Elkezdte privát tesztjét Talmácsi Gábor

2003.03.14. 08:52

 
   
   

A márciusi IRTA teszten lesérült GP125-ös pilóta, Talmácsi Gábor Valenciában próbálja behozni elmaradását.
A csütörtöki időjárás kedvező volt, hiszen ragyogó napsütés, és 22 C fok fogadta őket Valenciában. A tegnapi nap folyamán összesen 68 kört ment, melyek alatt nem a pályacsúcsot szerette volna megdönteni, hanem a versenygép tökéletes beállítására törekedett.

A legnagyobb fejtörést pillanatnyilag az általa először használt ÖHLINS futómű beállítása jelenti. Az Aprilia versenymotoroknál sokkal több beállítási lehetőség van, mint korábban a Hondáknál. Mivel mindenegyes apró változtatás érzékelhető, így nehéz ennyi idő alatt teljesen Gáborra állítani a gépet, de a tesztelés tovább folytatódik, amiről szintén beszámolunk.

Gábor elmondása szerint a motorblokk nagyon erős, és emellett tartott attól is, hogy csuklótörése hátráltatni fogja a tesztek alatt, de elmondta, hogy nem okozott problémát a néhány héttel ezelőtti sérülése.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.