Kitörni az egyötvenötből

2007.12.07. 20:02
A reptér K termináljának egyik rokkant WC-jében aludtam a kávézó üléséről kölcsönvett szivacson. És miután háromszor arra ébredtem, hogy megpróbálják rám nyitni az ajtót, négyszer, hogy a hangosbemondóban elmondták, hogy csak a kijelölt helyen lehet dohányozni, és ráadásul még azt is álmodtam, hogy a fogsorom jobb oldalról teljesen kihullik, elment a kedvem az alvástól és a másnapi tesztre koncentrálva kiültem a váróba.

Leszállt a repülő Madridban, és amíg a röpke 9 órás csatlakozást vártam elpilledtem, és a laptopom akkumulátora is lemerült. Az egy kilométer hosszú terminálon, csak a WC-ben volt használható csatlakozó, a többi mind áramtalanítva volt. Na de ha ott hagyom a töltőn a gépet én meg megszunnyadok valahol, tuti nem kellene többé visszamenjek érte. Ahogy végigfutott ez a gondolat a fejemben, akkor vettem észre, hogy milyen jó nagy rokkant helységek vannak, ahol mindkét problémámon tudok segíteni. Ha egyet elfoglalok, még akkor is marad 30 darab pont ugyanilyen helység a hatalmas váróteremben.

Van közöttetek olyan, aki nem hallott még Alan Cathcartról? A vacsoránál kerültem vele egy asztalhoz, és meglepett, hogy mennyire otthon van rengeteg témában. Már tavaly is beszélgettem vele egy teszt alkalmával, de a tájékozottsága most is meglepett. Mindenről lehet vele beszélgetni, és hogy ő hozta fel témának Talmácsi Gábort, arról árulkodik, hogy Talma elég rendesen építi országunk imázsát. Egyébként ő is nagyon jó sportolónak tartja Gábort, és neki szurkolt az utolsó valenciai futamon.

Mellettünk ült még egy lett újságíró, aki egy életmód magazinnál dolgozik Rigában. A lettekről kiderült, hogy van egy pályájuk Riga belvárosában, ami a drága telekárak miatt valószínűleg meg fog szűnni, helyette a külvárosban építenek majd egy újat. Egyébként Lettországban még gyerekcipőben jár a motorozás, de jó úton halad a felé, hogy népszerű legyen.

Persze azért szóba kerültek a motorok is, első sorban a következő évek fejlesztéseiről volt szó. A Ducatinál még nem alkalmazzák a Ride By Wire rendszert, ami egyszerűen elektromos gázkart jelent. Erre Francesco Rapisarda, a Ducati kommunikációs managere diplomatikusan csak annyit mondott: majd meglátjuk.

Csatlakozott hozzánk Ruben Xaus is egy pillanatra, aki mostanában tesztelőként működik a Ducati berkein belül. Látszik rajta, hogy igazi versenyző, csak annyit mondott, hogy tegnap a gyorsabb újságírók 1,50 körüli időket mentek, és ha valamiben segíthet csak szóljunk neki. Majd ment a következő asztalhoz. Nem mintha itt ez számítana, de nagyon kíváncsi lettem, hogy nekem milyen köridőim lesznek.

Úton a pálya felé

50 percnyi útra volt a pálya a szállodánktól, amit végig sziklás, kietlen úton tettünk meg. Marco előző este felhívta a figyelmem, hogy útközben látjuk majd azokat a filmstúdiókat, ahol a westernfilmeket forgatják. Clint Eastwood úgy járt ide, mintha haza járna. Még egy pár perc és ott vagyunk a pályán.

A C csoportba kerültem, ahol a kis piacos országok pilótái voltak. 15 motort tartottak a tűzben folyamatosan. Három-három újságíró jutott egy motorra, úgyhogy a gépek egész nap kapták a kiképzést. Beindították a motorokat. Azt hittem, majd leesik az épület teteje a hangzavartól, de ez elmaradt. A 848-asoknak nagyon kulturált hangjuk van, mivel az Euro3-as normáknak meg kell felelniük. - Itt jegyezném meg, hogy a komplett kipufogórendszer mindössze 9,4 kilogramm a vezérlő szeleppel és a hangtompítókkal együtt.

Na de térjünk vissza a pályára. Elindult az első menet, elővettem a stoppert, hogy mérjek pár időt a többieknek. A Superbike magazinból ismert Simon Roots ment 1,54-eket, a Fast Bike-os Neeves meg 1,52-ket. Ezek jól feladták a leckét nekem. A sztorihoz azért az is hozzátartozik, hogy ők nem most vannak itt először. Majd lement a B csoport is, amiben Alan Cathcart volt a fő műsorszám. Ő nem sietett annyira, inkább a gép tulajdonságait vizsgálta. 15 perc menetidő után végre mi jöttünk.

Akár háttal is ülhettem volna a Ducatira, mert annyira nem volt fogalmam róla, hogy merre is megy a pálya, pedig kerestem róla egy-két videót a YouTube-on. Na ezek nem hagytak mély nyomokat a memóriámban. A pályán hatalmas szintkülönbségek vannak, amitől rengeteg kanyart nem lehet belátni. Sokat kell rajta menni, mire megtanulja az ember, hogy mi után, mi jön. Az első menetet a pálya tanulásának szenteltem.

Nem rossz! Jó hosszú, egy íven fordulós kanyarokkal van tele. Van olyan rész, ahol három különböző ívű jobb kanyart kell összefűzni. Ruben mondta, hogy először kettes fokozatban fék nélkül menjünk végig rajta. Megtörtént. Nekem sok helyen kívánta már a harmadik fokozatot is és a hátsó egyenesben ötödikig lehet felváltani.

Az indulás olyan finomra sikerült, hogy elbizonytalanodtam. Biztos Ducatin ülök? Az új kuplung nagyon finoman adagolható, nem is kell hozzá nagy kézerő. Furcsa módon hidraulikus kiemelőrendszert alkalmaznak, pedig a súlycsökkentés miatt jobb lett volna a hagyományos bowdenes megoldás. Biztos megvan az oka, hogy miért ezt választották.

Az első féktávon elkezdtem húzni a féket úgy, ahogy szoktam. Majdnem lefejeltem a nem túl magas szélvédőt, annyira harapós a Brembo rendszere. A Brembo O.K.! Ezt megjegyeztem és innentől kezdve óvatosabban nyúltam a fékkarhoz. A szélvédő nagyon alacsony, behajoltam mögé, amennyire csak tudtam, de egyfolytában rángatta a fejem a mögötte keletkező turbulencia.

Kigyorsításkor nagyon finoman, puhán tol a 134 lóerős Ducati, egészen leszabályozásig, ami 10 800-as fordulatnál avatkozik be szinte észrevehetetlenül. Ott is finoman, puhán tilt, nem verjük be miatta a fejünket.