Gyorsulás laposkúszásban

2001.10.19. 13:30

A nagy kihívás - a Honda VTX1800 - nem maradt megválaszolatlan a többi motorgyár részéről. Milánóban a Harley villantotta meg a V-Rod elnevezésű power cruiserét, Párizsban pedig a Kawasaki vezette be az európai társasági életbe a VTX konkurensének szánt Mean Streak-et.

 
   
    Próba alatt az USA verzió

A VN15 alapokon nyugvó gépet az amerikaiak persze jóval hamarabb kipróbálhatták. A tengeren túlra szánt verzió némileg különbözik is a kontinensen forgalmazásra kerülő motortól. Az amcsikat három színnel is elkényeztetik, míg nekünk csak a fekete jutott, valamint az ő verziójuk még jobban is gyorsul, mivel rövidebbre van áttételezve. Vigasztalódjunk azzal, hogy a nálunk kapható motor viszont többel megy.

 
   
 

Nagyon alacsony és nagyon hosszú. Az ülésalacsonyság 70 cm, vagyis a lowrider lovasa nagyon közel ül a földhöz. Szinte ez az egyetlen, ami miatt nem streetfighternek nevezik. A többi Vulcan-nal ellentétben, amik a zavartalan cruiserezés nyugalmát adják, ez a motor minden rosszalkodásra alkalmas.

 
   
   

A dragsteres jelleg nem csak a magasságnak köszönhető. Az egyenes drag kormány, az új tankforma, a háromküllős alumínium kerekek, a sportosan elhelyezett lábtartó erősítik bennünk az érzést, hogy a moci gyűri maga alatt az aszfaltot. Az öntött kerekeknek köszönhetően végre tömlő nélküli gumit használhatnak a VN rajongók. Bár a 130-as első gumi igényelne egy 170-esnél vastagabb hátsó társat, a kardán határt szab a vágyaknak. A polírozott alumínium és króm alkatrészek, a vadiúj első és hátsó lámpa, a kipufogó gyanánt párhuzamosan futó két fényes, egyenes cső azért a hagyományos cirkálók kedvelőinek is tetszeni fog. A gyár szinte nem hagy felületet a további csicsázásra.

 
   
 

Az 1470 köbcentiméteres V-twin blokkba rendesen beletúrtak a fejlesztők. A tuningolás során megnőttek a szívó és a kipufogó szelepek, változott a vezérműtengely fokolása és a szelepemelés mértéke. A szívótorok átmérőt 36mm-ről 40mm-re növelték, persze a kipufogó átmérővel egyetemben.
Nem is annyira a lovak összeszámlálásába érdemes belemélyednünk. A nyomaték az, ami minden Cruiseres szívét megdobogtatja. A már 3000 1/perc fordulatnál leadott 114 Nm forgatónyomaték leírva is hátborzongató, mi van, ha a nyeregben érzi át az ember.

 
   
   

A 2-1-2 rendszerű kipufogócső közösítője katalizátort rejt magában, ezt szerencsésen eltakarja a dob króm borítása. A gázátalakítónak köszönhetően nem szennyezi mérges gázokkal a környezetet, de a hangjában sem gyönyörködhetünk. A motorosokat ismerve ezt a megoldást gyorsan megszünteti a hazai vásárló.

Vitára ad okot a 20 mm-rel magasabb, azonban 10mm-rel keskenyebb, nagyobb kapacitású vízhűtő esztétikuma, de hát a megnövekedett teljesítményű blokkot hűteni kell rendesen.

 
   
 

Elvetették a cruiseres trepniket, sportváltókart kapott, a kényelmesen biztonságos és gyors kapcsolás végett. Ha pedig jön a piros lámpa, a ZX-9R-től kölcsönvett - elől két hatdugós, hátul egy kétdugós - féknyergek állítják meg a teletankolva több mint 300 kilós erőgépet.

Ha megvizsgáljuk a feketére fényezett vázat, a VN 1500 váza köszön vissza, némileg átalakítva. A lengővilla 30 mm-rel hosszabbodott, így a tengelytáv 1705 mm, ami majdnem dragsterhossz. Az egyenes vonalú stabilitásnak kedvez a rövid utánfutás és a 43-as fordított teló, ami ugye jóval rövidebb, masszívabb, mint az eddig beszerelt hagyományos fajta. Ezzel ki is küszöbölték a VN15-ök egyik hibáját, a labilis első futóművet.

 
   
   

Hogy nyomon követhessük, mennyivel lépjük át a sebességkorlátozásokat a városban, különálló sebesség -és fordulatszámmérő került a műszerfalra, kilométer-számlálóval, órával kombinálva. Sajnos fogyasztási adatokat még nem tudunk, de az üzemanyag vészes csökkenésére jelzőlámpa figyelmeztet. A vezetési komfortot növeli az automatikusan visszakapcsoló index, és az 5 pozícióban állítható kuplung- és fékkar. A tankra szerelt gyújtáskapcsolóból "ON" pozícióban kivehetjük a kulcsot, így nem karcolódik kedvenc kulcstartónktól a fényezés, mégis kényelmes használni. Csak menet közben ki ne essen a bőrmellény zsebéből a kulcs.

 
   
 

A VN 1500 Mean Streak egy új stílus, a power cruiser kategória méltó tagja. A Kawa megpróbált valami újat, a szokványos Harley utánzattól eltérőt alkotni. Agresszív és elegáns egyszerre. Kellemes élményt nyújthat azoknak, akik nincsenek megelégedve chopperük teljesítményével, de azok sem fognak csalódni, akik a sportmotorok világából akarnak egy nyugodtabb motorra ülni. A motor már Magyarországon is megrendelhető, egyelőre bevezető 3 299 000 Ft-os áron a D.M.C. Kft-nél, a Kawasaki motorkerékpárok és Peugeot robogók magyarországi forgalmazójától.

 
   
   

Műszaki adatok:

Motor: 1470 köbcentiméteres, négyütemű V-twin motor, hengerenként 4 szelepes, vízhűtéses; SOHC vezérléssel.
Furat x löket: 102 x 90 mm
Sűrítési arány: 9,0:1 Teljesítmény: 53 kW (72 LE) 7500 1/perc-nél
Nyomaték: 114 Nm 3000 1/perc-nél
Váltómű: 5 sebességes
Szekunder hajtás: Kardán tengely
Befecskendező: Mitsubishi digitális üzemanyag befecskendezés.
Kipufogó: 2-1-2 rendszerű, katalizátoros ikercső, leömlő átmérő 38,1 mm.
Kuplung: Hidraulikusan működtetett, többtárcsás kuplung, papíralapú lamellákkal.
Váz: Nagy szilárdságú dupla acél bölcsőváz.
Tengelytáv: 1705mm
Utánfutás: 144mm
Első teleszkóp: Fordított teleszkópvilla, 43 mm belsőcső átmérővel.
Hátsó teleszkóp: Levegős teleszkópok négy állítási lehetőséggel.
Első fék: 320 mm-es úszóágyazású dupla féktárcsa, hatdugattyús féknyergekkel.
Hátsó fék: Kétdugattyús fékmunkahenger 300 mm-es tárcsán.
Kerekek: Háromküllős alumínium felnik.
Gumiméret elől: 130/70/R17
Gumiméret hátul: 170/60R17
Száraz tömeg: 288 kg
Tankűrtartalom: 17 liter
Hosszúság: 2410 mm
Szélesség: 851 mm
Magasság: 1099 mm
Ülésmagasság: 700 mm
Szín: Misztikus gyöngyház fekete