Motokrosszos homokozó

2003.08.13. 09:55

 
   
   

Idén másodszor tért vissza a Motokrossz VB sorozat Hollandiába. Most a lieropi pályán rendeztek futamot, amelynek talaja egy homokozóéhoz hasonlítható. Sok krosszpilóta ezt nem igazán kedveli, mert a pályán minden egyes körben máshová kerülnek az ideális nyomok, amelyek segítségével fordulnak.

Motokrossz GP
Stefan Everts, a belga pilóta hatodik egymást követő győzelmét aratta a Motokrossz GP kategóriában, és egyben ez volt negyedik dupla, szintén egymást követő diadala, mivel a 125-ös géposztályban ismét nyerni tudott ugyanaznap. A holland futam rajtját a nagyon erős köd miatt elhalasztották, de legalább nem tűző napsütésben kellett végig küzdeniük a versenyzőknek a 35 perc plusz két kört. A mezőnyben ott volt a magyar Németh Kornél is KTM gépén, ő a 15. helyről rajtolhatott el.

A Hondás Joshua Coppins lőtt ki legjobban a rajttól, akit azonban fél körön belül megelőzött Everts. A Honda pilótát még két KTM-es, Joel Smets és Jamie Dobb is megelőzték az első körben, azonban a másodikban Dobb akkorát esett, hogy kiment a válla. Pichon ezután megelőzte Smets-et, így beékelődött Everts és Smets közé, akárcsak a bajnoki tabellán. Everts egyre jobban húzta a gázt, és hamarosan a többiek számára megközelíthetetlen távolságba került. Pichon viszont a 2003-as világbajnokság szempontjából kulcsfontosságú futamon kétszer is hibázott és bukott, így hamarosan Smets ment a második helyen, ezzel Pichon visszaesett a hatodik helyre. Kornél jól tartotta magát a középmezőnyben, és a bukások miatt apró lépésekkel ugyan, de jött felfelé néhány pozícióval.

A harmadik helyért a két Hondás csapattárs, Joshua Coppins és Gordon Crockard küzdöttek. Coppins még egy 250-es kétütemű, Crockard pedig egy 450-es négyütemű géppel ment. Remekül szórakoztatták a közönséget harcukkal, amiben Coppins először bukott, majd a verseny vége felé ismét utolérte Crockardot, és miután megelőzte őt, az ír fiú olyan szerencsétlenül esett egy lekörözött versenyzőben, hogy úgy kellett letámogatni a pályáról, még a motorját sem volt képes újra berúgni. Coppins megtartotta a harmadik helyét a futam végéig. Stefan Everts 10 ponttal vezeti a bajnokságot Joel Smets, és 12 ponttal Mickael Pichon előtt.

 
   
   

Motokrossz 125
A 125-ös verseny a GP osztály csúszása után délután 4-kor indulhatott csak el. A pálya ekkorra már meglehetősen megviselt állapotban volt. Ehhez a GP-ben győztes Stefan Everts alkalmazkodott a legjobban, mert 250-es négyütemű Yamaháján ellentmondást nem tűrően állt az élre a start után, és nyerte meg gond nélkül az újabb futamot. A három gyári KTM versenyző, Steve Ramon, Erik Eggens, és Ben Townley látványos csatát vívott a dobogó maradék két fokáért. Ramon bírta jobban fizikálisan a csatát, így övé lett a második hely. Townley annyira elfáradt, hogy a végén még Eggens is megelőzte. A tavalyi bajnok Mickael Maschio csak a nyolcadik helyen tudott bejönni. A bajnokságot továbbra is Ramon vezeti, Bartolini és Maschio előtt.

Motokrossz 650
Cédric Melotte a namuri futamon érezte meg a győzelem ízét először, és most ennek megfelelően küzdött a nagy esélyes Joel Smets ellen. Azonban ez kissé túl hevesre sikerült, mert az első körben 20 méteren belül kétszer bukfencezett, így a verseny feladására kényszerült. Joel Smets ismét megállíthatatlan volt, bár Javier Garcia Vico megpróbálta tartani vele a lépést, mégis több mint 30 másodperces előnnyel nyerte idei 8. futamát a belga veterán pilóta. A harmadik helyen Danny Theybers végzett. A bajnoki tabellát 26 pont előnnyel Smets vezeti Vico előtt, a harmadik helyen Melotte áll jócskán lemaradva.