Versenyre kész a Derbi GP csapata

2003.03.24. 12:42

 
   
   

A múlt héten mutatkozott be a Derbi Racing csapata a hazai katalán versenypálya VIP helyiségében. A pazar bemutatón a spanyol gyártó és a főszponzor Caja Madrid szövetségét ünnepelték meg, és teljes harci díszben pompázott a kíváncsiskodó nézők gyűrűjében a két spanyol pilóta, Emilio Alzamora és Jorge Lorenzo. Giampiero Sacchi áltanos igazgató kiemelte, hogy a csapat 100%-ban spanyol fáradozás gyümölcse. Hozzátette, hogy a háttérben zajló változások, mint a Derbi cég újjászervezése, és a versenyosztály új alapokra helyezése okot adhat az optimizmusra a 2003-as 125 köbcentis világbajnoksággal kapcsolatban.

A versenyzők zenés-táncos bemutatása után egy rövid interjú következett velük, amely a 2003-as versenygépek leleplezéséhez vezetett. Lorenzo, aki mindössze 16 éves, elmondta hogy rendkívül boldog és büszke, mivel egy teljesen spanyol csapat tagja lehet, és lelkesen, néhány jó eredmény reményével telve vág neki a szezonnak. Csapattársa, az 1999-ben világbajnoki címet szerző Alzamora, hasonló optimizmussal nyilatkozott. Igaz a tapasztalt versenyző két idény után visszakerült a legkisebb géposztályba, de ezt ő egy gyönyörű lehetőségnek nevezte az élen álló, bajnoki cím aspiráns Derbi motorokkal. Alzamora célja, hogy annyi pontot gyűjtsön Suzukától kezdve, amennyit csak lehet, és így az idény végén felvehesse a japán és olasz gyártókkal a versenyt a világbajnoki címért.