Hős kor

2002.01.11. 13:15
1956-ban Pannóniával kategória-első helyen végzett a magyar csapat a Párizs melletti Monthlery pályán rendezett nemzetközi 24 órás versenyen. A szép sikert 59-ben ezüstösen sikerült megismételni a 31. "AranySisak" viadalon.
 
   
    =GYOEZTUENK MONTHLERYBEN STOP+

A franciaországi Monthlery pályán megrendezett verseny első sorban állóképes, de gyors motort követelt, hiszen a konkurens motormárkák versenyzői sem alapgázon motoroztak. Joggal, hiszen a győzelem a megtett körök számának függvénye, különös tekintettel arra, hogy az elkerülhetetlenül a depóban töltött idők (tankolások, kisebb-nagyobb javítások, versenyzőváltások ennek rovására mentek. Nyilván egy agyontuningolt pályagép akkoriban nem bírt ki 24 órát egyhuzamban, viszont egy túlzottan öreguras túramotorral meg csak leghátul lehetett kullogni.
Az arany középutat kellett megtalálni, és ez a Pannóniának bejött, ugyanis 1956-van kategóriájában (250cm3) aranyérmet nyert.

Nem akármilyen mezőnyben, hiszen az akkor még gyártott európai motormárkák színe-java versenyzett a babérokért. A japánok ez idő tájt még éppen csak ébredeztek és másolgattak motoros téren.

 
   
  A versenyműhely

Vígh Endre irányításával hozták létre a Pannónia verseny-műhelyben az ütőképes gépet, illetve gépeket, mivel több motorral - motoronként két versenyzővel - lehetett nevezni. Vígh Endre egyébként nem csak sikeres motorversenyző volt, de nyert országos bajnokságot páros jégtáncban és birkózásban is. Jó párkapcsolatai révén élvezte a felsőbb vezetők bizalmát, és a versenyműhelyben élet-halál ura volt.

A nehézségek dacára a megszállott szakemberek azért alkottak. Konstruáltak a motorblokkhoz egy könnyített vázat, részben széria rugóstagokkal, de szereltek bele a Norton "Roadholder" első villájára emlékeztetőt is. A motor hengeréről eltávolították a gázáramlást akadályozó "hattyúnyak" szívótorkot, és azt meredek szögben álló, egyenes, úgynevezett ráömlős kivitelűre cserélték, nagyobb torkú, 32 mm-es karburátorral egyetemben.

 
   
    Berúgókar nincs, de a váltókar sarokkal is taposható

A hengercsatorna éleket nagyobb nyitásúra módosították, és az egészet megkoronázták egy kisebb robbanóterű, nagy hűtőbordájú hengerfejjel. Alul a karterben a főtengely-kiegyensúlyozó mélyedéseket a jobb előszívás érdekében alumíniummal töltötték ki. Volt fecskefarkas végű kipufogó dob is, hengerenként kettő, de létezett hengeres kivitelű ám kevésbé bevált tuning dob is. Egyes motorok külön fordulatszámmérő műszert is kaptak.
Ez még a kísérleti időszak volt, ezért létezett többféle megoldás is.
A motor kivitelezésében aktívan résztvevő Horváth Ferenc versenyszerelő elmondta, hogy ezeknél a motoroknál 14 LE-s teljesítményt mért a fékpadon. A TL szériakivitel 10-12 LE-t tudott akkoriban.

 
   
  A depó a Monthlery-i versenypályán. Balról: Németh Emil, Reisz István, Vígh Endre és Fodi József, a Motorkerékpárgyár akkori igazgatója.

Legvégül a versenyzőkről is néhány szót, akik a dicső "aranyos" 24 órát végigmotorozták. Az első helyen végzett Kurucz Reisz páros:
Kurucz György az 50-es 60-as években sikeres gyorsasági versenyzőnk volt a Honvédnél, BM állományban. Jó néhány országos bajnoki cím birtokosa, éveken át 500cm3-es Norton Manx géppel indult.
Reisz János hasonlóan sikeres versenyzői pályát tudhat maga mögött. Szintén a Honvéd színeiben indult.

