Esőfelhőt Afrikába

2008.08.02. 07:44

Adatlap Yamaha XT660Z Ténéré (660 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 660 cm3
  • Hengerszám: 1 hengeres, egyhengeres
  • Teljesítmény: 48 LE @ 6000 rpm
  • Nyomaték: 58 Nm @ 5500 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1500 mm
  • Ülésmagasság: 896 mm
  • Tömeg: 208 kg
  • Tank: 23 l
  • 2 278 000 Ft
Yamahákkal ver az Isten. Egyiken megáztam, a másikat esőben teszteltem, a harmadikat villámok fényében néztem – ezt meg a jég verte el. Ennek ellenére szavam sem lehet: a Tenere a világutazók motorja, és ebbe nyilván az ítéletidő is beletartozik.

Az XT500 feje tetejére állította az endurópiacot. ’76-ban a fél világ ünnepelte érte a Yamahát: egy csapásra véget vetett a scramblerek világának: piacra dobta a pályákon kikísérletezett technikát, az erős vázat, terepképes futóművet és az SR 500-ból továbbgondolt egyhengeres traktormotort.

Az off-roadosok csapatosan érzékenyültek el - máig könnyek szöknek szemükbe, ha elcsattog előttük egy XT500. Mai szemmel persze vicc az egész, de a terepet értő módon túrók sok mindenre képesek voltak az ősmodellel is.

’83-ban jelent meg a hosszú távú tereptúrára alkalmas Tenere. Ezt tekinthetjük az igazi elődnek, magán hordozott minden stílusjegyet, ami azóta is kötelező a sárdagasztó-világutazókon. Négyszelepes motorját némi piszkálás után a 82-84 között gyártott köztes modellből, az XT550-ből örökölte. Hamarosan 23 literes tankot és önindítót is kapott a konstrukció, innentől minden adott volt, hogy az egyhengeres túraendúró a világjárók ikonikus gépévé váljon.

A törökbálinti kúton már dagadt cumulonimbusok gyülekeztek felettem – nem kellett sokáig várnom, hogy a több szintet átfogó zivaterfelhők kifordítsák belüket. Mire Bicske vonalában jártam, már tombolt a vihar. Komárom után a jég is bekopogott sisakomon, az sem segített, hogy a túraplexi mögé kuporodtam, megtaláltak a kétcentis darabok. Kérdés nélkül menekültem be a nyitott kapun egy kedves család udvarára – meglepődtek, de a Yamaha hamar előhozta a család egykori motoros élményeit.

A Metzeler Tourance gumi csúszik, mint az olajos takony. Száraz aszfalton semmi gond, de esőben, vagy megázott úton a hátsó kerék azonnal táncba kezd. A vázgeometria és a teljesen felhasználóbarát karakter ugyan megengedi a korrigálást, de tapasztalatlanabb utcai endurósoknak meggyűlhet a bajuk a jobbra-balra csúszkáló hátsóval.

Terepen ezek a hátrányok nem érzékelhetőek, és jelentőséggel sem bírnak, hiszen úgyis folyamatosan kipörgetjük a laza talajon. Ha megvan a lendület, a 21-es első kerék meglepő helyeken is átküzdi magát – a mostanában divatos látszatenduró helyett a Yamaha egy tisztességes dögöt hozott össze. Az utcán túl puha első villa a terepen nem jelent gondot – nem versenymotor, de sziklás, kavicsos talajon kifogástalanul elsimítja az egyenetlenségeket.

Kifogásként felróhatnám, hogy a villa nem egy nagy márka fejreállított rendszere, de a teszt során így sem sikerült a határait megtalálnom. Nem hemzseg rajta az eloxált könnyűfém, ennek ellenére nem érezni olcsónak, inkább a célszerűség a jó kifejezés. A túlságosan műanyag kialakítás szúrja ugyan a szemem, de az idomok ruganyosnak és kellően erősnek hatnak, hogy egy-két földhöz vágást is kibírjanak.

A kipufogó plasztikkotonja viszont csúnya. Sajnálom, hogy a gyárnak nincs kedve vesződni egy korrekt kivitelezésű dobbal, a nagyjából összeheftelt fém fölött csak kamuflázs a műanyag. A hangja miatt azonban engedékeny vagyok, végre egy gyári cucc, ami nem susog; tisztességesen röfög, és motorféken vadkanként horkant. Hangereje nem bántó, tónusa az adu ász. Ha az autók között lavírozva nem nyílna szét a sor, egy-két fröccs és visszadurrantás után máris mehet a szlalom.

Ha magam mögött látnám a Tenerét, reflexből húzódnék le: a magasra emelt plexi valami futurisztikus büntetést sugall, Dredd bíró kéjesen pózolna rajta. A design nem öncélú, a szélterelő autópálya-tempóban is jól teljesít, nem kell még a vállakat sem összehúzni, a széllel együtt az esőcseppeket is eldobja. A műszerfal feletti konzol alkalmas a GPS rögzítésére, kellően magasan is van, hogy ne kelljen folyton lefelé pislogni.

