Bemutató: Yamaha TMAX 560 Techmax - 2022.

A Yamaha volt az első, akinek volt mersze szakítani a Vespa és a Lambretta által lefektetett robogóépítési elvvel, a TMAX blokkját nem a lengővillára építették, hanem a vázba - így csökkent a rugózatlan tömeg, merev lett a kaszni, egyből jó helyre került a tömegközéppont, és így már lehetett alá rendes futóművet és féket építeni. Azóta eltelt több mint 20 év, és elértünk a TMAX nyolcadik generációjához, amelynél az alaprecept továbbra is ugyanez.

A most bemutatott modell alapjaiban nem új, a váz, a blokk, a fékek és a futómű alig változtak, a körítést cserélték le - főleg azokat a dolgokat, amiket tavaly hevesen fikáztunk a TMAX vs. Forza 750 összehasonlítóban. A két analóg műszert és a közéjük ékelt LCD kijelzőt leváltotta egy 7 colos TFT kijelző - nem egy retina display a 800x480-as felbontásával, de nem tűnik gagyinak, és ami a legfontosabb, a menürendszer egyszerű, átlátható és könnyen kezelhető, erős a gyanúm, hogy ezt nem a japánok rakták hozzá.

Újak a kapcsolók is, a menüben való navigáláshoz pedig egy kis joystick tartozik - hasonlót a Triumph-nál láttam -, ezzel lehet állítani a markolatfűtést, az ülésfűtést és a szélvédő magasságát is. A TMAX-hoz két applikáció tartozik, az egyik a Yamaha sajátja, a My Ride Link, amelyben nincs semmi korszakalkotó, képes loggolni az útvonalunkat és a motorozásunkat. Sokkal hasznosabb a másik, a Garmin Motorize, amellyel a navigáció kiküldhető a képernyőre. Mármint egy az egyben, nemcsak nyilakat meg irányokat mond, hanem szépen megjelenik a térkép, és rendesen fut. A saját telefonomat egyébként nem sikerült összepárosítanom a motorral, de szerencsére kaptunk az útra egy olyat, amit szeret a TMAX.

Nem is kellett keresztkérdésekkel kiprovokálnom, a gyári ember magától bevallotta, hogy szerinte is pocsék volt a kulcsnélküli rendszerük - csoda, hogy annak idején nem rogyott rájuk a plafon, amikor Smart Key-nek keresztelték, mindenki gyűlölte, akinek dolga akadt vele. Ismerek olyan TMAX-tulajt, aki inkább benne hagyja a jeladót a kesztyűtartóban, és soha nem zárja le a motort, csak hogy ne szívassa minden indulásnál, ha rossz sorrendben nyomja meg véletlenül a gombokat. Az új Smart Key már végre egygombos - érzékeli, hogy a közelben van a jeladó, egyetlen gombbal lehet oldani, aztán hagyományosan az indítógombbal mehet a gyújtás.

Ezek az érdemi újítások, a többi inkább csak csiszolás. Az új orrot még szoknom kell, mintha egy 20 évvel ezelőtti sportmotort ragasztottak volna körbe, a feneke viszont zseniális, valami nehézsúlyú sport-túra motornak is elmenne. A vékony helyzetjelző alatt a féklámpa olyasmi, mint az R1-en, rendkívül szigorú.

Az üléspozíció némileg támadósabb lett, a kormányt körülbelül egy centivel lejjebb és távolabbra tették. Nem radikális a módosítás, de elvi szinten sem tudok egyetérteni vele - nagyrobogót nem a támadásért szokás venni, hanem a kényelem és a praktikum miatt, az utóbbi pedig már a felépítés miatt csorbult, hiszen az ülés alatt egysisakos a tárhely, most meg az előbbiből is visszavettek. Az előrébb helyezett kormányért viszont három helyen is kárpótolnak, egyfelől új a szélvédő, másrészt hosszabb lett a taposó, illetve az ülésen lévő deréktámasz három fokozatban állítható.  Mivel a nagyrobogókon tespedni szeretek, ezen is valahogyan az előrenyújtott lábnál kötöttem ki - egyfelől a kényelem miatt, másrészt így ázott a legkevésbé a cipőm a szakadó esőben.

Motoron nem lehet nyerni az eső ellen, legfeljebb részsikereket érhetünk el. Amikor még csak csepergett, teljesen felemelt plexivel és behúzott térdekkel csak a nadrág széle vizesedett, aztán amikor már egybefüggő vízfüggönyben motoroztunk, az esőruha is kevés volt. Az átázott cuccokban vacogva áldás a fűthető ülés és markolat - az előbbi nagyon hatékony, vissza is vettem kettes fokozatra, mert éreztem, hogy rá fogok égni. A markolatfűtés viszont maxon járatva is kevés volt - mivel a szélvédő a kezekről nem tereli el a menetszelet, esélye sem volt átmelegítenie a lucskos kesztyűt.

