Vermeulen utolérhetetlen a Hondán

2003.05.21. 09:48

 
   
   

A japán futamon nem kis meglepetésre Kellner győzedelmeskedett, azonban a nagy poén, a helyi menő Kiyonari futamgyőzelme éppen hogy csak elmaradt. A VB pontversenyének vezetői nem szerepeltek túl jól, Fujiwara rontott és csak a 15. helyen ért célba, így Vermeulennek az ötödik hely is elég volt a VB pontversenyében előnye növelésére. A futam előtt a gyári csapatok versenyzői nagyon fogadkoztak a jó szerepléssel kapcsolatosan, végül azonban nem mindenki tudta betartani ezen ígéretét.

 
   
   

Az edzések
A pénteki első szabadedzésen Vermeulen egy fékezést követően beleszaladt egyik versenytársába, és lebontotta Hondáját, valamint meghúzódott az ín a hüvelykujjában, ami igencsak megnehezítette a versenyzését egész hétvégén, mivel a monzai pályán jókorákat kell fékezni a gyors egyenesek után. Mindez azonban nem zavarta annyira Vermeulent, hogy a pénteki időmérőn megszerezze a második rajthelyet. Az első kockába csapattársa, Muggeridge állhatott ideiglenesen, aki majdnem egy másodperccel jobb köridőt ment mindenkinél. A negyedik kockába is egy Honda állhatott, Iain MacPhersonnal a nyergében, és az első sorba mindössze egy Yamahás, Jürgen van den Goorbergh tudott befurakodni. Szombatra a két Ten Kate Honda pilóta tovább fokozta a tempót, és Muggeridge egy szédületesen jó, körrekordot érő idővel nyerte el az első rajtkockát a vasárnapi versenyre. Mögötte a sérült kézzel vezető Vermeuelen, majd nem kis meglepetésre a Kawasakis Pere Riba, és a Suzukis Fujiwara foglalta el pozícióit.

 
   
   

A verseny A két sárga Honda indult el a legjobban, Vermeulen és Muggeridge sorrendben, őket a harmadik helyen a szintén Hondával induló Charpentier követte, Chambonnal a nyomában. A Ten Kate Hondák iszonyatosan jól mentek, már a második körre 2-3 mp-es előnyt szereztek a mezőnnyel szemben. Azonban Muggeridgenek, aki a leggyorsabb volt az összes edzésen, nem tartott sokáig a verseny, mert a 3. körben motorja lelassult, és egy körrel később kiállt a boxba. Vermuelen nagyon elhúzott mindenkitől, mögötte Goorbergh, Charpentier, MacPherson, a két Suzukis, és Pere Riba haladt, tizedekre egymástól.

 
   
   

Goorbergh második helye egyre biztosabbnak tűnt, viszont a harmadik helyért a verseny felénél a Chambon, Charpentier, MacPherson és Fujiwara négyes harcolt keményen. Mögöttük egy 4-5 fős boly kezdte megközelíteni a dobogóért küzdő társaságot. Foret, Kellner, és Corradi felért a harc színterére, és a verseny végére kicsit átrendezte a helyezéseket. A vége előtt két körrel MacPherson hibáját kihasználva Chambon megelőzte őt a Parabolicaban. Azonban a skót úgy vélte a kis francia helyett ő jobban passzol a dobogóra, és az utolsó körben visszaelőzte Chambont, így idén először állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Vermeulen a sérült kezével magabiztos rajt-cél győzelmet aratott, Goorbergh tehetségét bizonyította a biztos második helye.

A Supersport 600 VB 4. futamának végeredménye:
1. Chris Vermeulen AUS Honda CBR 600RR 30p 16.092mp
2. Jürgen Vd Goorbergh NED Yamaha YZF R6 30p 25.212mp
3. Iain MacPherson GBR Honda CBR 600RR 30p 28.328mp
6. Chambon Stéphane FRA Suzuki GSX 600R 30p 28.343mp
7. Fabian Foret FRA Kawasaki ZX6RR 30p 29.621mp
5. Sebastien Charpentier FRA Honda CBR 600RR 30p 29.909mp
4. Christian Kellner GER Yamaha YZF R6 30p 30.341mp
8. Alessio Corradi ITA Yamaha YZF R6 30p 30.654mp
9. Pere Riba SPA Kawasaki ZX6RR 30p 31.369mp
10. Katsuaki Fujiwara JPN Suzuki GSX 600R 30p 32.158mp.

A Supersport 600 VB pontversenyének állása 4 futam után:
1. Chris Vermeulen 81 pont
2. Katsuaki Fujiwara 52 pont
3. Jürgen vd Goorbergh 51 pont
4. Christian Kellner 46 pont
5. Stephane Chambon 42 pont
6. Alessio Corradi 37 pont
7. Karl Muggeridge 29 pont
8. Pere Riba 27 pont.
9. Christophe Cogen 25 pont
10. Jörg Teuchert 21 pont