy a billentyűzet QWERTY kiosztású, mint a számítógépé – volt dolgom négyszer ennyibe kerülő navival, amin ABC sorrendben jöttek a karakterek, az elmebaj volt, komolyan. Amit így megspórolunk az életünkből, azt utána ráfordíthatjuk a Sygic navigációs program kiismerésére. Nem tragédia, ráadásul akár iGO-t is tehetünk rá, de az általam használt Google Maps, Waze és MapFactor hármas után azért nem triviális, mintha a szoftverfejlesztők elfelejtettek volna megkérdezni más humanoidokat, hova kerüljenek a funkciók.
Az útvonalhoz viszont lehet köztes pontokat megadni, ami a motoros túrázásnál elengedhetetlen, hiszen az ember olyankor nem A-ból B-be akar a leghatékonyabban eljutni, hanem utakat bejárni. Ráadásul ezeket az útvonalakat el is tárolja, így az esti tervezést másnap az előzményekből elő lehet hívni.
A szoftvert először tiszta szívemből gyűlöltem, de annyira, hogy az első próbálkozás után elég hosszú időre elment tőle a kedvem, és esténként lelki gyakorlatokat kellett végeznem, hogy folytatni tudjam a tesztet. A hardvernél viszont legalább látszik, hogy tényleg gondolkodott rajta valaki. Eleve hatalmas forradalom, hogy a motoros tartókar felszereléséhez nem kell szerszám, hanem egyetlen, jó fogású tekerentyűvel ellátott csavarral, pofonegyszerűen rögzíthető. Illetve a tartókeret egyetlen alkatrész meglazításával átszerelhető autóba – minden jól záródik, a töltőkábel csatlakozása is csavaros, vagyis biztosan nem csúszik szét, vagy ázik be.
A GPS tartó keret egyben a töltő is, amit rá lehet kötni a motor elektromos rendszerére – érdemes nem közvetlenül az akkumulátorra tenni, hanem a gyújtás mögé, én viszont nem akartam a tesztmotyót forrasztgatni, ezért motoron mindig a saját akkumulátoráról ment. Feltekert fényerővel, bekapcsolt bluetooth-szal, 4-5 órát bír el.
Ráadásul ha már beadtuk neki a célt, és nem kell többet hozzányúlni, egész jól végigmegy a nyomon, nem hajlamos eldobni a GPS jelet, és nem a kereszteződés előtt pár méterrel közli, ha na itt kellett volna elrakni balra.
A vérlázító európai roaming díjak megszüntetésével már tényleg csak a motorosoknak lehet érdekes a hagyományos navigáció. A Wayteq xRider 34900 forintért adja a hardvert, amihez plusz 15 ezer a Sygic térkép – ebből igazából a készülék éri meg az árát, a programot sajnos elfelejtették a célhoz igazítani, így némileg sántít az egész. Nem tuti megoldás, de úgy tűnik, a használható motoros navi itt kezdődik, ráadásul már barkácsolni sem kell hozzá.