Honda győzelem a negyedlitereseknél

2003.07.29. 13:10

 
   
   

Az Aprilia szinte egyeduralkodó a 250-es géposztályban, mióta Kato megnyerte Hondával a világbajnokságot 2001-ben, és elhagyta ezt a kategóriát. Azonban az utolsó pár futamon már látható volt annak a munkának az első eredményei, amit a Honda mérnökök végeznek a háttérben, mivel Rolfo és Porto egy ideig képesek már felvenni a versenyt az Apriliakkal. A sachsenringi pálya adottságai miatt a valamivel erősebb olasz motorok nem tudták kihasználni erőfölényüket, így egy igen érdekes versenyre számíthattunk a 250-esek Német Nagydíján.

 
   
   

Az edzések
Az első időmérőn Randy De Puniet ment a leggyorsabban, mögötte az első sorba Rolfo, Battaini és Porto fért még be. Szombatra azonban beértek a Honda várakozásai. Két gyári pilótájuk foglalhatta el az első két rajtkockát Sebastian Porto és Roberto Rolfo sorrendben. Az első sorba Battaini és Nieto tudta magát kvalifikálni az Apriliasok közül. A világbajnokságot vezető Manuel Poggiali hatodik helye meglehetősen szerény eredménynek tűnt a gyári csapat számára.

A verseny
Rolfo, Porto, Nieto és De Puniet sorrendben jöttek el a pilóták a rajttól. Az első kanyarban mindjárt öt versenyző esett el, mivel Christian Gemmel kitorpedózta belső íven elcsúszó motorjával a többiek alól a gépeiket. A verseny első harmadában egy hatos élboly vezette a mezőnyt, amelyet az első négy legjobban rajtolón kívül még Battaini és Guintoli alkotott. Nieto egy időre kivált ebből a hatosból, mikor hibázott, és kiszaladt a pályáról a sóderágyba, de onnét még azzal a lendülettel vissza tudta hozni motorját az aszfaltra. Ekkor az élen a Rolfo, De Puniet, Porto hármas haladt. A 14. körben De Puniet az élre állt, míg Guintoli utolérve a vezető hármast megelőzte Portot a harmadik helyen.

 
   
   

A lassan felzárkózó Poggiali bukása után még visszaállt, de a jó helyezés reménye számára végleg elszállt. Az élen Rolfo és De Puniet előzgették egymást oda-vissza, miközben Nieto ismét felzárkózott az élbolyra. Sőt a 21. körben a 3. helyre jött fel, amikor Guintolit előzte le. Az edzés első Porto fokozatosan leszakadt az élen menőktől. A 22. körben Guintoli kiesett a számára szép eredményt jelentő 4. helyről. 5 körrel a vége előtt ment el De Puniet mellett Roberto Rolfo, és a verseny végéig már nem engedte ki kezéből a vezető helyet, így ő nyerte a Német Nagydíjat, ami élete első futamgyőzelme volt karrierje 80 versenyéből. Nieto az utolsó körben még feljött a második helyre, ami pályaelhagyása után remek teljesítménynek mondható. De Puniet lett a harmadik, a VB éllovas Poggiali a kicsúszása után még felért a 8. helyre.

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Roberto Rolfo Honda
2. Fonsi Nieto Aprilia
3. Randy de Puniet Aprilia
4. Sebastian Porto Honda
5. Franco Battaini Aprilia
6. Anthony West Aprilia
7. Toni Elias Aprilia
8. Manuel Poggiali Aprilia
9. Alex Debon Honda
10. Alex Baldolini Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének állása 9 futam után:
1. Manuel Poggiali RSM 129 pont
2. Fonsi Nieto SPA 126 pont
3. Roberto Rolfo ITA 122 pont
4. Toni Elias SPA 106 pont
5. Randy de Puniet FRA 105 pont
6. Anthony West AUS 104 pont
7. Franco Battaini ITA 98 pont
8. Sebastian Porto ARG 87 pont
9. Naoki Matsudo JPN 60 pont
10. Sylvian Guintoli FRA 58 pont