Megérkezett a Proton KR MotoGP gépe

2003.05.29. 15:29

 
   
   

A Proton KR csapat leközölte első hivatalos fotóját az új V5-ös MotoGP prototípusukról, amely a nemrég elvégzett első teszten készül az Egyesült Királyságban. A motort a Turweston reptér kifutópályáján, közel a csapat Oxfordshire-i főhadiszállásához, próbálta ki Jeremy McWilliams és Nobuatsu Aoki. Egyelőre csak ismerkedtek, és alapvető teszteket végeztek az új motorral a versenyzők, hogy hozzászokjanak a váltóhoz és a kuplunghoz. A csapat az elmúlt hétvégén még a kétütemű háromhengereseket szedte ki a szertárból a versenyzésre, azonban az edzések alkalmával megcsodálhattuk már egy rövid ideig a V5-ös gépet.

A Proton KR csapat végül is kigördítette fantasztikus kinézetű, új V5-ös, négyütemű prototípusát, amelynek hivatalos bemutatója pénteken volt a Le Mans-i pályán. A 990 köbcentis gép a napfényes francia égbolt alatt bőgött fel először GP pályán, a jelenlévők, a sajtó képviselőinek és más csapatok tagjainak nagy örömére. Kenny Roberts csapatfőnök és tulajdonos, volt háromszoros 500-as világbajnok boldogságát semmi nem árnyékolta be, még az sem, hogy az edzések nagy részében, és a versenyen továbbra is a KR3-asok szerepeltek. Az új gép V5-ös motorjában 60 fokos szöget zárnak be a hengersorok egymással, az egész mérete így nagyon kompakt lett. A hengerek négy-négy szelepen át lélegeznek, és két-két vezérműtengely nyitja őket a megfelelő ütemben. A teljesítményéről csak annyit árultak el, hogy 200 lóerő felett van, 15.000-es percenkénti fordulaton. A váz új fejlesztésű hátsó felfüggesztéssel, középre helyezet üzemanyagtankkal, és egyéb fejlett technológiájú anyagokkal lett ellátva. Az új váz geometriája, és felépítésének technikája hasonlít az úttörő szerepet játszó kétütemű KR3-asban használtéra, de a V5-ös motor használatához szükséges változtatásokat hajtottak végre rajta a tervezők.