Egy meghasonlott ember

Teszt: Kawasaki Z1000 - 2007

2007.06.01. 08:06

Adatlap Kawasaki Z 1000 2007 (953)

  • Hengerűrtartalom: 953 cm3
Két évvel ezelőtt vettem magamnak egy Z1000-et. Azért, mert gyönyörű. A legszebb arcbamászóan agresszív dizájntárgy Japánból. Ezért szédelegtem az új tesztmotor átvételekor: ennek minden egyes porcikáját elrontották. Szétbarmolták, elgagyizták.

Az eredetit Shunji Tanaka tervezte, aki a Mazda MX-5-öt is, egy másik olyan tárgyat, amin kizárólag rontani lehet, akárhogy nyúl hozzá az ember. Az előző Z tényleg műalkotás, egy olyan motor, ahol bevallottan a tökéletes formáért hozták a kompromisszumok egy részét. Négy ordas, nehéz kipufogót szereltek rá, ami árt a teljesítmények. A váz vonalai (és merevsége) kedvéért teherviselő elemnek használták a blokkot, amitől néha kínosan vibrál minden. Abszurdul széles hátsó gumit kapott. Inkább szépnek kellett lennie, mint hibátlannak. Karakteresebbnek, mint jónak. Ma is révülten bámulom, ha a látóteremben van, pedig évek óta szokom.

Az újnál mindenre rá akartak tenni egy lapáttal, de sajnos csak szeneslapát volt kéznél. Minden legyen durvább, szögletesebb, fenyegetőbb, feltűnőbb. És, ahogy az a nagy akarásoknál lenni szokott, nyögés lett a vége. Az új Z bazári műanyag lett, olyan, mintha a régiből japán harci robotos játékmotort csináltak volna, amit hurkapálcikáról lövünk le a céllövöldében.

Mi az a vicces trombita ott oldalt? Egybeolvadt a két kipufogó? Mi az a fekete izé ott rajta, attól kéne kettőnek látszania? Mi az a két műanyag idomka a fehér indexekkel? Egy sértődött túzok két felhúzott lapockája? Minek az ezüst műanyag betét középen, miért ezüst az ülés? Miért kellett megszüntetni a csokornyakkendő formájú hátsó lámpát, amitől minden Z úgy nézett ki hátulról, mit amikor a pokolban a sátán megkívánja Szaddam Huszeint egy kis szodómiára?

Csak néztem, és értetlenül szomorú voltam. Aztán ráültem, és elindultam a városon át a szerkesztőség felé. Hű, öregem, hogy ez milyen selymesen dorombol az én pucolt dobjaim után! És milyen szépen megy alul. És milyen finom lett a váltó! Három perc poroszkálás után megfogalmazódott a nagy felismerés: az új Z Honda lett. Kényelmesebb, civilizáltabb, puhább. Kifinomultabb. Egy jobb motor.

Ettől megint elszontyolodtam egy kicsit. Hol marad a hónaljszagú Kawasaki karakter? A bányagép ősök zörgő-rázkódó-csattogó szelleme? Egy kilométer után úgy otthon voltam rajta, mintha tanulómotor lenne, kezdő csajoknak. Végtelenül kezesen, könnyedén cikázik a városban, olyan finom eleganciával ugrál az autók közt, ahogy a vékonydongájú hatszázasok szoktak.

Aztán kicsit kiürült előttem a csepeli bevezető, és odahúztam, ahogy a sajátomnak szoktam. Jááj, bazmeg, leesek, leesek! A Z a legártatlanabb zümmögés közepette úgy megindult alattam, hogy kétrét hajtottam a kormányt a nagy csimpaszkodásban. Alul olyan, mintha kétszáz köbcentit hozzácsaltak volna. Irtózatos határozottsággal húz mindenhonnan, és amikor már nagyon fél az ember, akkor még könyörtelenül rátol egy lapáttal. Emlékeim szerint soha nem tekertem teljes gázt rémült-kéjes ordibálás nélkül. Csupa nyál a plexim belülről.