Sportrobogó egykeréken

2001.06.25. 11:28

Bevallom a kis sportos robogók mindig is szívügyeim közé tartoztak. Ezek a városi közlekedésben az ultimate weapon (szabad fordításban: szétszívat mindenkit és mindenhol) címet érdemlik ki, bár sajnos az autósok, és néha a nagyobb motorokkal rendelkezők szemében kissé lenézett járgányok.

 
   
   


A két bevezető mondat után lássuk mi is az, ami úgy meghatott. Nos ez nem más, mint a Derbi sport robogójának, a GP1-nek az új változata. Akik figyelemmel követik a GP versenyeket, tudhatják, hogy a kis spanyol gyárnak (bár nemrégen az olasz Piaggio tulajdonába került) mostanában igen jól megy a 125-ösök mezőnyében.

Nyerj hétvégén, adj el hétfőn . Régi közhely, ez a Derbi esetében is bejött, ezért most bemutatott egy minden eddiginél sportosabb menettulajdonságokkal rendelkező kis utcai harcost. A Derbi a kis motorjai mellett (50-125 köbcenti) régóta gyárt robogókat is, úgyhogy ezt és a versenyzésben szerzett tapasztalatait ötvözte a GP1-ben.

Ezzel a géppel a robogó vásárlók fiatalabb rétegét célozzák meg, akik jobban szeretnek egy keréken (első vagy hátsó) közlekedni, mint a snasznak számító két hagyományoson. A GP1 igen magas műszaki színvonalat és felszereltségi szintet képvisel, amivel valószínűleg képes lenyűgőzni a célközönségét. A GP1 elnevezés a Derbi részvételére utal a MotoGP-n, ahol a vörös rakéták nyergében Ui és Nieto száguldozik.

 
   
 

Lássuk mit-is-tud-a-hogy-is-hívják. Az első és hátsó keréken egyaránt hidraulikus tárcsaféket találunk, ami azért az 50 köbcentisek világában még nem mondható általánosnak. A futóműnél a hangsúlyt a stabilitás mellett a komfortra helyezték. Ehhez elől Paioli teleszkópokat kapott a gép, hátulra pedig egy mono rugóstagot.
Mint már említettem, a Derbit nemrég felvásárolta a Piaggio csoport, ennek első gyümölcse a GP1 motorja, amely teljesen új fejlesztésű és az olasz gyár hozománya. A vízszintes beépítésű, vízhűtéses, kétütemű, egy hengeres motorblokk biztosítja az elegendő mozgási energiát, amivel a futómű képességei igencsak kihasználhatóak lesznek.

A karburátor torok átmérője 14 milliméterről 17.5-re nőtt, ami jelentős erőtöbbletet jelent egy ilyen kis motornál, különösen magas fordulatszámokon, ahol ugye több üzemanyag szükségeltetik. A visszavezetett hangtompítójával a kipufogó is verseny stílust imitál, de azért esztétikai élménynek sem semmi.

A robogó sport mivolta ellenére prímán használható a hétköznapi forgalomban. Az ülése akár két személy részére is komfortos testhelyzetet kínál, bármekkora is legyen a sofőr és utasa. Kényelmi extrának számít a terjedelmes kesztyűtartó doboz az idom elülső részében, amelynek belsejében még egy elektromos töltő is helyet kapott mobil telefonok számára!

Ez annak köszönhető, hogy a hűtő radiátort az első kerék mögé helyezték el, hasonlóan a nagymotorokhoz. Az ülés alatt egy hatalmas sisaktartó található, amely újféle kárpitozást kapott, kétféle mintázattal. A középállvány széria tartozék. A 7.2 literre növelt üzemanyagtankkal még nagyobb távolságokat lehet megtenni egy huzamban.

A festés és grafika teljesen új a robin. Az egyik szín kombináció a vörös/fekete, a másik a kék/fekete. Természetesen létezik egy harmadik kivitel, a Replica, amelyik a gyár versenypályán viselt színeit és grafikáit imitálja. A műszerfal polírozott alumínium keretben figyel, a kis méretű szélvédő és egyéb más részletek szénszálas kinézetű anyagból készülnek.

A Derbi az új GP1-el egy magas technikai szintet képviselő, komfortos és praktikus sportrobogót állított csatasorba, amivel a városi forgalomban igen eredményesen harcolhatunk, persze a hetes buszt mindig engedjük el.