Szerveződik a következő Krapeknő túra

2003.08.07. 13:30

 
   
   

Szeptember második hétvégéjén, 13-14-én ismét a lóerők közé csapnak a motoros lányok. Az úti cél ezúttal az Alföld, a táv körülbelül 250 km csupa kettő illetve három számjegyű úton.

A találkozó szombat reggel lesz Budapesten, de akinek úgy jobb, útközben is becsatlakozhat. Napközben főleg a motorozáson lesz a hangsúly, körülbelül 100 km/órás tempóval haladva, hiszen el kell valahogy jutni a szállásig. Az aggódó férfiaknak így mindössze egy éjszakát kellene nélkülözniük párjukat, a csemetéknek pedig a mamájukat.

A kanyarvadászok legnagyobb bánatára az alföldön kanyarok nem igazan vannak, így viszont akár a kezdő motoros lányok is nyugodtan csatlakozhatnak a túrához. A szállás lefoglalása folyamatban van, de biztos csak akkor lesz, ha már megvan a végleges létszám. Egy gyulai panzió van kiszemelve, ahol 20 főt tudnak elszállásolni. A szombat déli pihenőt valamelyik kisebb településen tartják, ahol egy bogrács étellel várják majd a kalandvágyó lányokat. A gyopárosfürdői strand meglátogatása is a tervek között szerepel, de ez még a pontos programtól és természetesen az időjárástól is függ. Este tábortűz, szalonnasütés, borozás, sörözés és jó sok beszélgetés, ami lánytársaságban elmaradhatatlan.

Vasárnap a vár megrohamozása, illetőleg bevétele a cél, majd a várfürdő habjai között a hölgyek lemossák a csata porát. A részletes program még fejlesztés alatt áll, így még változhat a jelentkezők igényeitől függően. Jelentkezés és további információ: itt.