Kerékbetörés

Műszakilag a Wheelman zseniálisan egyszerű. Valószínűleg úgy született, hogy Grant Taylor, Murray Grant vagy Rainer Huch, azaz az egyik ötletgazda leballagott a garázsba, kiberhelte a sövényvágó motorját, rászögelte snowboardjára, a kihajtásra ráügyeskedte a gyerek gördeszkájának egyik kerekét, azzal meghajtotta azt a babakocsikereket, amiből kitördelte a küllőket. A másik széttördelt kereket egy hajlékony partvisnyél segítségével rábarkácsolta a hódeszka elejére és hajrá.

Aztán amikor rájött, hogy amit készített, az semmire se jó, rögtön szólt a két havernak és az ausztrál-német team nekiállt a sorozatgyártás előkészítésének. Először is a Walkman és Discman nyomán kitalálták, hogy legyen a neve Wheelman, megrajzolták a mókás logót, a többi jött magától.
Acél vázszerkezeten feszülő, mindent kibíró üvegszálas burkolat, röpsúlyos kuplung, bütykös gumik, bolondbiztos gázkar. A motor viszont maradt: a 40 köbcentis, kétütemű blokk két és fél lóereje mintegy 50 kilométeres óránkénti sebességgel sodorhatja életveszélybe a Wheelmanezőket.

A kerékemberezés nem mindjárt ötvennel kezdődik. Aki életében először próbálkozik a géppel, attól az első önállóan megtett méter is nagy elszántságot, kudarctűrő képességet és akaraterőt kíván. Az oldalára fektetett jószág két kerekének belsejében állva, a Wheelmant finoman billegetve érdemes kitapasztalni, mi történik, ha orra- és mi, ha hátrabukva kell menekülnünk. Az ember mindkét esetben ösztönösen kilép a készségből - ezután pedig nagy baja már nem eshet. Így, álló helyzetben legalábbis. Gurulva célszerű vigyázni, hogy mibe tenyerelünk bele; jómagam a csipkebokortól a kutyaszarig sok mindennel megismerkedtem testközelből.

Ha már tudjuk, hogyan kell elhelyezkedni a járművön, akár be is indíthatjuk a motort. A rotációs kapáról ismert kis gumigömb-nyomogatásával szívhatjuk fel a keveréket a porlasztóba, majd a gázkaron gyújtást kapcsolunk és a szivatókart elfordítva egy rántással életre kelthető a szerkezet. A gép hangja valahol a Stihl fűrész és a Robi RK közé pozícionálható - mert hát ugye technikailag ugyanazok: relatíve alacsony fordulatszámú kis kétütemű, szinte nulla kipufogó-tompítással.

Rövid melegítés után a szivató visszatolható és lehet játszani a gázkarral, pontosabban inkább gázravasszal: a joystick tűzgombjával precízen adagolhatjuk a naftát a szerkezetbe. Kis pörgetés után zár az automata kuplung és az oldalán fekvő jószág megránduló hátsó kereke jelzi: lesz itt mindjárt móka, kacagás.

Ahány ember, annyiféle: én úgy tudok elindulni az eszközzel, ha először kiemelem a hátsó kereket, majd hozzáemelem az elsőt (nem nehéz, mindössze tizennyolc kiló az egész miskulancia) és abban a pillanatban gázt adok, hogy azonnal induljunk és meglegyen az egyensúly. A Wheelman importőre viszont erre csak a fejét csóválta és elmondta, hogy igazából a hátsó kereket kell később emelni. Unokatestvérem ellenben egy csípőmozdulattal rántja függőlegesbe a gépet, és már megy is.

Akár így, akár úgy, ha már mozgásban vagyunk, félig megnyertük a játszmát. Az egyenes vonalú haladás ilyenkor már alig jelent problémát - bár gázelvételkor jó, ha szem előtt tartjuk a gyártó utasítását: "Don't forget to balance!", azaz ne felejts el egyensúlyozni. Gond akkor van, ha kanyarodni kell. Egy teljes fordulóhoz három forgalmi sávra van szükség - vagy BMX-rutinra. Mert állítólag lehet ezzel a géppel egykerekezni, ugratni, meg ilyesmiket, a német honlapon van is erről némi reklámfilm.

Bátorságpróba     A Wheelman bátorságpróba. A vállalkozó beigazítja lábát, erőt gyűjt, de elindulni nem mer. Imbolyog és vár, miközben görcsösen szorítja a gázmarkolatot. Többször megpróbálja, talán még egy kicsit csiszatolja is az alját, de általában a többség itt feladja. Tulajdonképpen nem is lehet nagyot esni, de mégis komoly elhatározás kell az első méterekhez. Ha egyszer sikerül, könnyű ráérezni az ízére. Jöhet a következő próba: a megállás. Ez elsőre általában leugrás és esés formájában következik be. Egy órás gyakorlással az elszántabbak mégis elsajátíthatják az alapokat. Végül szinte mindegyik kezdő wheelmaner jutalma a másnapi szörnyű izomláz.

