Keeway Speed 125, 2009

Ezekkel a tulajdonságaival a Speed véleményem szerint kizárja magát a nagyvárosi közlekedésből, mert itt az állandó gangolás büntetésnek tűnik, és a forgalom sokszor nem teszi lehetővé, hogy a fokozatokat a végtelenségig kihúzatva váltsuk el – pedig akkor már gördülékenyebben működik a váltó. Kár, mert amúgy gyorsul is annyira, hogy könnyen érvényesüljön a forgalomban, ráadásul ha forgatjuk a motort, a vibrációk kellemesen rezgetik a heréket és a prosztatát, illetve amit találnak.

Persze arra, hogy vidéken a nagypapa kimenjen a telekre vagy horgászni, a Speed tökéletes. Itt egyszer végigváltja ötödikig, és kész, utazik békés hetvenet-nyolcvanat, nincs gondja a váltóval. Vagy olyanoknak is jó munkába járós motornak, akiknek amúgy is kötelező az acélbetétes munkavédelmi bakancs, nem fog megfájdulni a lábfejük a váltótól.

A Keeway Speed ráadásul jól boldogul a földutakon, ez az a terep, ahol még jól is jönnek a lágy rugói. Aki viszont sportosabban akar kanyarogni, olyan érzése lesz, mintha egy higanygolyón ülne, aminek az irányításához csak egy reménytelenül kis ventilátort kapott. Ami a fékeket illeti, a hátsó megfelelő, az első gyenge, szóval érdemes megtisztelni a féktávokat.

Még egy apróság. Nem tudom, feltűnt-e az a stiláris finomság, hogy Speednek hívják. És nem High Speednek. Elvégre az 1 km/óra is sebesség, meg a 90 is egy sebesség. A különbség annyi, hogy az utóbbit nehezebb elérni. Nekem enyhe lejtőn, határozott hátszélben egyszer sikerült, de nem volt szórakoztató, mert kicsit szitált közben a hátsó kerék. Ekkorra már azt is megszoktam, hogy kitartott gáznál vagy gázelvételkor hátulról olyan hangok jönnek, mintha egy kávédarálóba bedobtak volna pár csapágygolyót.

Az optimális sebesség inkább a nyolcvan, igaz, ilyen tempóval hétköznap az országúton eltaposnak a kamionok. Azonban nem akarok igazságtalan lenni, a tesztmotor futásteljesítménye 1000 km körül volt, tehát ha egyszer bejáratódik, a gyár által megadott 95 km/órát akár el is érheti. A Speed kellemes tulajdonsága viszont, hogy tényleg alig fogyaszt: sajnos annyira nem szerettem meg, hogy a 11 literes tankot az utolsó cseppig kihasználjam belőle, de a megtett kilométerek alapján tényleg reálisnak tűnik az ígért 2-2,5 literes fogyasztás.

Mégis megértem a Keeway vásárlóit, hogy inkább rááldoznak száz kilométerenként még egy liter benzint, de inkább a robogókat választják, hisz lényegében forintra ennyiért 125-ös robogót is kapni a kínaiaktól. Azokkal töredéke a nyűg, el lehet velük járni a városban a benzincsapozás, szívatózás, váltás nélkül, ugyanennyiért.

Aki viszont ragaszkodna a váltós motorhoz, de nem akar vicces, oldaltáskás zsebchoppert vagy mikroendurót, azzal fog szembesülni, hogy a Keeway messze a legolcsóbb. Alternatívaként mindössze két Honda ( Innova és a CBF125-ös) létezik, kevéssel hatszázezer alatti áron, illetve a Yamahánál tavalyi modellévű YBR 125-öst kap 668 ezerért. Igaz, a Keeway árlistája kicsit jobb színben tünteti fel a dolgokat, hisz alulra kell görgetni, hogy kiderüljön: csak regadó nélkül 354 ezer az ára, erre rárakódik még 95 ezer forint. (Gyűlölöm az ilyen árlistákat, mert a kutyát sem érdekli, mennyit fizetnek be később az államnak, mennyi jut gemkapocsra, budipapírra és hasonlók.) Vagyis a Speed 125-öst 450 ezerért lehet megvenni.

A másik dolog, amire a tesztmotor visszavitelekor világított rá a forgalmazó, amikor mondtam, nézze meg, nincs-e sérülés a motoron. Megnézte ugyan, de csak legyintett: „Ebben úgyse tudsz húszezernél nagyobb kárt csinálni”. Mivel az alkatrész tényleg gombokért van. Szóval ez is benne van a mérleg másik serpenyőjében – a másik oldalon pedig az, hogy jó 125-öst nem csak újonnan lehet venni. Akármennyire is fáj, ezt kell mondanom.