Egy versenyző, két szerződéssel?

2003.08.14. 09:14

 
   
   

Nemrég adtunk hírt arról, hogy miután Arnaud Vincent tavalyi világbajnokot rövid úton lapátra tette a KTM, a fiatal finn tehetséget, Mika Kalliot szerződtették a helyére. Igen ám, de Kallio jelenlegi - vagy volt, ki tudja most már - csapata által kiadott közleményben azt állítja, hogy a finn fiú az Ajo Motorsporttal áll szerződéses viszonyban a következő év végéig. Az Ajo Motosport, mint a Honda egyik hivatalosan támogatott 125 köbcentis csapata, négy éves szerződést kötött 2000. év végén Kallioval, mikor a finn még Skandináviában versenyzett. Ezután hozta a csapat Kalliot az Európa-bajnokságba, majd 2002-ben a VB-re, ahol az év újonca lett a 125-ösök közt.

"A csapatot nagyon meglepte, amikor a KTM kiadta sajtóközleményét Kallio leszerződtetéséről" - mondta Aki Ajo csapatfőnök. Az Ajo Motorsport részéről Mika Kallio még mindig a csapat versenyzője, érvényes szerződéssel. A jelenlegi szituáció senkinek sem jó, mivel a csapat legalább az év végéig számított Kalliora. Ráadásul az Ajo Motorsport már időközben megkezdte a tárgyalásokat Kallioval, hogy jövőre egy gyári csapat szerződésével versenyezzen, mivel elvileg minden tárgyalási jog a csapatot illetné meg. Az ügyben további tárgyalások várhatók még Brno előtt, mivel Kallionak ezek szerint két élő szerződése van a jelen pillanatban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.