no

Tüzet lopott

2007.10.25. 11:22

Adatlap Gilera Fuoco 500 Ie. 2007 (493)

  • Hengerűrtartalom: 493 cm3

A súly-lóerő-köbcenti háborúba nemcsak a mérnökök, de lassan a vásárlók is belefáradnak. Behunyt szemmel fújjuk a leckét: minden motor könnyebb lesz néhány dekával, erősebb 1-2 lóerővel, a csopperek pedig még nagyobb hengereket kapnak. Valljuk be, igazi, lúdbőröztető újdonság egy ideje nemigen terem, hacsak a soha meg nem valósuló koncepciógépeket nem tekintjük annak.

A Piaggio háromkerekű konstrukciójának kidolgozója minden bizonnyal eladta a lelkét az ördögnek a titkos formuláért, mely segítségével elkészítették az utóbbi idők legérdekesebb robogóját, de azt is mondhatnám, motorkerékpárját, az MP3-at. Hogy az ötlet nem vakvágány a motorkerékpár-gyártás történetében, azt az is példázza, hogy a 250-es MP3-ból már eddig több mint 20 000 darabot sikerült eladnia az olasz gyárnak, valamint hogy itt nem állt meg a Piaggio. Elkészült a 400-as változat, valamint Piaggio MP3 közvetlen folytatása, a Gilera Fuoco.


Oldalról akár normális robogónak is nézhetnénk, hátulról mintha csak lógatná a lábait a motoros, elölről viszont döbbenet. Manapság a dizájnerek gyakran hangoztatják, hogy agresszív megjelenésű járművet kreáltak. Ez a Fuocóra tényleg áll, elegendő csak a fekete gallytörőrácsra koncentrálnunk, ami hátul az utas kapaszkodójánál ismét csak visszaköszön.

A fejidom szögletes vonalai és öt fényszórója erre csak rátesz egy lapáttal. Ez persze bármely más motoron könnyedén elképzelhető lenne, de van itt egy egész kis apróság, ami különlegessé teszi a Fuocót: ennek a robogónak elöl eggyel több kereke van.

Az egyazon konszernhez kapcsolódó márkáknál a technikai újdonságok áramlásának semmi sem szabhat határt, így a Fuoco (jelentése magyarul: tűz) is a Piaggio MP3-tól örökölte elvetemült futóműmegoldását. Az első paralelogramma-felfüggesztés négy alumíniumkarból áll, amelyek négy csuklópánttal és a paralelogramma két szélén segédrúddal, csuklók és csapágyak segítségével rögzülnek a villanyakhoz. A parkolás sem mindennapi. Nincs oldalsztender, a robogó a saját lábán áll. Központi támasz van ugyan, de gyakorlatilag nincs rá szükség, csupán szervizeléskor és hosszú tároláskor érdemes használni. Sok robogón van rögzítőfék, de a Fuocónál van igazán értelme. A csinos alumínium kart behúzva a műszerfalon piros visszajelző figyelmeztet a rögzítésre. Rendeltetésszerűen érdemes használni, mert különben van esély, hogy elgurul a gép.

Aki szintén ellopta a tüzet

Prométheusz Iapetosz és Klüméné fia, Atlasz, Menoetiusz és Epimétheusz testvére. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül, és nem tisztelte az isteneket. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a földet. Epimétheusz teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert, de olyan sokáig foglalkozott vele, hogy mire elkészült, Epimétheusz az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt, hogy az ember az állatok fölé emelkedhessen.

Forrás: wikipédia

A jobb kormánykapcsolón eddig idegen gombot találunk. Ezzel lehet a motor dőlésszögét rögzíteni. Megállás után csak egy mozdulat, és az első futóművet elektrohidraulikusan blokkoló rendszer segítségével fixen áll a robogó abban a szögben, amiben éppen hagytuk. Ennek akkor van jelentősége, ha például lejtőre merőlegesen parkolunk, így a motor továbbra is függőlegesen állhat. Amint a fordulat 2000 fölé emelkedik, az elektronika automatikusan old, és ismét dönthető a gép. A reteszelő rendszerrel a lámpánál is játszhatunk, használatával ugyanis nem kell lerakni megálláskor sem a lábat. Újdonság az ülésbe rejtett vezetőt érzékelő biztonsági szenzor is. Három keréken bátran indíthatjuk a motort, de - a szenzornak köszönhetően - gázadáskor csak akkor indul, ha ráülünk.