Párnás osztály

2004.01.05. 10:29

Amióta az X-lite levált a Nolanról, a túramotorosok mintha a háttérbe szorultak volna. Az X-902 nagyot durrant, de ezt elsősorban a pályára tervezték. 2003-ban végre kibocsátotta a bergamói gyár az X801-et, amit elsősorban nekik szántak. Azonban ezt is használhatják versenyzők is, mert X-lite minden zárt modelljének van pályára alkalmas változata.

 
  Bukósisakteszt-sorozat a TotalBike-on
 
  A kellemetlen idő beköszöntével egyre több időnk van arra, hogy egy kicsit átnézzük motoros felszerelésünket. A legfontosabb a sisak. Ezt használnunk kell kánikulában is, ez véd minket a fagyban, ráadásul az optikai megjelenésen túl akad más fontos feladata is.

Sorozatunkban bukósisakokat próbálunk tesztelni. Még mielőtt felhorkan a kedves olvasó, le kell szögeznem, tudom, hogy ez lehetetlen, de ahogy már kiderült, egész jól mennek nekünk ezek a lehetetlen dolgok.

Megdőlt egy rekord, mert eddig a Nolan N 27 típust, illetve annak utódját a Grex G06-ot tartottam a világ legegyszerűbben szerelhető sisakjának, de most már ez az érdem az X801-et illeti. A plexi mindössze egy-egy gombbal oldható kétoldalt, mert az összes rögzítő elemet a sisakra szerelték. Egy villámgyors mozdulattal leoldható, és már lehet is sétálni a benzinkút mosdójába a plexivel. Lehet, hogy nem rögtön a szétszereléssel kéne kezdeni egy sisaktesztet, de annak, aki lehúz akár ezer kilométert is egy nap, ez sem utolsó szempont.

Az X801 nem a beleépített technikával hódít, sőt kifejezetten szerény kialakítású a számítógéppel tervezett, szélcsatornában formált X-902 árnyékában. A plexi egyszerű, racsnis rögzítésű, viszont épp ezért jobb is, mert több helyzetben rögzíthető, ami túrázás közben praktikus lehet. A kivitel minőségére azonban nem lehet panasz, semmiben sem marad el a csúcsmodelltől. A karbon-kevlar-üvegszál-kural összetevőkből álló sajtolt héjszerkezetet hibátlan festés és makulátlanul tükörfényes Hi-Brite lakkozás fedi. Megpróbáltam kifejezetten kukacoskodó, mindenben a rosszat kereső stílusban valami hibát találni a fényezésben, de nem sikerült.

A plexi rés nélkül és szorosan záródik rá a szigetelő gumira, határozottan tart és nyitáskor minden pozícióban erősen áll meg. Minden plexin ott a Pinlock rendszerhez tartozó kis műanyag tüske, amihez egy belső páramentesítő lapot lehet rögzíteni, de ott a versenypályán használatos tépőfólia helye is. Ez utóbbit a túramotorosok is használhatják, hiszen egy szúnyogos, nyári este vagy egy teherautó mögött haladva jól jön, ha egy pillanat alatt tiszta látómezőt varázsolhatunk magunknak.

A belső párnázás a hagyományostól eltérő szabású. A szűk alsó nyílást körbeölelő kárpitozás a sisak héjszerkezeténél kissé mélyebbre nyúlik, az oldalpárnák is más méretűek. Alapfelszerelés az orr elé és az állvédő aljára szerelhető kiegészítő szélterelő. A tesztelt X801-en racsnis zár van, de aki versenyezni akar, választhat D-gyűrűs szíjat is.

Mielőtt fejemre húznám a sisakot, feltűnik a feltűnően könnyű súly. Megint csak a csúcstechnikával felszerelt 902-es jut az eszembe, mert abba annyi mechanikát zsúfoltak bele, hogy a pillekönnyű kompozit anyagok ellenére mégis másfél kilogramm felett jött ki a végső tömeg. A 801 viszont csak a legszükségesebb alkatrészeket tartalmazza, nincs szélcsatornával kialakított héjszerkezet, ezért kisebb is. Ennél már valóban érezni a kompozit anyagok előnyét: amikor felkapom az asztalról az X801-et, szinte a kirepül a kezemből, olyan könnyű.

