Talmácsi kibérelte a 9. helyet

2003.07.14. 11:38

 
   
   

Talmácsi Gábor Barcelonában és Assenben elért két 9. helye után hasonlóan jó, vagy esetleg még jobb eredményben bizakodtak a magyar szurkolók. Az asseni vízi verseny győztese, Steve Jenkner száraz pályán is szeretett volna bizonyítani, de az idei tapasztalatok azt mutatták, hogy a doningtoni pálya a Honda pilótáknak kedvezhet.

Az edzések
Az elméletet igazolta a gyakorlat, ugyanis a pénteki első időmérőn Andrea Dovizioso, és Dani Pedrosa voltak a leggyorsabbak Hondáikon. Igaz mögöttük 7 Apriliás ácsorgott, Perugini és Barbera vezetésével. Talmácsi Gábor ezen a napon a 13. leggyorsabb tudott lenni, míg Tóth Imi a 19. Lénárt Péter a 35. rajthelyet foglalhatta el. A második nap még tovább igazolódott a Honda motorok előny elmélet, ugyanis az első 5-ben 4 Hondát találhattunk, igaz az edzés első az Apriliás Stefano Perugini lett, de mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. Pedrosa, Dovizioso, Corsi és Kallio volt a további sorrend. Talma két hellyel(15.) hátrébb szorult, Tóth Imi a 25., Lénárt Péter a 33. helyet szerezte meg.

 
   
   

A verseny
A rajt Doviziosonak és Pedrosanak sikerült a legjobban, utánuk Barbera és Jenkner jött. Jenkner azonban már az első körben eldobta a motorját, magával rántva Corsi-t. Talmácsi nem rajtolt túl jól, de az első kör végén a 14. helyen motorozott. A második körben újabb tömegbukást láthattunk, résztvevői: Sabbatani, Lorenzo, Luthi és Weston. Közülük csak Luthi tudott visszaállni a versenybe. Az élbolyt Barbera vezette, majd Perugini, Dovizioso, Cecchinello, és Pedrosa következett. A 6. körben Ui és Borsoi szállt ki a pályáról, ezzel Talma már a 12. helyen ment, egy hetes második csoport legvégén. Perugini és Cecchinello is ment az élen Barberan kívül, de Cecchinello a 14. körben kicsúszott, és pont Talma mögé állt vissza, tőle mintegy 5 mp-re lemaradva. Talma ekkor a 11. helyen motorozott.

 
   
   

A 15. körben Talma utolérte azt a bolyt, amitől korábban pár másodpercre leszakadt, és egy körrel később megelőzte Pellino-t. Az élen továbbra is Barbera és Perugini harcolt, a harmadik helyért pedig Pedrosa és Dovizioso küzdöttek. Az utolsó kör, utolsó előtti kanyarjához Barbera és Dovizioso érkeztek először, majd Pedrosa, aki megpróbálta szokásos agresszív támadásával megfogni Dovizioso-t. Azonban elmérte a sebességét, majdnem bukott, és amikor a túl széles ívről megpróbált visszakeveredni a belső íven szabályosan érkező Perugini kiütötte alóla a motorját, így kiesett a versenyből a vége előtt kb. 500 méterrel. A versenyt a spanyol Hector Barbera nyerte, életében ez volt az első GP győzelme, mögötte Dovizioso, és az incidens résztvevője, Perugini jött be. Talma megint 9. lett Pedrosa kiesése után, szinte kibérelte ezt a helyet 3 verseny óta, és nem mellékesen Cecchinello-t kellett 2-3 körön át feltartoztatnia a végén. Tóth Imi és Lénárt Pétert életük legjobbjaként a 17., illetve a 20. helyen ért célba.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Hector Barbera Aprilia
2. Andrea Dovizioso Honda
3. Stefano Perugini Aprilia
4. Alex De Angelis Aprilia
5. Casey Stoner Aprilia
6. Pablo Nieto Aprilia
7. Mika Kallio Honda
8. Arnaud Vincent KTM
9. Talmácsi Gábor Aprilia
10. Lucio Cecchinello Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 8 futam után:
1. Daniel Pedrosa SPA 124 pont
2. Steve Jenkner GER 98 pont
3. Lucio Cecchinello ITA 97 pont
4. Andrea Dovizioso ITA 93 pont
5. Stefano Perugini ITA 92 pont
6. Pablo Nieto SPA 77 pont
7. Alex De Angelis RSM 76 pont.
8. Hector Barbera SPA 65 pont
9. Youichi Ui JPN 64 pont
10. Thomas Luthi SWI 48 pont
.
.
15. Talmácsi Gábor HUN 23 pont