Amerikai Ninja

2005.05.24. 15:58
Egyre több amerikai autó, Harley és az ottani piacra gyártott japán jármű kerül az országba. Sokan vásárolnak ilyen forrásból a kedvező ár és az egyediség miatt. Tesztünk alanya is innen származik, le sem lehetne tagadni az amerikai átépítés nyomait. Stílusa egyedi, de formailag megőrizte a Kawasaki leggyorsabb modelljének vonásait, sőt egy lapáttal rá is tesz.

2005. július 21-én, kicsit több mint három évvel ezelőtt az éj sötétjében Japán felett megnyílt egy dimenziókapu. Valahonnan, talán egy másik bolygóról, talán egy párhuzamos világegyetemből furcsa, papírszerű fecnik hullottak egy tokiói mellékutcába . Egy gondos rendőr összeszedte őket, de az értelmetlen ákombákomokat gyermekrajznak vélte, és az út menti szemetesbe helyezte a lapokat.

A Honda motorkerékpár-tervező brigádja nem sokkal később hazafelé indult egy jól sikerült céges buliból. Útközben levizelték a járdán parkoló Suzukikat, Yamahákat, Kawasakikat. Remember Pearl Harbour, ordítozták karaokétól rekedt torokkal az arra motorozó tokiói harleysoknak , és persze felborogatták a kukákat. Az egyikből különös, idegen tapintású sárgásfehér lapok szóródtak szét, rajtuk egy félelmetes gépezet tervrajzaival. Egy félig-meddig magánál lévő mérnök felvette az egyiket, ránézett, és nyomban kijózanodott.

Mozgásban a kétkerekű űrhajó (video)

Három hónappal később a 39. Tokyo Motor Show-n bemutatták a Honda DN 01-et.

Meglátod, és kész vagy, mármint nem csak te, de én is, meg mindenki. Tesztmotor, de még talán tesztjármű sem volt még a praxisomban, ami ennyire vonzotta volna a tekinteteket. Pedig nem is lehet a szemébe nézni: a két vetítőlencsés fényszóró gonoszul les fészkének mélyéről, a fejidom alól. A reflektor közöttük van, a csőrszerű plexiél alatt; a DN 01 figyelmeztető vagy épp útadó villogtatását nem lehet nem észrevenni. És van ott még egy világítótest, a kis helyzetjelző, a motor homlokán.

A padlizsánmetál burkolatok mélyén grafitszürkén ragyog a motor, a váltóház (vagy mi, de erről később) oldalán aranybetűkkel ragyog a felirat: DN 01. A kipufogó krómja zavarja össze végképp a képet, de ettől az összevisszaságtól csak valahogy még állatabb a gép.

Átnéztek rá autóból, kinéztek rá buszokból, utánafordultak gyalogosok, mutogattak felé a kávézók teraszairól, és minden lámpánál odacuppant mellém egy-két motoros. Sokan fel is tolták a plexit, hogy megkérdezzék, mi ez. Vagy a tájékozottabbak, hogy: ez az az automata Honda?

Honnan a név,
honnan a név?

Van egy koncepcióm arra, honnan a név. A jobb kormányszarvon található az automata váltó főkapcsolója, D, vagyis Drive, és N, vagyis Neutral álással. D, N, teccikérteni. És ilyen motor még nincs másik, tehát ez a 01.

Igen, ez az, és ezzel nagyjából megvolnánk a rendszertani besorolással is. A Honda kínjában a túramotorok közé skatulyázta a sportos, idomokkal gazdagon felöltöztetett, szélvédelmet mégsem nyújtó, csopperesen lapos villaszögű, nagyrobogósan könnyed, nagykerekű izét, ami hátulról nézve már-már dragbike-os a széles gumival, alacsony farokidommal. Pedig nem ott volna a helye. A Honda DN 01-nek a Honda DN 01 között van a helye.

Amilyen elképesztő a külseje, olyan semmilyen a motorja. A blokkban nincs semmi különleges, a hétszázas, nyolcszelepes V2-est az új Deauville-ban láttam először, később a Transalpban is megtapasztalhattam jellegtelen, kellemesen nyomatékos karakterét. Nincs érdemi hangja, nem is különösebben erős, de árad belőle a tartósság, a megbízhatóság ígérete.

No de a váltó! Maga a csoda. A Honda HFT-nek hívja, ami Human Friendly Transmissiont, azaz emberbarát erőátvitelt jelent. Felteszem, az történt, hogy a mérnökök elkezdték elmagyarázni a marketingeseknek, hogy működik ez az új váltó, aminek valami blikkfangos nevet kéne adni. A marketingesek bólogattak egy darabig, aztán, miután a mérnökök elmentek ebédelni, rájöttek, hogy semmire nem emlékeznek az egészből, csak arra, hogy milyen finom és könnyed az új váltó. Tehát emberbarát.

Hát tényleg nem egyszerű. Elöl van egy főtengely, hátul a kardán, közte meg ez a HFT, ami egy fokozatmentes áttételezést megvalósító hidraulikus rendszer, szivattyúval, elektronikusan vezérelten változó nyomatékleadású hidromotorral, de van benne egy mechanikus direkt áthidalás, gyakorlatilag overdrive is.

Hivatalosan fokozatmentes a váltó, a gyakorlatban viszont úgy működik, mint egy hatfokozatú klasszikus, de villámgyors automata egy személykocsiból. Érezhetők a finom váltások a virtuális fokozatok között, a gázt meghúzva sem robogósan pörög fel és marad úgy a motor, inkább gyorsan visszavált egyet-kettőt.

Van egy sportprogram is, ami – szerintem – semmire nem való: tartós országúti menetben sem kapcsol fel, hagyja feleslegesen pörögni az amúgy lent is nyomatékos motort, normál módban pedig erőteljes csavarintásra amúgy is végig engedi pörögni a fokozatokat. Annál nagyobb móka átkattintani kézi üzemmódra a kapcsolót, és bal hüvelykkel váltogatni a nyomaték-átalakítót.

Gyorsításnál, motorfékes visszakapcsolgatásos lassításnál, kanyarban felváltásnál a motor ugyanúgy viselkedik, mint egy rendes mechanikus váltós gép, csak sokkal könnyedébben, gyorsabban, finomabban. Végighúzva egy fokozatot hétezer felett sem vált fel kézi módban, nem szól bele, ha direkt hülyék vagyunk – lassuláskor viszont nem hagyja ezer alatt rángatni, dadogni a V2-est, visszakapcsol, ha alapjárat alá esik a fordulat. Okos. És sokat próbálgatva sem evett vele öt és fél liternél többet a motor vegyes üzemben.

Hasznos apróság: rögzítőfék is került a DN 01-re. Jobb oldalt alul, a blokk előtt kotorászva található a kar, ha meghúzzuk, rögzíti, ha megint meghúzzuk, oldja a hátsó féket. Robogókon nem ritka az ilyesmi, felteszem a Honda azért adja ehhez a kvázi túramotorhoz is, mert nem lehet sebességben hagyva megóvni az elgurulástól a leállított motort.