Európába érkezett a BMW motorkerékpáros kupasorozat

2003.05.07. 14:38

 
   
   

A hozzáértő angol közönség előtt zajlott a BMW Boxer Kupa idei 2., és egyben első európai futama. Az első versenyt még márciusban a Daytona Beachen rendezték, a 200 mérföldes versennyel egy programban. Ezt az olasz Roberto Panichi nyerte, az amerikai Brian Parriott és a német Markus Barth előtt. Az idei szezon magyar vonatkozása, hogy honfitársunk, Szabó Attila is részt vesz a küzdelmekben a Wallis Motor Hungary csapatának színeiben. Az amerikai versenyen még nem, de az angliai futamon már Attila is rajthoz állt.

 
   
   

A 25 ezer néző előtt megtartott futam a Brit Superbike Bajnokság vendégfutamaként szerepelt a programban és a hazai közönség nagy örömére a 19 éves Richard Copper nyerte az angliai BMW képviselet csapatának színeiben. A futamot vizes versenyként indították el, ezért a pilóták szabadon dönthettek milyen gumit választanak. Markus Barth, aki egész hétvégén a leggyorsabb volt, rajtolhatott az első kockából. A rajt a németnek, Roberto Panichinek, és David Jefferiesnek sikerült a legjobban. Az angol Jefferies már az első körben az élen állok sarkában lihegett a fokozatosan felszáradó pályán. A második körben Barth motorját az osztrák Hinterreiter megtorpedózta oldalról, így az csak a 15. hely környékéről tudta folytatni a versenyt. Ezeket az eseményeket a fiatal Cooper az ötödik helyről nézte végig, majd Panichivel fokozatosan elhúztak a mezőnytől. A verseny fél távjánál az eső ismét beleszólt a küzdelmekbe, és mivel Cooper esőgumikkal, Panichi pedig intermediate gumikkal körözött az ismét vizessé változó pályán, nem volt kérdéses, hogy az angol utoléri az olasz versenyzőt, és a 13. körben megelőzve Panichit biztosan szerezte meg a győzelmet. A magyar Szabó Attiláról annyi hírt kaptunk, hogy a 21. helyen végzett a 26 célba ért versenyző közül, 1 perc 30 másodperccel lemaradva az első helyezettől.

Cooper alig talált szavakat, hogy leírja milyen érzés nyerni hazai pályán, egyszerűen lenyűgözőnek nevezte az élményt. Copper már Daytonában is az élről rajtolt, azonban már az első körben bukott és kiesett. Most azonban a BMW kupában nagynak nevezhető, több mint 2 másodperces előnnyel nyert az olasz Roberto Panichi előtt. Az olasz elmondása szerint nem akart kockáztatni, inkább a bajnoki pontok gyűjtésére törekedett, mivel Cooper Daytonaban nulla pontot hozott csak össze magának. A harmadik helyen nem kisebb név végzett, mint a többszörös TT és Macau GP győztes David Jefferies, aki mint VIP vendég versenyzett az elmúlt hétvégi futamon. A következő futamot május 24-én rendezik Le Mans-ban a Francia Nagydíj keretein belül.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.