Stílusa, az van, de elég lesz ennyi?
Kawasaki W800 Street 2019
Szeretem a jó retrót, amikor a régi tárgyak érdekes megoldásai találkoznak a korszerű kivitelezésre jellemző minőséggel és használhatósággal. A W800 ezért érdekelt nagyon, és most végre rátehettem a mancsomat. Annyi csavar azért volt a dologban, hogy a tesztmotor a fiatalosnak szánt Street verzió, ami számomra maga az ellentmondás.
A W800, az eredeti, ami szerencsére továbbra is kapható, hunyorítva tisztességes 70-es évekbeli univerzális japán motorkerékpár benyomását kelti, sok krómszínű alkatrésszel. A két tárcsaféktől, illetve az érdekes, LED-es fényszóróktól eltekintve még nyitott szemmel, közelről nézve is hibátlanul hozza a hangulatot. Korábban írtunk is az előző, még Euro 3-as változatról, és annak kapcsán a Meguro hagyomány felelevenítéséről.
Volt egy olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy a Kawasaki lemond a W800-ról, hiszen a másutt nem használt, királytengelyes blokkot át kellett alakítani az Euro 4 normának megfelelően, ami nyilván nem olcsó. De végül úgy döntöttek, inkább készítenek két további kivitelt, úgy próbálják feldobni a keresletet. A Cafe egyszemélyes üléssel, csutkakormánnyal és pici fejidommal kapható, a cafe racer kategória hagyományainak megfelelően, és van még a Street, amit most mi is megkaptunk.
Erről nehéz megmondani, hogy pontosan mire is szánták. A matt, fekete-szürke fényezés nagyon is mai, és alig hagytak krómozott részleteket. A kormány és környéke, főleg a markolatok és a tükrök, fájdalmasan egyszerű kivitelű, fekete alkatrészek. Olyan, mintha ezeket csak ideiglenesen tették volna a gépre, hogy a funkciónak megfeleljen addig, amíg keressünk a helyére valami csinosabbat az extra-katalógusban. Egy gépen, aminek ennyire a stílus a mindene, tényleg nehéz más magyarázatot találni a jelenségre.
Mert a W800-ban egyébként tényleg a stílus a lényeg. És ezt nem csak a megjelenésében, de használat közben is közvetíti. A bordázott nyeregben alacsonyan ülünk, az enyhén talicskaszarv-állású kormány miatt szép egyenes tartásban, végtelenül kényelmesen, lábunk közt a valószínűtlenül gömbölyded tankkal.
És itt jön az, ami miatt menet közben már a Street egyszerű megoldásai sem fájtak annyira: a kéthengeres twin-motor azt a fajta jó múltidézést nyújtja, amely képes megszépíteni a napot. Gombnymásra, fél fordulatra indul, kellemes hangerejű pöfögés jellemzi, kicsit vibrál, de nem fogkocogtatóan: nem a régies építés, a királytengelyes vezérlés, a léghűtés dominál, hanem az az érzés, hogy tisztességesen megépített blokkal van dolgunk, amely nem kényszerít ránk kompromisszumokat az érdekes stílusért cserébe.
Menet közben elsőre fura is volt, hogy a nyolcszázas blokk kéthengeres létére milyen forgós karakter, viszont hiába 221 kilós a motor üresen, a 48 lóerő és a 62 Nm csúcsnyomaték bőven elégnek tűnt. Ráadásul a motor hangja nem csak alapjáraton tetszett: a 6000-es fordulaton érkező csúcsteljesítmény közelében tartva olyan lódarázs-rajra emlékeztető tónusban szólal meg, ami számomra talán még vonzóbb volt.
Az igazsághoz tartozik, hogy ennek ellenére a W800-zal mégsem szerettem sietni, és ez nem a blokk hibája. 80-90 km/h felett a futóművet kifejezetten bizonytalannak éreztem: alighanem a csillapítás kevés az amúgy sem túl kemény rugókhoz képest, így a kisebb úthibákon is olyan érzést kelt, mintha a motorral együtt lobognánk az út felett. A szélvédelem teljes hiánya sem támogatja a száguldozást, viszont a vékonyan párnázott ülés miatt ráérős túrázásra sem tűnik ideálisnak a gép: legfeljebb másfél óra haladás után megjön az érzés, hogy mára eleget ültünk.
Olyan, mintha a Streetet a W800 sorozat leegyszerűsített, ingázó változatának tervezték volna, aminek a létezése viszont teljesen indokolatlannak tűnik a számomra. Városi szaladgálásra, vagy ingázásra van sokkal alkalmasabb, kényelmesebb és stabilabb eszköz is. Persze mondhatnánk azt is, hogy ennek a változatnak a matt festésében és a sok fekete, itt-ott öntéshibás műanyagjában van egyfajta spártai báj, amit különösen alacsony ár mellett talán elfogadnék érvnek, de a W800 nem is olyan nagyon olcsó.
A Street változat ára 3,29 millió forint, a Cafe-ért ehhez képest további 200 ezer forintot kérnek. A W800-ast persze nem könnyű más motorkerékpárokhoz hasonlítani. Az A2-es kategóriában házon belül mindenesetre kapni mondjuk Z400-ast másfél millió forinttal olcsóbban, és korlátlan, a Z650 is van egymillió forinttal kevesebbért. Ha ezeket tekintjük az alapnak, a stílus-felár akkor is elég borsosnak tűnik ahhoz, hogy a gyenge futóműre, vagy a helyenként túl egyszerű kivitelezésű alkatrészekre gondolva feltegyük a kérdést: megér ez ennyit?