Rendőri ellenőrzés egy tesztvezetésen

2003.10.22. 13:59

Rendőrök zavarták meg egy szentesi motorkereskedés tesztvezetéssel egybekötött nyílt napját október 18-án, délelőtt. A rendőrök azért látogattak el a sok motorost vonzó eseményre, mert 11 órakor súlyos baleset történt a Szentest Hódmezővásárhellyel összekötő főúton.

A Szentesi Rendőrkapitányság által folytatott vizsgálat eddigi adatai szerint a Szentest elkerülő körgyűrűről egy apriliás motoros kanyarodott a Hódmezővásárhelyre tartó menetrend szerinti buszjárat elé. A buszvezető a motoros elől áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő Trabanttal. A Trabantban utazó idős házaspár az ütközés következtében azonnal meghalt. A motoros a szemtanúk szerint a baleset után rövid időre megállt, majd elhajtott Szentes irányába.

A rendőrség a helyszíneléssel egy időben már felkereste a tesztnapot tartó kereskedőt, de hamar kiderült, hogy a motorok kipróbálása és a baleset között nincs összefüggés. A motoros bolt látogatói a városból és a környékről jöttek motorjaikkal, de egyikre sem illett a szemtanúk leírása. A rendőrség szerint a hűvös időjárás miatt nem valószínű, hogy messziről jött, de a kutatás a környékbeli falvakban sem vezetett eredményre. A motort és vezetőjét most már országosan is körözik.

Az eddigi adatok szerint Az Aprilia típusú motor alapszíne fehér, de kék, illetve kékeslila és piros szín is látható rajta. A vezető sötét motorosruhát és sötétkék, bordó vagy fekete sisakot viselt. A motor rendszámának első betűje U, a második B vagy M, a harmadik valószínűleg W. Azt nem tudták megmondani a szemtanúk, hogy enduró, vagy sportmotor volt-e a balesetet okozó jármű.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a leírás alapján bármilyen információt tud adni a tragédiát okozó és cserbenhagyó motorosról, az hívja a 63/312-433 telefonszámot, vagy a 107-et.

Az Aprilia tulajdonosok pedig számíthatnak a személyes megkeresésre, különösen az UBW és az UMW rendszámosak.