Elspájzolt kamaszkori álom

Arra van a bányató - horgászoknak ideális

A simsonozás egykor szükség volt, ma már sokaknak életérzés - nyilván senki sem az óriási teljesítmény vagy a sebesség miatt vesz Simsont, bár előfordulnak őrült tuningba bonyolódó fanatikusok. Ezrek szerezték első motoros élményeiket ezeken a kétüteműeken – lássuk, hogy a régi világból érkező, ám divatos csomagolásba bújtatott motor mire képes a hétköznapokban?

Az S53-at meglepődött pillantások kísérik, kettőssége sokakat megzavar. A külsőben nagyon is tudatosan, már-már túlzottan azt harsogja, a régi S51-nél sokkal modernebb. Ha a műanyagok alatt a motort és alkatrészeit lessük, vagy a menetteljesítményt vizsgáljuk, szinte semmilyen jelentős különbséget sem találunk az öreghez képest.

A legszembetűnőbb az új, szögletes lámpabura. Amikor először megpillantottam, elbizonytalanított - kifejezetten csúnyának találtam: a kilencvenes évek krosszmotorjaihoz hasonlít. Komolyan mondom, idővel meg lehet szokni, sőt, bumfordiságába már bele is szerettem.

Műanyagokkal dobták fel az unalomig ismert formát

A benzintank szögletes, egy kutas megkérdezte, hogy honnan szereztem rá ilyet, mert neki is kéne a régi S51-ére. Csak márkajelzés és a keverékarány felirata díszíti a 8,7 literes tartályt. A Simson hátsó részén is tetten érhető a gyár próbálkozása, hogy valami aktuálisat és eladhatót csináljanak: az akkumulátortartó fedele fém helyett szintén fröccsöntött. A kilométeróra a régi, bár készültek fordulatszámmérővel felszerelt példányok is.

Simson-történelem

Korabeli újsághirdetésen a Simsonok

A Simson & Co. céget 1856-ban alapította Németországban Löb és Moses Simson. Kezdetben vasérc feldolgozásával és fegyverkovácsolással foglalkoztak, de a századvégi hóbortból ők sem akartak kimaradni: 1896-ban elkészítették első kerékpárjukat. A technikai fejlődés bejött a családnak – 1907-ben megkezdődött a kétkerekűek négyzetre emelése, kifejlesztették a Simson automobilt. A német gépkocsigyártás egyik legszebb modellje is hozzájuk fűződik: a Simson Supra 1924 és 1934 között készült, nagyjából másfél ezer példányban.

1936-ban a család elhagyja Németországot – a zsidó iparosokon egyre erősebb volt a nyomás a hitleri államhatalom részéről. A munka viszont nem szűnt meg: még ugyanebben az évben megjelent az első motorkerékpár, a BSW 98 (Berlin Suhler Waffen- und Fahrzeugwerke). A háború végéig zavartalanul folyt a munka, motorok, kerékpárok és kézifegyverek készültek a suhli gyárban.

Családi járműnek is megfelelt

1946-ban a győztes szovjet csapatok háborús elégtételként rátették kezüket a cégre, a gépek, és talán a munkások egy része is vasúton hagyta el az országot. A SAG Avtovelo állami vállalat bekebelezte az akkor kilencvenéves történelemmel bíró német céget – utódját a Német Demokratikus Köztársaság csak 1952-ben alapította meg VEB Fahrzeug- und Gerätewerk Simson Suhl néven. A vállalat sorsa innentől Magyarországon is ismert, hazánkban találunk például AWO és Schwalbe modelleket is.

15,5 lóerős Simson sportmotor

A nyolcvanas években nálunk is rendkívül népszerűek voltak az S50 és S51 modellek, ezekkel a mai napig találkozhatunk. A német egyesítés után a gyár életében új korszak következett – dacolva a kapitalizmussal adtak még egy esélyt a márkának. Ismét beindult a madaras széria: megjelent a Spatz (veréb), Star (seregély), Sperber (karvaly) és a Habicht (héja). Továbbfejlesztették az S51-es modellt, és ezzel megszületett az S53-as.

A nyereg kényelmes, nem látszik rajta a használat. Korábbi tulajdonosa csupán hetente használta a városba vezető úton, ezért megkímélt, huzata újszerű. Ha pár lépéssel hátrébb állunk, szinte észre sem venni, hogy ez nem a régi megszokott ülés: a Simson S53 kontúrjai megegyeznek az elődéivel.

Négyfokozatú váltóval szerelték az S53-a

A simsonosok ismerik a beindítás rituáléját – benzincsap-szívató-rúg-rúg-rúg-gyújtás-rúg - már pöcörög is az ötvenes. Nagy brummogást ne várjunk, de akik szeretik a kétüteműek szívdobogását, már az alapjáratnál mosolyognak. Az S51-hez képest sokkal egyenletesebben jár a dugattyú, finomabban és kiszámíthatóbban viselkedik a 3,75 lóerős blokk.

Figyelem, Simsonális!
Július 9-13. között kismotorról
nyilaznak az ősmagyarok

Ledobni nem fog magáról, de kevéske ereje a fordulatszámmal együtt nő. A fokozatokat könnyen beveszi: kettes, hármas, négyes, és máris eléri a 70 km/h-s végsebességet. Ilyenkor fülsértően szenved, tartós úton jobban szereti a főtengelykímélő 60-as tempót – azzal a világ végéig is elmenne, ha a tank nem fogyna ki. Egy töltéssel 250 kilométernél többet is megtehetünk.

A Simson Habicht legnagyobb hibája a gyengécske fék. Tárcsát nem kapott, a régi dobfékek pedig köszönő viszonyban sem állnak a mai forgalommal. Az első vajpuha és adagolhatatlan, a hátsó ezt is alulmúlja. A fénykibocsátás sem erőssége, a modernnek szánt lámpa ellenére csak kivilágított városba való, hosszabb éjszakai utakat ne tervezzünk rajta.

A motort leállítva óhatatlanul elgondolkodunk az ellentmondásos kismotoron. Megbízható, elfér bárhol, képes a forgalom tempóját tartani: akár városba is megfelelő. Muszáj feltenni a kérdést: jobb lett a klasszikus S51-eshez képest? Van létjogosultsága a mai japán és nyugati robogókkal teletűzdelt utcaképben egy NDK-s alapokkal rendelkező motornak? Érdemes S53-ast venni az apja helyett? Ha racionálisan nézzük, nem igazán, új korában is csak a piaci árát lehetett felhozni a robogókhoz képest, minden más ellene szólt.

Mezei utakon sem esik kétségbe

Megkímélt a motor: ez látszik a nyergen is

Aki érez magában némi vonzalmat a retró kismotorozás iránt, de nem akar gyakori vendége lenni a szerelőműhelynek, annak jó tipp lehet a Simson S53 Habicht. 2002 végén gyártották az utolsó darabokat – ez a márka feltehetőleg már nem tér vissza, nevének nincs akkora ereje, hogy a nosztalgiára fogékony piacon megálljon: a Simson végleg történelemmé vált. Kamaszkori álom, ami 50 és 100 ezer forint közötti áron spájzolható.

Elspájzolt kamaszkori álom