A fordulatszámmérő analóg, a sebességet a narancsos háttérfényű LCD mutatja. Szépnek nem nevezhető, de funkcióját ellátja. Alatta könnyen hozzá lehet férni a lámpa állítócsavarjához és az égőcserélő ablakhoz is. A víztartály a blokk mellé került, a szürke műanyaggal védett alkatrész talán egy borulást is túlél. Pozitív, hogy az idomok alja matt, rücskös plasztik; ágak között, kavicsot felverve sem gond, ha karcolódik. Az igazi világjáró még büszke is lehet a nyomokra – akit zavar a kopás meg a karc, mi a francnak terepezik?

A csúszásgátló huzattal bevont ülés egy személynek kényelmes, az utasom panaszosan nyújtogatta elgémberedett lábait. Alapfelszereltség a kis csomagtartó, a kínálkozó akasztási pontokkal könnyű rápókozni a cumót. A benzintartály formája nem volt kompatibilis a tanktáskámmal, az endurósok körében népszerű oldalra akasztós szatyor a jó megoldás.

Az 5-6 literes fogyasztás nem szab gátat a világjárásnak, képességei és komfortja ismeretében rábólinthatunk az extrémebb túrákra is. Kritikus helyzetek adódhatnak, erre is gondolt a Yamaha: a villahídon erős akasztószem található, ha ne adj’ isten árokba csúszna a gép.

Az oldschool terepesek szemében a Tenere egyik legnagyobb előnye lehet, hogy méretei ellenére kompakt, egyhengeres motor hajtja. A XT660-ban megismert blokkba most belenyúltak a mérnökök, így hangolása és erőleadása dinamikusabb. Egy picit erősebbnek érezni, de ez csupán kényszerképzet. A 48 ló nem lett több, a dögös hang és a simább járás okozza. A 660 Enduróval szemben itt végre felül vezették el a kipufogót – ezt tényleg ki lehet vinni buckázni, most már jó helyen vannak a csövek.

Aki szereti a jópofájú és karakteres egyhengereseket, és nem olyan rövid combú magyar fajta, az nem fog csalódni a Tenerében. Akit zavar a puhácska villa, játsszon az előfeszítővel, aki félti az idomokat, szereljen rá bukóvasat. A motorja már bizonyított – jó társ lehet a hosszabb túrákhoz is. A gyári tartozékok közül válogatva szépen fel lehet cifrázni a masinát: van Akrapovic kipufogó (nincs burkolva!), kéz- és kartervédő, valamint mindenféle dobozok.

Diszkréten csillámló fehér színe és a régies versenycsíkozása begerjesztett. A bélbajok teljes színpalettáját felvonultató barnás változat leginkább sárosan szép: a keményvonalas tulajok szerintem sosem mossák majd meg, csak büszkén mutatják a koszrétegeket: ez bakonyi, ez tátrai, az ott alul még nyári por Marokkóból.

A régi XT 500-at az amerikai piac akarta, az előző Tenere egyértelműen az európai motorosok igényei szerint készült. Ezt az újat már világszerte várták, a Yamaha mégsem siette el. Láttunk már sokkal jobban felszerelt terepmotorokat, nagyobb és vaskosabb túrázókat is: az XT660Z mégis egy jól eltalált elegye a célszerűségnek és minőségnek.

Nálam egyértelműen kidomborította esőhozó képességét. Ha a Csád és Nigéria között elterülő, névadó Ténéré sivatagban is tudná ezt bizonyítani, biztos, hogy minden tuareg ezen száguldozna. Okvetlen le kéne vinni kipróbálni - akár már ma elindulnék vele.

Műszaki adatok:

Motortípus: Folyadék hűtéses, négyütemű, négy szelepes, egyhengeres, SOHC

Hengerűrtartalom: 660 cc Furat x löket: 100.0 x 84.0 mm

Kompressziós arány: 10:1

Maximális teljesítmény: 35.6 kW (48.4 PS) @ 6,100/Min

Maximális nyomaték: 57.5 Nm (5.87 kg-m) @ 5,500/Min

Üzemanyagkeverés: Benzin befecskendezés

Kuplung típusa: Olajban úszó, többtárcsás

Gyújtásrendszer: TCI

Indítás: Elektromos

Váltórendszer: Vonóékes, 5 sebességes

Szekunder hajtás: Lánc

Üzemanyagtank kapacitás: 22 L

Olajtank kapacitás: 2,9 L

Váz: Acél gyémámtprofil

Első felfüggesztés: Teleszkópvilla

Első rugóút: 210 mm

Hátsó felfüggesztés: Lengőkar

Hátsó rugóút: 200 mm

Első fék: Dupla tárcsa, Ř 298 mm

Hátsó fék: Szimpla tárcsa, Ř 245 mm

Első gumi: 90/90-21 M/C

Hátsó gumi: 130/80-17 M/C

Hossz: 2,246 mm

Szélesség: 865 mm

Magasság: 1477 mm

Ülésmagasság: 895 mm

Tengelytáv: 1,505 mm

Minimális hasmagasság: 245 mm

Saját töme: 183 kg