Lénárt Péter befejezte olaszországi tesztjeit

2003.03.19. 11:15

 
   
   

Az időjárás miatt csak irígykedhetünk Lénárt Péterre, hiszen ragyogó napsütés, és 14 C fok fogadta az Adrián, ahol privát tesztjen ismerkedett versenymotorjával. Vasárnap folyamán nyílt napot rendeztek a versenypályán, ahol nem csak a hivatalos pilóták vehettek részt a pályán, hanem az utcai motorosok is átélhették a versenyzés hangulatát.

Az első nap Péter összesen 62 kört ment, mely alatt nem a pályacsúcsot szerette volna megdönteni, hanem a versenygép futóművének beállítása volt a cél. A motor beállításai nagyon jól sikerültek, így csupán csak egy garnitúra gumit koptatott el a pilóta.

A kapott információk ellenére a második teszt nap is nyílt keretek közt zajlott, és tele volt a pálya utcai motorosokkal. Péter 58 kört ment, ahol már az új motorblokk beállításán volt a főhangsúly, melyet eddig csak fékpadon teszteltek. Sajnos a pálya rövidsége miatt, és mert folyton kerülgetnie kellett az utcai motorosokat, a tökéletes beállítás még várat magára.

A versenyző elmondta, hogy a tavalyi italjetes blokkhoz képest lényegesen erősebb a motor. A futómű beállítása ismét nagyon jól sikerültek, így ezen a napon is elég volt egy garnitúra gumi a versenygépe alá.

Péter - most már itthon - tovább folytatja a felkészülést a 2 hét múlva induló világbajnokságra.