Talma a 13, Tóth Imi a 31, Lénárt 32. helyen kvalifikálta magát

2003.04.25. 23:13

 
   
   

Gyönyörű idő, napsütés és 30 fok fogadta a motorversenyzőket Dél-Afrikában. Az erős szél azonban aggasztó, mert homokot fúj az aszfaltra, és ez nem túl kellemes egy motorversenyen. Talmácsi Gábor motorja új elektronikával felszerelten érkezett az edzésre. A csapat elmondása szerint Gábor versenygépe ugyanolyan jó paraméterekkel rendelkezik, mint csapattársáé - Steve Jenkneré. Talma nagyon bízik abban, hogy az időmérő edzések alkalmával sikerül az első tíz pozíció egyikét megszereznie, de az első nap csak a 13. helyre sikerült feliratkoznia.

Talma elmondta, hogy a motorblokk teljesítménye klasszisokkal jobb, mint Japánban volt. A mai eredményét a rossz gumiválasztás hátráltatta, hiszen a külső körülményekhez nem a megfelelő típusú gumik kerültek az Apriliára. Holnap a SOFT gumik helyett MEDIUM típusút használnak majd, ami a versenyző véleménye szerint sokkal előnyösebb lesz, mert a megfelelő gumikkal ma is többre lett volna képes. A kanyarból sem tudott ez által olyan gyorsan kijönni, mint szeretett volna, és mint a gép teljesítménye engedte volna. Holnap állítanak még a futóműgeometrián is.

A másik két magyar pilóta Tóth Imre és Lénárt Péter az első nap alkalmával a 31. és 32. helyekre kvalifikálták magukat.