Stefan Everts és négyütemű gépe uralkodott hétvégén

2003.06.10. 10:47

 
   
   

Motokrossz GP A gyári 450-es Yamahát kormányzó Stefan Everts volt egész hétvégén a leggyorsabb a Motokrossz VB 5. futamán, a bulgáriai Sevlevio-ban. Az új géposztályban a kétütemű 250-esek, és a négyütemű 450-esek küzdenek egymás ellen, és ebből idén az első három versenyen a kétütemű Suzukival induló tavalyi világbajnok, Mickael Pichon került ki győztesen, míg a 4. fordulóban már Stefan Everts győzött négyütemű Yamahaján.

A hatszoros világbajnok Everts a negyedik körben előzte le a Hondás Brian Jörgensent, és folyamatosan elhúzott üldözőitől, és megnyerte a futamot. A harmadik-negyedik helyen Joel Smets, és Mickael Pichon küzdöttek, amelynek eredményeképpen Pichon hibázott egy kicsit, és bukott, ezért a hatodik helyre csúszott vissza. A lélegzethez jutott Smets ezt kihasználva Jörgensent is megelőzte a futam végére, így felhozta KTM 450-esét a második helyre. Pichon miután összeszedte magát a földről iszonyatos hajrába kezdett, és Federicit majd McFarlane-t megelőzve a negyedik helyig jutott a verseny leintéséig. A bajnokságot még mindig Pichon vezeti 111 ponttal, a 108 pontos Smets, és a 100 pontos Everts előtt. Hármuk közt dől el az idei világbajnoki cím.

 
   
   

Motokrossz 125 A tavalyi világbajnok Mickael Maschio megszerezte idei második győzelmét, mivel Kawasakijával egész hétvégén uralta a 125-ös kategória mezőnyét. Itt érdemes megjegyezni, hogy az idei szabályok értelmében a 125-ös kétütemű gépek mellett ebben a kategóriában indulhatnak a 250-es négyütemű motorok is. A francia fiú a 8. körben előzte le az első helyért a KTM gyári pilótáját, Marc De Reuvert, és utána meg sem állt a győzelemig. De Reuver ezután a kuplungja hibájából még egy helyet visszaesett, mivel Andrea Bartolini a verseny utolsó negyedében utolérte a lassuló KTM-est. A negyedik helyen az egy nap két GP futamon induló Stefan Everts jött be négyütemű 250-es Yamahaján. Everts nem tudta megismételni korábbi olasz sikerét, amikor egy nap mind a GP mind a 125-ös kategóriát megnyerte. Igazából egy kisebb bukás után már messzire került a vezető triótól, így nem látta értelmét kockáztatni a GP futam előtt. A bajnokságot Steve Ramon és Marc De Reuve vezeti 96-96 ponttal, Bartolininek 95, Maschionak 92 pontja van.

 
   
   

Motokrossz 650 Az idei évben életbe lépő szabályok szerint ebben a géposztályban mindennel lehet indulni, aminek két kereke van és motokrossz formájú, no persze a technikai megkötések figyelembe vételével, és a maximális 650 köbcentis lökettérfogat betartásával. A menők általában a 450-es négyütemű gyári motorokba építenek túlméretezett hengert és dugattyút, 485-490 köbcentisre növelve azok hengerűrtartalmát. Joel Smets az, aki a GP kategória mellett szinte egyeduralkodóvá vált idén KTM motorjával. Bulgáriában az ötödik futamgyőzelmét szerezte, még hozzá olyan főlénnyel, hogy az első körben eldöntötte a maga javára a viadalt. A második helyre a privát Honda csapatban versenyző belga Cédric Melotte érkezett be, amely élete legjobb VB helyezése. Harmadikként Javier Garcia Vico futott be, szintén egy KTM nyergében. A VB pontversenyét Smets vezeti maximális 125 ponttal, második Vico 108, harmadik Melotte 98 ponttal.