A családban marad

Oldschool japán Harley-pótlék. V2-es, léghűtéses, porlasztós, szíj helyett kardánhajtás, jobb oldalra rendezett shotgun-kipufogó, műszeregység a tankban, lábtartó elöl, ülés lent, hátsó rugós tag ügyesen elrejtve.

És persze modern is, ami néhol jó, néhol zavaró. Hiába csillog minden a blokk körül, a krómozott deklik műanyagból készültek. Viszont hatalmas tárcsák, temérdek dugattyú fogja meg biztosan a nagy tömeget. A hangja klasszikus V2-es, de a motor rövid löketű, pörgős, harapós, kiegyensúlyozott. Könnyű a kuplung, határozottan csattan a váltó, érzékeny a gázkar, városi araszolásnál dől a hő a hatalmas hűtőbordákról. Összetett személyiség.

És szép tárgy. Nem akar mindenáron Harley lenni, az adott műszaki alapok köré szerencsére úgy terveztek lemezeket, díszítőelemeket, hogy a DragStarnak lett saját egyénisége. Hosszú tengelytáv, lapos has, széles tank, masszív első villa, lágy vonalak: barátságos, jóllakott, de láthatóan fizikai erőkifejtésre képes szumóbirkózó, Japánból, de Amerikának.

A bukócső, a bőrtáska-garnitúra egyértelműen jó választás, a festés viszont elsőre kissé meghökkentő. Elmondom, miért épp a szavanna oroszlánjai vették birtokukba ezt az amerikaias japán cruisert. A tulajdonosnak szerető hitvese van: pucér nők kizárva. A tulajdonos két talppal a földön álló személyiség: semmi alien, semmi predator, semmi halálfejes szellemalak nem játszik. A tulajdonos ma is aktív birkózó: szamurájkard, colt, duplacsövű vadászpuska helyett nyers erő a nyerő (hehe).

Van-e hát jobb választás a kedves, de szükség esetén puszta manccsal gnúkat daraboló oroszlánoknál? Akár van, akár nincs, az airbrush-alkotást mindenütt megnézik, autókból átintegetnek a lámpánál, a gyerekek imádják, a márkatársak is elismerik.

Ez egy 1100, nem 1100A. A különbség árnyalatnyi: az A, azaz a Classic ülése kicsit alacsonyabban van, idomai gömbölydedebbek - gyakorlatilag tökmindegy, de a főbb célpiacon, a chopperkultúra őshonában, Amerikában mégsem lehet azt mondani a fogyasztónak, hogy egy motorból nincs custom.

Akár Classic, akár nem, egy 2004-es DragStar legalább 1,6-1,7 millió forintba kerül. A mi gépünk még drágább volt; jelenlegi tulajdonosa tavaly nyáron kétmilliót adott érte előző gazdájának. A kilencezer kilométert futott, bőrtáskákkal, bukókerettel felszerelt gép remek állapotban volt, nem jelentett kockázatot, Győző - mert így hívják unokatesómat - úgy gondolta, megéri többet adni a tuti jóért. (Az előző tulaj azért adta el, mert vett egy BMW túramotort helyette - érdekes váltás.)

Jó is a gép - majdnem tökéletes. Majdnem, mert a motor - főleg hidegen - indításkor néha idegesítően csattan egyet. Győző műszaki ember, alapos természet, nem hagyta annyiban. Először szétszedette, aztán szétszedte a gépet, de sem ő, sem a szerviz nem talált hibát. Motoros találkozókon párszor már visszaköszönt más DragStarokról is a csattanás - de nem mindről, úgyhogy valószínűleg valami időközben kijavított típushibáról lehet szó.

(Alighanem abban gyökeredzik a probléma, hogy az indítómotor behúzótekercse lassan, kis késéssel enged el, és az első egy-két benzinüzemű főtengelyfordulat csattant egyet az önindító foghézagán.)