Kettes számú terminátor

2000.12.14. 11:33
Kapcsolódó cikkek (1)
A Fat Boy valamennyi cruiser (országúti cirkáló) őse, a mai napig a motorosok vágyainak első számú tárgya. Mióta Arnold Schwarzenegger olyan látványosakat ugratott vele a Terminator 2-ben, hogy technikáját bármelyik motocross versenyző is megirigyelné, világszerte vezeti az eladási listákat. És a rajongók minden egyes T 2-ismétlés után "Kérek egy fekete Fat Boy-t!" felkiáltással rohanják meg a Harley-szalonokat.
 
   
 

Ahhoz, hogy a Fat Boy-t el tudjuk helyezni a Harley-történelemben, kicsit vissza kell mennünk az időben, a Softail modellek piacra dobásáig, ugyanis a Fat Boy is ezek közé tartozik. Ezek a a HD custom modelljei, amelyek designjukkal a klasszikus, merevvázas (hardtail) típusokat idézik, miközben tökéletesen megfelelnek az új kor kihívásainak.

A hátsó rugóstagok (softail) pedig abszolút kényelmet biztosítanak vezetés közben. Annak idején, 1984-ben a Softail Custom volt az első. Az új modell különlegessége nem csak a hátsó teleszkóp bevezetése, hanem egy teljesen új, alumínium öntvényből készült hajtómű, az Evolution 1340 cm3-es blokk volt. A korábbi vashengeres motorokat 1985 óta nem gyártják.

1999-ben jelent meg az első Twin Cam 88 (1449 cm3) blokkal gyártott modell. Az új léghűtéses, kéthengeres, négyütemű V motor-t bizalmatlanság kíséri mind a mai napig, hiszen míg a vashengeres modellek közül sok még mindig fut az utakon, az új motor egy év alatt nem tudta meggyőzni a márka szerelmeseit.

 
   
   

A Fat Boy a softail-ek között harmadik volt a sorban, rögtön a Heritage Softail után dobták piacra annak idején, szintén EVO blokkal szerelve. A képeken látható új, 2000-es modell szíve azonban a legújabb Twin Cam 88 blokk megújult változata, a Twin Cam 88 B, amelyet már két lánchajtásos kiegyenlítő tengellyel gyártanak. Bár kívülről ez nem látható, az új blokk beszerelésével egyidejűleg a Fat Boy vázán is jelentős változtatásokat hajtottak végre.

 
   
 

A tesztmotorozás során azonnal feltűnt, hogy az üléspozíció nem kimondottan kényelmes. A nagy, tepsi ülés és a viszonylag széles kormány hatására a sofőr leginkább a "majom a köszörűkövön" életérzést tudhatja magáénak - legalábbis bizonyos testmagasság fölött.

 
   
   

A lábtartó treppni már a legenyhébb kanyarban is leér az aszfaltra, és a Terminátor II. motoros üldözéses jeleneteinek látványelemeit idézi, ahogy hatalmas szikrákat vet. Az még nem lenne probléma, hogy leér, de az elvárhatóval ellentétben nem hajlik fel (ismerek olyat, aki szerint felhajlik, csak nehezen).

A fékpedál elhelyezkedése szintén nem túl szerencsés, ugyanis, akinek kicsit kevésbé mozgékony a bokaízülete, vagy szorosra fűzte a bakancsát, csak hatalmas lábemelgetések árán tudja lenyomni. Ha mégis sikerül, a hatás nem marad el. Az elől-hátul négydugós, Performance Machine (nagyon jó) minőségű fékek és a kiváló féktárcsák azonnal megállítják a 350 kg-os gépet. A motor futóműve a HD modellek között nem számít a legjobbnak.

 
   
 

A gépet elöl-hátul 16"-os teli kerekekkel gyártják, ami látványossá varázsolja a motor megjelenését. Az új motor beszerelésével egyidőben a bordásszíjat is keskenyebbre cserélték, így ha az új tulaj még tömzsibb motort szeretne, és ezért szélesebb hátsó gumira vágyik, mostantól nincs akadály.

 
   
   

A gép nem egy túlműszerezett darab. A tankon elhelyezett egy darab óra egyértelműen egyszerűséget sugall, az összes megtett kilométer mellett digitális túraszámláló is szerepel rajta, ezenkívül van olajnyomás- és gyújtás visszajelző lámpa, valamint üzemanyag visszajelző berendezés.

 
   
 

A szalonból kitolt motor legnagyobb hibája igazából nem komoly hiba. A gyárilag felszerelt, fojtott shutgun kipufogók valahogy nem adják vissza azt a más márkákkal össze nem téveszthető dübörgést, amelytől mindenkinek egy kicsit gyorsabban, valahol a torkában, vagy talán a gyomrában ver a szíve. Ha nekem ilyen motorom lehetne, első dolgom lenne, hogy jó hangos dobokat szereltetek rá.

 
   
   

A típus piacra dobása nem csak magának a Harley-Davidsonnak hozott sok hasznot, hanem azoknak a japán motorkerékpárgyáraknak is, akik a Fat Boy sikerén felbuzdulva gyártani kezdték a Harley-hoz megszólalásig hasonló, de sokkal olcsóbb, gyakran mindössze a kövér fiú árának egynegyedébe kerülő cruisereket. Ugyanis annak ellenére, hogy sokan vágynak rá, kevesen vannak, akik meg is engedhetik maguknak, hogy 5,6-5,8 millióért vásároljanak motort.

Szintén megfontolandó, hogy ezért az összegért csaknem egymillió forintnyi extrával kevesebbet tartalmaz, mint a hasonló árú Heritage Softail Classic. Persze, mikor valaki ott áll a szalonban álmai motorja mellett és már látja magát, mint terminátort, nem is gondol arra, hogy a háta mögött álló gép a táskák és a plexi nélkül pont ugyanúgy nézne ki. Milyen jól jönnének pedig ezek, amikor már megunta a táliázást fel alá a belvárosban, és legurulna esetleg a Balcsira.