A legpofásabb V-Rod

2006.11.30. 16:22

Először is nem valami népes család a VRSC família. Nem mintha ez bármit is számítana. 2002-ben a V-Rod rendesen szétcsapott a Power-Cruiserek között, helyre téve a chopperes erőviszonyokat. Ez volt az a Harley-Davidson, amit kifejezetten a Harley-gyűlölöknek fejlesztettek - Porsche segédlettel.

Stílusa arcátlan, mintha csak egy rajzfilmből gurult volna ki. Én így képzelem el azt a járgányt, amin a szuperhősök közlekednek. A motor idomain nem kendőz el semmit a fényezés, ahol csak lehetett, polírozott alumínium elemeket használtak. A telikerekek, az első teleszkópok borítása vagy az előre nyúló fényszóró, mintha csak hasítaná a szelet.

A V-Roddal nem csak megbarátkoztak a vásárolók, a befektetők, az újságírók, hanem mindannyian elismerték - még a nótórius kételkedők is -, hogy a Harley-Davidson megcsinálta, azaz a 100 éves hagyományaihoz mereven ragaszkodó gyár is képes modern motorkerékpárt gyártani.

Négy éve még csak remélhettük, hogy a V-Rod a Harley-Davidson modellek új családjának csak az első tagja, amit számos V-Rod változat követ. A folytatásra 2005 elejéig kellett várni, ekkor érkezett meg a VRSCR Street Rod válaszul arra, hogy a V-Rod-ot elég sok kritika érte amiatt, hogy a látvány és a jó kiállás érdekében túl sok kompromisszumot kellett kötni a használhatóság és a kényelem rovására.

A Harley VRSC, vagy az első modellről egyszerűen csak V-Rod-nak nevezett család 2006-os új tagja volt a Night Rod. Alacsony ülésmagasságot, döntött első villát kapott, mint a V-Rod, míg 120 LE-re pumpált motorját és kipufogórendszerét a Street Rodtól örökölte, ahogy még számos egyéb apró részletet. A két modell között a Night Rod azért is összekötőkapocs, mivel a vezetőüléshez egyszerre tartozik előre tolt lábtartó és középen, az ülés alatt található lábtartórendszer is.

Nekem tetszik az az elgondolás, ahogy a Harley elképzelte magának a power cruisereket. Míg más gyárak egyre hatalmasabb V2-eseket zúdítanak a köbcentiháborútól megzavarodott vásárlókra, a Harley ragaszkodik az 1135 cm 3-es, még Harley viszonylatban is kicsi V2-eshez. Az igazi erő viszont sokkal többről szól, mint köbcentihajkurászás. A vízhűtéses, felülvezérelt, hengerenként négyszelepes, 120 LE-s motornak semmi oka szégyenkezni még az 1800-2000 cm 3-es óriások között sem.

A finom kuplung- és gázkezelésre szükség van. Már alapjárattól szépen meglódul, és 2000 1/min-től egészen a 9000-es fordulatszámhatárig egy mozdony makacsságával tol. A kuplung erőlködés nélkül használható, a váltó pontosan vált. Bár meg kell kockáztatnom azt a kijelentést, hogy a váltóra minimális a szükség. Az egyes fokozat szinte vég nélküli, viszont ötödikben is majdnem olyan lendületesen gyorsít 80-ról 120 km/h-ra, mint harmadikban, így aztán országúti előzéskor semmi szükség a visszaváltásra.

A Night Rod váza a V-Rodtól származik, így megegyezik 685 mm-es ülésmagasságuk is, mely minden számba jöhető pilótának kényelmes. Ahogy az ősnél megszokhattuk, a Night Rod 14 literes üzemanyagtankja is az ülés alá került, így a benzin is hozzájárul a rendkívül alacsony súlyponthoz. És most motyogjuk is el hálánkat a tervező elmének, hiszen a Night Rod feltankolva 284 kilót nyomó testét mindenféle megrázkódtatás nélkül mozgathatja az is, aki nem jár hetente kétszer edzőterembe.

A villaszög két fokkal meredekebb, mint a V-Rodé (38 fokról 36-ra csökkent), de a kormánynyak szöge (34 fok) azonos, így aztán a VRSC család leghosszabb, 116,8 mm-es utánfutásával rendelkezik. Bárhogy is van, mégis könnyebben és precízebben lehet manőverezni a Night Roddal, mint az átlag chopperekkel. A lábtartó végére szerelt hosszú koptatószeg egy cseppet sem túlzás, pedig a szokásosnál magasabban van a pedál.

A Harley fékeinek alkalmatlanságáról szóló károgásoknak vége. A Street Rod után 2006-tól az összes VRSC modell, így a Night Rod is rendes, négydugattyús Brembo féknyergeket kapott és hozzávaló, szép, nagy féktárcsákat előre. Meggyőzően hatékonyabb, mint a régi V-Rod fékei, a léghűtéses V2-esekről nem is beszélve. Ami hiányzik, mindössze annyi, hogy nem állítható az első fékkar.