A blokkhoz érdemben nem nyúltak, maradt az 560-as soros kéthengeres (pontosan: 562 köbcentis), 47 lóerővel és 55,7 Nm-rel. Teljesítményből egészen biztosan többet is ki tudtak volna hozni, de így fér bele az A2-es kategóriába, amibe például a legerősebb ellenfelet, a Forza 750-es csak fojtással lehet belekényszeríteni. Megértem, hogy nem törték össze magukat még öt lóerőért: lényegében egyetlen érdemi konkurens van jelenleg a piacon, a Honda Forza 750, hasonló áron is mérik őket, a döntés így inkább érzelmi alapon zajlik: duplakuplungos Hondát szeretnél, vagy CVT-s Yamahát?

A TMAX ékszíjautomata váltója ugyanúgy működik, mint bármelyik másik robogón, csak a vario és a kuplung sokkal közelebb vannak egymáshoz, a kettő szinte összeér, és onnan megy hátra a kerékhez a hajtás egy fogazott szíjjal. Jól megy, mármint robogó létére tényleg odébb tud állni, de ugye mihez képest: a nagyrobogók dinamikája erősen túl van értékelve, hiszen 220 kilótól és 47 lóerőtől miért is várnánk csodát, inkább arról van szó, hogy ezzel a hülyék is nagyot tudnak gyorsulni, nem kell bajlódni a kuplunggal, nem váltják el félelmükben idő előtt - szóval pályakezdő városi dragversenyzőknek ideális, de ha a másik fél is tudatában van a versenynek, mondjuk egy közepes motorkerékpárral, akkor már annyira nem jók a TMAX esélyei.

Ezért is lehet az, hogy a TMAX legendáját nem a teljesítmény köré szőtték, arra ugyanis már a 2001-es ősbemutató pillanatában számítani lehetett, hogy a konkurensek azonnal rá fognak licitálni, és nagyon ügyesen a vezethetőségre építették fel a kommunikációt: ez az a robogó, amivel úgy lehet menni, mint egy motorral. És valóban, ha mellé nézünk egy olyan A2-es motort, amelyen hasonlóan, cruiseres stílusban lehet tespedni és 220 kiló körül van a tömege - pl. Honda Rebel 750, Kawasaki Vulcan S, Harley Street 750 -, azt jó eséllyel szerpentinen és versenypályán is kitömi a TMAX. A futóművet és a féket nem spórolták el, rendes fordított villa, radiális nyergek, állítható hátsó gátló került alá, sőt a pályaversenyzők titkos fétisét, a könnyű felnit is bevetették. Az új kerekek azzal a spinforging eljárással készültek, amellyel a legutóbbi MT-09-é is, amely ettől nemcsak szimplán könnyebb lett, hanem a ráf felől lett könnyebb, tehát kisebb a giroszkópikus hatása, mintha a kerékagy környékéről kaparták volna le ugyanazt a súlyt, tehát még jobb a kezelhetőség.

Öt és fél millió annak ellenére is bátor árazás, hogy ezt még egy barátságosabb euróárfolyam mellett találták ki. Ebben ugye benne van a yamahaság és a csúcsmodellség felára, a Gomorra című sorozat segítségével elért kult státusz, plusz a nagyon korrekt kidolgozást sem adják ingyen - ráadásul a konkurensek is elmaradoztak, az olaszoknak már nincs brutál sportrobogója, a BMW is lekeverte a kínálatból a C650-et, így pedig könnyen fog vastagon a ceruza. Ami kevésbé szerencsés, hogy már csak házon belül is nagyon jó alternatívák vannak, például az XMAX 300 Techmax 2,5 millióért praktikumban több, míg menettulajdonságban nem sokkal kevesebb, és ha mellécsapunk egy MT-07-et csapatósnak, ugyanúgy 5,5 milliónál járunk. A másik fenyegetést pedig a kevésbé ismert márkák jelentik, a SYM Maxsym TL 508 például az előző TMAX diszkrét másolata, és jó kétmillióval olcsóbb. Szóval nem különösebben praktikus, és ennyi pénzért kizárólag erősebb motorokat kapni - aztán a Yamahának valahol itt jön a nagy trükkje, amit még nem értek teljesen, mert a történet vége mégis az, hogy úgy eladtak belőle 350 ezer darabot, mintha ez lenne az élethez szükséges falat kenyér.

Volt videónk az előző TMAX 560 és a Forza összehasonlításáról, ne hagyd ki!