Két liter, bölcsőváz

2001.08.14. 11:32

Miután a megrendelés beérkezett, a szerződések elkészültek, valamint a 86000 Euro is megjelenik a számlán, a leendő tulajdonos kap egy belépési kódot az Interneten elérhető webkamerához, amin élőben kísérheti végig motorkerékpárja épülését. Ha pedig valami gond adódna a felhasználás során, az úgynevezett "Net Service" lehetővé teszi, hogy a szerviz munkatársai mobiltelefonon és Interneten keresztül vizsgálják meg a motort és adott esetben ki is javítsák a hibákat.

 
   
 

Friedl Münch 1927. február 6-án született Dom Assenheim-ben, Németországban. 1948-ban építette meg első motorkerékpárját, apja autószerelő-műhelyének pincéjében. A Münch Speciált egy 500 ccm-es Horex S 5-ből, és házi készítésű alkatrészekből állította össze. Ugyanez év tavaszán nagy sikert aratott gépével a Hockenheimringen megrendezett versenyen.

 
   
   

1955-től a Horex műveknél dolgozott. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában megvásárolta az Imperátor motorok és kiegészítők teljes gyártósorát. Miután átment a mestervizsgán, megalapította saját műhelyét 1962. július 15-én, ahol megépítette a legendás Münch Mammutot - az első személyautó-motorral szerelt motorkerékpárt egy NSU blokkja köré 1966-ban. Mivel a küllők nem tudták volna elviselni a hatalmas teljesítményt, ez lett az első öntött kerekes motorkerékpár.

 
   
 

A Mammut történelmet írt nem csak Németországban, hanem az Egyesült Államokban is: ez volt az egyik legnagyobb, a legerősebb, a leggyorsabb, és persze a legdrágább kétkerekű, amit szériában gyártottak. Minden egyes motorkerékpár a legjobb minőségű alkatrészekből, kézzel készült. A Mammut minőségért olyan hírességek fizettek vagyonokat, mint Luigi Colani, Malcolm Forbes és Günter Sachs. Mindenesetre a tervező motorkerékpárját újra és újra átalakította, új blokkal, vagy újonnan kifejlesztett tuninggal szerelte évről évre.

 
   
   

1972-73-ban Friedel Münch műhelyében elkészült a következő motorkerékpár, hogy legyőzze az ellenfeleket az utakon. A Münch-4 TTS-E 1200 nagy lehetőségekkel kecsegtetett: ez volt az első befecskendezős motor, amely az NSU TT 1200 blokkjára épült. Később Münch, a Horex Motorcycle Development védjegye alatt megépítette a Horex 1400-at, amelyet 1973-tól 1977-ig gyártottak.

 
   
 

A Titan 1800, amelyet a tervező kifejezetten egy amerikai Münch rajongónak - Paul Watts-nak - készített 1984-ben már 150 lóerős, 1,8 literes blokkal és kompresszorral készült. 1987-ben a Titan 1600-ast melyet szériában is gyártottak, már az 1800-as alapjaira tervezte át. 1989-ben pedig bemutatta a kor legmodernebb motorját, a Titan 2000-et, amely 154 lóerős volt és természetesen 2000 köbcentiméteres blokk hajtotta. Ezzel a Titan új kihívásokat állított fel a nagyteljesítményű motorok gyártói számára.

 
   
   

Ezután szinte semmit nem lehetett hallani a motorépítő zseniről egészen mostanáig. Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a legenda újra feléledjen. Friedl Münch megalkotta a Mammut legújabb verzióját Münch Mammut 2000 néven, amelyet már a Münch Motorrad Technik GmbH gyártott. Ezzel a motorral a 72 éves tervező létrehozta azt, amiről egész életében álmodott.

 
   
 

A Münch Mamut minden bizonnyal megéri azt a 86000 Eurót, amit elkérnek érte. A látványos négyütemű, kereszben soros, négyhengeres, vízhűtéses motorblokk már első ránézésre megragadja a tekintetet, ahogyan beleolvad a dupla bölcsővázba. A motorblokk hengerűrtartalma 1998 ccm, 16 darab hidraulikusan állítható szeleppel, és intercoolerrel szerelve, a motorház alumínium ötvözetből készül.

 
   
   

A vezérműtengelyt bordás szíj hajtja, a lánc a baloldali lengővillába építve juttatja el a motor erejét a 200-as Pirelli hátsókerékhez. A futóművet erősítik a 43 mm-es, első Öhlins teleszkópok, a 62°-os villaszög, a 115 mm-es utánfutás, és az 1540 mm-es tengelytáv. Az ülésmagasság mindössze 780 mm, a lábtartókat, a tulajdonos méretéhez szabottan készítik, a karok pedig szintén méretre állíthatók. A kétliteres motor 250 lóerőt tud, maximális nyomatéka pedig 295 Nm 3500 1/min-nél. A mérnökök a végsebességet 250 km/h-ban maximálták. Szándékosan fojtották el magukban a vágyat, hogy elérjék minden motorépítő álmát, a 300 km/h-t.

 
   
 

Thomas Persch és tervezőcsapata kapta a feladatot, hogy a legfejlettebb technológiákat alkalmazza az új motornál. Így került a gépre katalizátor, és 4:1 kipufogórendszer. Az első fék dupla, úszó tárcsás 320 mm átmérőjű féktárcsával és 8 dugós fékmunkahengerekkel, hátulra kevésbé látványos fék került, de a fékhatás így is tökéletes a 280 mm átmérőjű úszó féktárcsával és a négydugós fékpofával. A váltó hat sebességes, és hidraulikus vezérlésű, többtárcsás, olajban futó kuplung segíti a váltást, kerámia betétekkel. A Mammuton minden egyes idom karbon szálas anyagból készült.

 
   
   

A sofőr és partnere között kialakuló későbbi viták elkerülése végett egy személyesre tervezték a gépet. A motor szárazon így 354 kg-ot nyom. A szénszálas tankba 26,5 liter ólommentes üzemanyag fér, ami már tekintélyes méretnek számít. Azonban ha figyelembe vesszük a 8,8 literes, nem éppen takarékos fogyasztást, ez a mennyiség csupán 300 kilométernyi útra elegendő. Az akkumulátor 33 Ah-ás, ami elég szép, ha azt vesszük, hogy a Suzuki Banditban például csupán 14 Ah-ás akkumulátor van. A biztosítékcseréltől is megóvták a tervezők a tulajdonost, ugyanis automata kapcsolók helyettesítik a kis gonosz hibaforrásokat. Akinek pedig ez sem elég, az örvendezhet a szériatartozékként beszerelt riasztórendszer fölött.

 
   
 

A Münch Mamut 2000-et limitált kiadásban, 250 példányban gyártják. Ára magába foglalja a világ bármely részére történő házhozszállítást, és az egyéni betanítást is. A motorkerékpárokat a megrendelések sorrendjében, egyedileg készítik el, külön kívánságra a tankon Friedel Münch aláírásával. Miután a megrendelés beérkezett, a szerződések elkészültek, valamint a pénz is megjelenik a számlán, a leendő tulajdonos kap egy belépési kódot az Interneten elérhető webkamerához, amin élőben kísérheti végig motorkerékpárja épülését. Ha pedig valami gond adódna a felhasználás során, az úgynevezett "Net Service" lehetővé teszi, hogy a szerviz munkatársai mobiltelefonon és Interneten keresztül vizsgálják meg a motort és adott esetben ki is javítsák a hibákat.

 
   
   

A motor megrendelhető a gyár címén...
A Münch Motorrad Technik a technikai változtatás jogát fenntartja.


Foto: Münch Motorrad Technik GmbH