A szűk szájnyílás olyan, amilyet egy csúcskategóriás sisaktól elvárhatunk. Nehezen megy bele a fej, de aztán egy erős húzással egyből a helyére kerül. Azonnal érzem az új párnázás előnyét. Nem csak a héjszerkezet alakja tartja a fejemet, hanem a nyakamig leérő alsó, körbefutó párnák is. Nem csak sokkal kényelmesebb, hanem úgy érzem, hogy a szigetelés szempontjából is fontos, de ezt úgyis menet közben kell majd kipróbálni. A szemüvegem akadálymentesen csúszik be a párna mellé, még nagyobb lencsét viselők is kényelmesen tudják használni az X801-et.

A kategóriájához mérten is nagyon kényelmes viseleten kívül más különösebb élményben nincs részem kis sebességnél. A szellőzők jól működnek, indulás után a csukott plexiről azonnal eltűnik a pára, de ha lassan manőverezek a dugóban, érdemes kis résre nyitva hagyni a plexit. A teszt miatt szándékosan nem raktam be a páramentesítő réteget.

Félig nyitott plexivel gyorsulok egészen százig, a légörvények ellenére nincs remegés vagy rezonancia. Nagyobb sebességnél persze már becsukom a sisakot, csak a tetőszellőzőn keresztül érzem a beáramló hideg levegőt. Nyáron ez hasznos lehet, de mivel ilyen jól működik a belső levegőcsere, jobb, ha a fázósabbak télen becsukják a tetőszellőzőket. A jól záró plexi miatt nincs zavaró huzat az arc előtt, és a szélzaj is tűrhető.

Az X801 hagyományos (sőt, kicsit szögletes) formája miatt azért csodát nem várhatunk, a menetszél hangja százhúsz felett már elnyomja a motorhangot. Addig nem teszt a teszt, amíg ki nem próbálom kétszáznál is a sisakot, ezért meghúzom a Suzukit. Barátságos az X-lite viselkedése, nem remeg, stabilan tart, ahogy az elvárható egy felső kategóriás fejvédőtől. A szélzaj erősödött, de azt mentségként írom az X801 javára, hogy a fül mellett nincsenek zavaró fütyülések, mert a plexi oldalt szépen belesimul a héjszerkezet síkjába.

A Suzukimon a szélvédő pont a plexire nyomja a levegőt, ha egyenes derékkal ülök. Kétszáztíznél emiatt egy kicsit megemelkedik a fejemen a sisak. Az állszíj racsnis zárát két fokkal beljebb tolom, ekkor újra szépen a fejemre simul. Ekkor már elegem is van a tesztből, télen ennél a sebességnél véget ér számomra az újságírói munka.

Nagyon ügyeltek az olaszok arra, hogy ezúttal egy olyan sisakot adjanak ki, amibe ne tud senki belekötni. A kidolgozás (nyugodtan mondhatom) luxus színvonala erre utal. A módosított párnázás olyan jól (és kényelmesen) fogja a fejet, hogy közepes sebességnél még fel sem tűnt a laza szíj. A lehető legegyszerűbb szerkezettel két legyet ütöttek egy csapásra: kevesebb a hibalehetőség, a kevés alkatrész és a kompozit héj révén pedig nagyon könnyű lett a sisak.

Az ár-érték aránya messze a legjobb, hiszen 85 000 forintért kapunk egy olyan sisakot, aminek anyaga és felszereltsége (különösen, ha a D-gyűrűs állszíjat választjuk) megegyezik a versenysisakokkal. Ha némi pluszpénzért a tépőfóliát is megvesszük a plexihez, akkor akár a MotoGP-n is képzelhetjük magunkat. Némi kompromisszumra csak a szélzaj miatt van szükség, hiszen ennél már csöndesebb sisakot is teszteltünk. Igaz, nem sokat.