 
   
    Vígh Endre üzemvezető és Horváth Ferenc szerelő kicsomagolják a motorokat a ládákból, amelyekben Párizsig zötykölődtek

A másik Pannóniával Cserkúti József és Szűcs László indult, akik kategóriájukban 4. helyen végeztek. Mindketten sikeres gyorsaságizók voltak, sőt később Cserkúti az autóversenyzést is eredményesen művelte.

Abszolút sorrendben a Pannónia negyedik helyen végzett 112 km/h-s átlaggal, megelőzve néhány nagyhírű és nagyobb hengerűrtartalmú márkát.

1959-ben biztosra akart menni a magyar motorkerékpár gyár, ezért három motorral és három pár versenyzővel startoltak a 24 órának.
Ismét indult az aranyérmes Kurucz-Reisz páros, az 56-ban szintén szerepelt Cserkúti-Szűcs párosból Szűcs László most Németh Emillel alkotott váltópárost, és a harmadik váltópár Máthé Sándor - Hollós István kettős lett.

 
   
  A három célba ért Pannónia

A 24 óra június 6-án 16 óra 20 perckor vette kezdetét. A csapat rutinja az 56-os versenyről maradt, azt kiegészítették a Tihanyban rendezett főpróbával. Ott gyakorolták be a gyorstankolást is, amely nagy ejtőtartály segítségével, gyertyacserével és láncolajozással együtt 40 másodpercet vett igénybe.
Az időközben kifejlesztett MC-58 krosszmotor blokkját tették a vázba. Ez már egy kipufogós, felül alubordákkal hűtött, öntöttvas hengerekkel rendelkezett. Legfelül nagyméretű hengerfejjel.

 
   
    Máthé Sándor,arcán a 24 óra fáradtságával. A pöttyös kendő akkoriban kabala is volt egy kicsit.

A szívótorka ugyanúgy ráömlős volt, mint az 56-os motornak, 32-es Puch karburátorral. Komolyabb tuningra azért ne gondoljunk, ezek a motorok legideálisabb esetben is csak maximum 18LE-sek voltak 6000 percenkénti fordulatszám alatt. Egy ilyen 24 órás versenyen akkoriban még nem a lóerőké volt a döntő szerep, mint ahogyan végül is a 2. helyre szoruló Kurucz -Reisz páros technikai hátráltató tényezők miatt nem győzött. Ugyanis meghibásodott a kuplung, és ennek kijavításával 30 percet töltöttek a depóban.

A fényszóróizzó kétszer is kiégett a vezető páros motorján, és az esős idővel tetézett éjszakában ez nem jött valami jól, tekintve, hogy az akkori pálya nem úszott fényárban, mint manapság, hanem egész egyszerűen sötét volt. A kanyarok közeledtére az emelt fordulók tetején kinyúló két fénynyaláb figyelmeztetett csupán, és azok ívére a 20 méterenként elhelyezett piros fényű petróleumlámpák szolgáltak támpontul.

 
   
  Az ünnepélyes eredményhirdetés. Balról: Reisz-Kurucz, Németh-Szűcs, Hollós-Máthé.

A Pannóniáknál előnyt jelentettek a korabeli motoroknál nagyobb fékek (200mm), így a kanyarok előtt később kellett a fékezést megkezdeniük, ami időnyereséggel járt. Kategóriájában legkomolyabb ellenfelük a Puch-hal indult franciák voltak, akik meg is nyerték a versenyt.
A kategória 2. helyezés dacára szép teljesítményt hajtott végre a Pannónia és legénysége, ugyanis mind a három nevezett motorjuk célba ért, ráadásul a 2. 3. 4. helyen. Érdekesség, hogy a 39 indulóból mindössze 21 motor érte meg a verseny végét.

Sajnos későbbi sikeres szereplésüket megakadályozta, hogy az ellenfelek komoly gyorsasági pályagépekkel indultak, amelyekkel a Pannónia nem bírt el az időközben kihozott Yamaha kópia P-20-assal sem, amely sok konstrukciós gyermekbetegséggel küzdött, és a spórolósan megválasztott nyersanyagai következtében nem a tartósságáról lett híres.