Megerősödve

2003.01.20. 15:10

Pannonhalmán, gyönyörű környezetben próbáltuk ki a Honda 2003-as krossz modelljeit. A teszt azért is érdekes volt, mert egyúttal alkalmunk nyílt az összehasonlításra, hiszen Lengyel Géza és edzőtársai a CR sorozat tavalyi kiadású gépeivel rendelkeznek. Mivel a tesztre saját motorjaikat is magukkal hozták, közvetlenül tapasztalhattuk az esetleges módosítások hatásait.

 
   
 
 
   
   

A nyilvános tesztnapokra nagy szükség van. A leendő vásárlónak lehetősége nyílik az összes típust kipróbálni, így el tudja dönteni, neki melyik motor tetszik jobban, és alkatához, motorozási stílusához melyik a megfelelőbb. Az objektív tesztelés szempontjából azonban most is fenn állt a probléma, hogy nem volt idő a motorok testreszabására. Leginkább úgy lehet kipróbálni egy motort, ha minden pontosan a tesztpilóta igényei szerint van beállítva. Ilyen alkalmakkor ez természetesen lehetetlen.

 
   
 

A kézhez kapott magyar nyelvű leírásokból hamar kiderült, hogy minden modellen csak apróbb változtatásokat, átdolgozásokat végeztek, a motorok egyébként szinte megtévesztésig hasonlítanak az előző évi típusokhoz. Már eddig is sokan kritizálták az alu-deltabox vázat, amit egyedül a Honda alkalmaz továbbra is, de Géza szerint alaptalan a kritika. Saját tapasztalatai szerint csak előnyei vannak, mint az alacsonyabbra helyezhető súlypont, a kisebb öntömeg, és a nagyobb merevség. Bár hallani olyan híreket, hogy a váz anyaga megreped, nem elég stabil, de tesztpilótánk sem saját motorján, sem a környezetében lévő gépeken nem tapasztalt semmilyen rendellenességet.

A CR85R a tavalyi 80 köbcentis motor megnövelt hengerűrtartalmú változata. A gyermekmotor, - amely kis- és nagy kerékkel szerelve is megvásárolható -, idén a nagyobb blokkhoz hatsebességes váltót is kapott. Érthető okokból ezt a modellt nem próbáltuk ki.

 
   
   

A 2003-as CR125R sokkal finomabban kezelhető, új motort kapott, amitől joggal remélhettünk némi teljesítménynövekedést, de ez a 125-ös vasparipán aligha érezhető. Alacsony fordulatról sehogy, nagyobb fordulaton pedig épphogy húzott. Mellesleg nem volt jól bekarburálva sem. Mellette szóljon, hogy ez már a második tesztnap volt, és valószínűleg az előző nap alatt sem sokat pihent a gép. Ennél a modellnél idén átálltak a Kayaba rugózásra. A több állítási lehetőség és a finomabb hangolhatóság érezhetően nagyobb menetbiztonságot eredményez. A nyolcadliteres krosszgépen idén megemelték a kormányt - a modern versenyzés igényeihez igazítva -, ez az első pár kör alkalmával kicsit bizonytalanná teszi a pilótát, de idővel hozzá lehet szokni.

 
   
 

A másik két típusnál átdolgozták az első és hátsó teleszkópokat, de Géza nem tapasztalt nagymértékű változást. Sajnos visszatérő probléma a hátsó rugóstag kifelé csillapításának gyenge hatásfoka. Ennek következtében hideg időben, hideg állapotban, teljes ráállításnál sem csillapít megfelelően. Ez a hiba még a 450-es motornál is észrevehető.

A CR250R-en gyakorlatilag semmilyen külső változtatás nem történt. Bár Géza koncentráltan átvizsgálta a két gépet (neki ugyanis szintén ilyen motorja van), nem találta a különbséget. A napfényben én egy pillanatig azt hittem, hogy az új modell színén egy árnyalatnyit azért mégiscsak módosítottak, végül kiderült, hogy csak más szögből figyeltem meg a két hasonló gépet. A 450-esnél szembeötlő, hogy a hátsó kipufogódob kisebb lett, de a többi elem látszólag itt is változatlan maradt.

 
   
   

A leírásokból azért megtudtuk, hogy módosították a karburátort, a légszűrőházat és a kipufogót mindhárom nagyobb krosszgépen. Míg a 125-ötösnél a teljesítménynövekedés nem érezhető, a nagyobbik, 250-es testvére már más képet mutatott - érezhető volt az a fél paci, amit belecsiszoltak. A teljesítmény növekedéséhez a tavalyinál keskenyebb és könnyebb váz is sokban hozzájárul, ennek köszönhető a jobb manőverezési képesség is.

Négyütemű társuk, a CRF450R csak tavaly került a piacra, és 2002-ben rengeteg versenyből került ki győztesen. A tervezők azonban nem kímélték, és 2003-ra ezt a modellt is átdolgozták. A változtatások egy része a motor ergonómiáját érintette, például a kormányt 3 mm-rel előre tolták, az ülést pedig 7 mm-rel megemelték a 2002-es modellhez képest. Ugyanígy 7 mm-rel magasabban van a lengővilla tengelye, aminek köszönhetően megnőtt a hasmagasság, így még könnyebben veszi a szűk fordulókat. A könnyebb kezelhetőség végett a váltókar hosszát 10 mm-rel nyújtotta meg a Honda. A motorblokk változásai a vezérműtengelyt és a szelepemelőket érintették. A finomítás leginkább abban mutatkozik meg, hogy egyenletesebb lett a nyomatékelosztás, és ezzel stabilabbá és jobban motorozhatóvá vált a gép.

