Jó sok régi motoros filmet nézhetett Richard Christoph. Amikor rajzolni kezdte a Nightstert, még nem volt 27 éves. Nehéz rásütni a múzsai jelzőt egy közel nyolcvanéves, öreg motorosra, ám Willie G. Davidson mégis effajta inspirációként állt Richard mellett az alkotás folyamata során.
A múzsa
A Nightster tervezése során Richard Christoph ihletet merített Willie G. 1947-es Knucklehead H-D-jából. Ez az 1947-es Harley egy igen korai Bobber. Az 50-es, 60-as években Bobbereket lovagolt az amerikai motoros galerik nagy része. Vágott vagy elhagyott első, kurtított hátsó sárvédő, alacsony ülés, jól látható kerekek, könnyített alkatrészek, nyisszantott kipufogóvég, extrém alacsony üléshelyzet - nagyjából ez adta a Bobberek lényegét.
Mindenki megbámulja, akár szereti a Harley-kat, akár nem. A színe, az arányai klasszak, az apró megoldásai mind szuperegyszerűek, mégis igényesek. Vékony, nagy átmérőjű (19-es) első kerék, vaskos hátsó, a nyereg annyira alacsony, hogy szinte beleépítették a vázba - utóbbit a vázrudak átalakításával, rövidebb hátsó telók használatával érték el. És még egy retro-ecsetvonás: az első villák szimeringeit gumiharmonika védi a piszkolódástól. A tank apró, a motorblokkot matt szürkére fényezik, nincsenek sallangok, sehol semmi felesleg.
Hagyományos harley-s indexkapcsolók (bal kéznél a bal, jobb kéznél a jobb villogó nyomógombja, a kettőt egyszerre megnyomva vészvillogó, kanyar után kikapcsol - zseniális), duda, indítógomb, vészleállító, fénykürt, no meg egy szimpla kilométeróra, benne néhány elengedhetetlenül fontos visszajelzővel. Fordulatszámmérő, tempomat, markolatfűtés sehol - ez egy őszinte motor. Még a tanksapka sem zárható.
A trükk, ahogy Richard Christoph lehagyta a hátsó lámpát, lélegzetelállító. A Nightsteren nincs hátsó lámpa, helyette a két hátsó index világít pirosan. Alaposan megvizsgáltam: amit én első ránézésre hátsó lámpának hittem, az csak egy dudor a rendszámtábla-világításnak. A helyzetjelző és a fék az index köré fűzött LED-ekben materializálódik. Le a kalappal a Harley előtt. Az első és a hátsó indexházak fémből vannak, nem műanyagból.
Most vegyék elő a hátsó lámpák képét a galériából, és gondolatban távolítsák el a csúnya, rendszámvilágítós sárhányóvéget. Majd tegyék a rendszámot oldalra, és máris megkapják a Nightster amerikai kivitelét. Brutális, nem? Állítólag az európai kereskedőknél kapható lesz ehhez a megfelelő átalakítószett. A kinti kivitelben nem szállíthatják, mert Európa egyetlen országában nem legális az oldalsó rendszám. Utólag viszont átalakíthatja, aki akarja, az már az ő dolga, hogyan intézi el az ügyet a hatóságokkal.
Nem vagyok nagy Harley-rajongó, de a Sportstert igazi motornak tartom. Vezettem belőle már kétfélét, egy tuningoltat és egy eredetit is, mindkettőnek megfogott a hangulata. Ha három pitbull és négy agytetkós, kigyúrt kopasz szorítana sarokba egy elhagyatott pestlőrinci gyártelepen, hogy megfogalmazzam, mi is a Sportster, akkor használható, kicsit nyers, de hiteles veteránmotornak mondanám. Mondjuk 1962-ből, negyvenöt év elmaradás az nem is sok, ugye? Rugózás minimális, a fék egy másik korból, az ergonómia még felfedezésre vár, a motor leginkább lent, meg a középtartományban tud, de azért az egésznek van valami robajló, életörömöt sugárzó bája. És mivel a Sporty a legkisebb Harley, ezért a többihez képest kezes és ugrós is.
Akkor tegyük helyére a 2007-es Nightstert. Ez egy ergonómiailag elrontott, ám szívfájdítóan szép Sporty, mellesleg pedig az emissziós normákat is teljesítő, napi használatra alkalmas, tömegekben csodálatot keltő veteránmotor. Tulaja kilenctől ötig rendszergazda, öttől fél hétig büdös bőrszerkóban motorozik (a nejt nem viheti magával, hiszen nincs hátsó ülés), fél héttől kilencig Bionicle-lel jövőcsatát vívó apuka, majd fektetés után sörbe fojtja az estét. Valljuk be, a legszebb rész az, amelyik a motorozáshoz tartozik.
Hogy mennyibe kerül mindez, a következő oldalon kiderül.