Sok lábremegést, izomlázat és felületi hámsérülést kell összeszedni addig, míg bonyolultabb trükköket is képesek leszünk kihozni a gépből. Én nagyon elégedett vagyok azzal, hogy már füvön is viszonylagos biztonsággal gurulok, és képes vagyok egy kicsit fordulni is. Egyszer még egy domboldalon is lementem, nekem ne mondja senki, hogy nem vagyok kemény.

Az a legszebb a Wheelmanezésben, amikor az ember már képes felemelni a fejét és büszkén előretekinteni, és nem köti le teljes figyelmét az egyensúlyozás. Kis rutinnal kátyúkon, úthibákon is rezzenéstelenül átvisz - és a murvás földút sem akadály. A bütykös kerekeknek hála mély sárban, vagy akár hóban is csapathatunk a törpeenduróval, csak a fordulat le ne essen, mert ha a gép megragad, a gyengécske kuplung nem mindig tudja kiemelni a trutymóból. Emelkedőknek is célszerű messziről nekifutni.

A Wheelman tartalmaz néhány mókásan ötletes megoldást, főleg az erőátadási folyamatban. Eleve a kerék nem egy tengelyre szerelt kerékcsapágyon, hanem a felni belső felületére támaszkodó hét műanyaggörgőn forog. Így tudunk beleállni a kerekekbe. A speciálisan a Wheelmanhez készülő gumik szelepét az abroncsok oldalfalában rögzítették. A gumik oldalán "Not For Highway Use" felirat hívja fel a figyelmet arra, hogy a jármű nem autópályára készült.

A motor és a kerekek között csak egy röpsúlyos kuplung és egy mókuskerék található. Ez utóbbi direktbe hajtja a gép hátsó kerekét úgy, hogy kis rúdjait a gumi bordái közé ékeli. Ahogy pár üzemóra után elnézem a kerekeket, a hajtás gumibütykei tovább fogják bírni, mint a kopófelület, tehát a rusztikusan egyszerű megoldás tartósnak mondható.

A gép karbantartásigénye elenyésző. Vigyázzunk, hogy mindig keveréket tankoljunk a félliteres tankba, helyénvaló időnként átöblögessük a nevetségesen apró filclégszűrőt és jó, ha ügyelünk a guminyomásra is. A forgalmazó két év garanciát ad a Wheelmanre. Ez idő alatt a kopóalkatrészként is szolgáló, rétegelt falemezből készült támasztófelületek, a gumik, a kerekeket tartó műanyaggörgők és a kuplung szorulhatnak cserére. A tesztjármű tengelykapcsolója melegen már kissé csúszik.

A Wheelman jobb- és ballábasok számára egyaránt testre szabható. A flexibilis kormányrúd bármelyik oldalon elhelyezhető. Biztonsági felszerelésekről beszélni egy ilyen valami kapcsán kissé mulatságos; az életveszélyt mindenesetre csökkenti, hogy eséskor a gázbowden mellett futó drótszál leveszi a gyújtást és a Wheelman megáll. A fogyasztás sem igazán értelmezhető: hány kilométernek felel meg három perc egy helyben billegés? Számít-e a megtett útban az, amikor egy kanyarban leszállok, és inkább kézzel átviszem a gépet a következő egyenes szakaszra?

Kinek ajánlom a Wheelmant? Azoknak, akiknek meg sem fordul a fejükben, hogy ez valami olyan, amivel le lehet rucanni a boltba egy kiló kenyérért, vagy hogy a nagyvárosi dugóban a gép fürge alternatív közlekedési eszköz lehet. Már csak azért sem, mert jelenlegi formájában nem fér be egyetlen közlekedési fogalomkategóriába sem. Nem tudom, mit szólna a rendőr, ha meglátná ezt az 50 km/h elérésére képes, lámpa, fék és kormány nélküli dolgot, amiről még azt sem lehet könnyen eldönteni, melyik az eleje.

Nem, a Wheelman nem jármű, hanem jó játék (különösen jó társasjáték: kinek hogy megy) és az igazi kihívások kifogyhatatlan tárháza. Az ára egy kicsit horrorisztikus, de ezért a négyszázezer forintért valami egész különlegeset kapni. Sikerélményt nyújt először ráállni, jó vele először elindulni és elesni, jó először bekanyarodni, először lemenni az aszfaltról a földútra - és jó vele először leugratni egy járdaszegélyről, vagy először elemelni az első kerekét. Biztosan. Talán most hétvégén már sikerül is.

A Wheelman magyar honlapja: wheelman.hu

Műszaki adatok:

Motor: 40 cm ³
Max. teljesítmény: 2,5 LE
Tengelytáv (igaz nincs tengelye, de kb.): 700 mm
Hossz/szélesség/magasság: 1080/250/420 mm
Talpmagasság: 120 mm
Fék: -
Kerekek: 2,50/10-33J
Üzemanyagtank térfogata: 0,5 l
Száraz tömeg: 18 kg
Végsebesség: 50 km/h
Ára: 399 000 Ft