 
   
 

Nagy öröm a leendő Honda CR tulajdonosoknak, de Gézát nagyon bántja, hogy a Honda gyár idei modelljeinek árát jelentősen csökkentette a tavalyiakhoz képest, ezért a használt motorok értéke is alacsonyabb lett. Hiába szeretné 2002-es motorját 2003-asra cserélni, csak hatalmas veszteséggel tudna megválni tőle.

Műszaki adatok:

 
   
   

CR85R (*CR85R2)

Motor: Vízhűtéses, kétütemű
Furat x löket: 47,5 x 47,8 mm
Lökettérfogat: 84,7 cm 3
Sűrítési viszony: 8,4 : 1
Üzemanyag ellátás: 28 mm síktolattyús Keihin karburátor
Max. teljesítmény: 19,2 kW / 12500 1/min-nél
Max. forgatónyomaték: 14,9 Nm / 11500 1/min-nél
Indítás: berúgókar
Fokozatok száma: 6
Meghajtás: lánc
Méretek (hxszxm): 1812 x 772 x 1125 mm (*1899 x 772 x 1167 mm)
Keréktáv: 1249 mm (*1285 mm)
Ülésmagasság: 827 mm (* 868 mm)
Szabadmagasság: 315 mm (* 356 mm)
Tankűrtartalom: 5.3 literes
Felnik: alumínium felni
Gumi: elöl 70/100-17 40M (*70/100-19 42M), hátul 90/100-14 49M (*90/100-16 52M)
Rugózás: elöl 37mm átmérőjű Showa fordított teleszkópvilla állítható rugózással, 275 mm rugóúttal, hátul Pro-Link villa állítható Showa lengéscsillapítóval, 273 (290,5) mm-es rugóúttal
Fékek: elöl 220 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel, hátul 190 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel
Száraz tömeg: 66 (68) kg

 
   
   

CR125R

Motor: vízhűtéses, kétütemű,
Furat x löket: 54 x 54.5 mm
Lökettérfogat: 124,8 cm 3
Sűrítési viszony: 7,1 : 1
Üzemanyag ellátás: 36 mm Mikuni TMX síktolattyús karburátor
Max. teljesítmény: 30,5 kW / 11,500 1/min-nél
Max. forgatónyomaték: 27,9 Nm / 11,000 1/min-nél
Indítás: berúgókar
Fokozatok száma: 5
Meghajtás: lánc
Méretek (hxszxm): 2,162 x 826 x 1,283 mm
Keréktáv: 1,470 mm
Ülésmagasság: 949 mm
Szabadmagasság: 347 mm
Tankűrtartalom: 7,7 liter
Kerék: öntött alumínium felni
Gumi: elöl 80/100-21 51M, hátul 100/90-19 57M
Rugózás: elöl 46 mm átmérőjű Kayaba fordított teleszkópvilla állítható rugózással, 305 mm-es rugóúttal, hátul Pro-Link Kayaba villa állítható rugózással, 325 mm-es rugóúttal
Fékek: elöl 240 mm átmérőjű tárcsa kétdugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel, hátul 240 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel
Száraz tömeg: 87.5 kg

 
   
   

CR250R

Motor: vízhűtéses, kétütemű
Furat x löket: 66,4 x 72 mm
Lökettérfogat: 249.3 cm 3
Sűrítési viszony: 8,5 : 1
Üzemanyagellátás: 38 mm Mikuni TMX síktolattyús karburátor
Max. teljesítmény: 43.4 kW / 8,500 1/min-nél
Max. forgatónyomaték: 51 Nm / 8,000 1/min-nél
Indítás: berúgókar
Fokozatok száma: 5
Meghajtás: lánc
Méretek (hxszxm): 2190 x 824 x 1269 mm
Keréktáv: 1491 mm
Ülésmagasság: 950 mm
Szabadmagasság: 346 mm
Tankűrtartalom: 7,7 liter
Felnik: alumínium felni
Gumik: elöl 80/100-21 51M, hátul 110/90-19 62M
Rugózás: elöl 47 mm átmérőjű Showa fordított-teleszkópvilla állítható rugózással, 315 mm-es rugóúttal, hátul Pro-Link Showa villa állítható rugózással, 319 mm-es rugóúttal
Fékek: elöl 240 mm átmérőjű tárcsa kétdugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel, hátul 240 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel
Száraz tömeg: 104,7 kg

 
   
   

CRF450R

Motor: vízhűtéses, négyütemű, 4 szelepes SOHC
Furat x löket: 96 x 62,1 mm
Lökettérfogat: 449 cm 3
Sűrítési viszony: 11,5 : 1
Üzemanyag ellátás: 40 mm Keihin FCR síktolattyús karburátor
Max. Teljesítmény: 41 kW / 9,000 1/min-nél
Max. Forgatónyomaték: 50,2 Nm / 6,500 1/min-nél
Indítás: berúgókar
Fokozatok száma: 5
Meghajtás: lánc
Méretek (hxszxm): 2186 x 825 x 1257 mm
Keréktáv: 1,486 mm
Ülésmagasság: 953 mm
Szabadmagasság: 337 mm
Tankűrtartalom: 7,5 liter
Felnik: alumínium felni
Gumi: elöl 80/100-21 51 M, hátul 110/90-19 62M
Rugózás: elöl 47 mm átmérőjű Showa fordított teleszkópvilla állítható rugózással, 315 mm-es rugóúttal, hátul Pro-Link Showa villa állítható rugózással, 314 mm-es rugóúttal
Fékek: elöl 240 mm átmérőjű tárcsa kétdugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel, hátul 240 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel és szintermetál fékbetétekkel
Száraz tömeg: 102 kg