Nincs ki az összes kereke...

2001.06.15. 14:11
Ma, amikor sikk Harley-Davidson-on repeszteni és motoros összejöveteleken vadulni, könnyen elfeledkezünk arról, hogy hazánkban még alig több mint 100 év telt el az első kétkerekű motoros jármű megjelenése óta.

Kezdetben nemigen tudták kis hazánkban, hogyan is hívják az újfajta járművet. Külföldi mintára a gépkocsit automobilnak, motorkocsinak hívták, de a motorkerékpár szó megszületése nem ment ilyen simán. A rövidéletű Herkules című újságban, 1895-ben még Mozdonykerékpár ról írtak, majd a motorkerék elnevezés jött divatba, végül 1906-ban, az első magyar szakegylet már a Magyar Motorkerékpáros Szövetség büszke nevét viselte.

 
   
   

E korai időkben e két- és háromkerekű járművek használata nagyon kalandos vállalkozásnak számított. Janitsáry Ivánról, aki szerette a veszélyt, hiszen patikus létére tűzijátékok készítésével is foglalkozott, jegyezte fel a történetírás, hogy ő volt az első komolyabb magyarországi motoros turista. Ugyan barátja, Bezerédy Gyula szobrászművész hozta be első motorkerékpárt Magyarországra, de Janitsáry vállalkozott e Hildebrand&Wolfmüller nevű kétülésessel hosszabb utakra, miután művész barátjának elege lett abból, hogy motorozás helyett leginkább javítási örömökben volt része. Útjaira több rőfnyi harisnyakötő-gumit cipelt magával, mivel a gépnek nem lévén lendkereke, a dugattyút egy erős gumiszalaggal segítették túl a holtponton.

 
   
 

A Kerékpáros Szövetségek karolták fel először e motorizált kétkerekűeket és kerékpárversenyek betétfutamain a közönség e lóriogató szörnyek viadalában gyönyörködhetett. Mondjuk a viadal szó erős túlzás, hiszen ahogy a korabeli szaklapok rosszmájúan megjegyezték, ha két motorkerék áll starthoz, ha abból az egyik lerobban, a másikat pedig a sikongató gyerekhad is játszva megelőzi, akkor nem sok jövő elé néz az új sportág.

A motorizált közúti közlekedés mellett a léghajózás, majd a repülés is ekkor bontogatta szárnyait szó szerint és képletesen. A Magyar Automobil Klub mellé hamarosan csatlakozott a Magyar Aero Club is, amely a légi közlekedés híveit tömörítette. A klublapot, az Aëronautát Král Sándor főhadnagy szerkesztette, aki 1905-ben kürtölte szét: "Magyar motocyklisták egyesüljünk!"

 
   
   

A rövidéletű Magyar Motorkerékpáros Szövetség (majd jóval szerényebben Egyesület) valóban sokat tett azért, hogy társadalmilag elfogadhatóvá tegye az új közlekedési eszközt. Kirándulásokat szerveztek és a kerékpárversenyeken túl itt tudták propagálni alkotásaikat a magyar kísérletezők is. E korai magyar gyártmányú motorkerékpárok, mint Dedics Ferenc különböző gépei, vagy Muskát Jenő Jakab Pannóniája nem sok vizet zavartak a Puch-k és Laurin-Klementek körében. Mégis érdemes megemlíteni e típusokat is, hiszen már ekkor is akadtak vállalkozó kedvű egyének.

Azonban " hazai közútjaink alkalmatlansága, a vízátfolyókkal járhatatlanná tett utak, a falusi lakosság ellenszenve és a 'drákói rendőrségi szigor' hatására" e kezdeményezések alábbhagytak. Az első világháború pedig megadta a kegyelemdöfést, amikor be kellett szolgáltatni az összes motoros járművet.