A Honda fogszabályzós igazoltja

2003.11.17. 10:04

Toni Elias megegyezett a Fortuna Hondával, miszerint jövőre egy gyári Honda RSW 250-es géppel versenyez a 2004-es szezonban. A 20 éves spanyol Roberto Rolfo csapattársa lesz, aki idén a második lett a 250-esek között a végelszámolásban. A csapat főszerelője a meglehetősen nagy gyakorlattal rendelkező Massimo Capana lesz. Elias 2 évet töltött el a 250 köbcentis géposztályban egy Aprilia nyergében a Jorge Aspar Martinez által igazgatott Telefónica MoviStar/Repsol csapatban. Elias nehéz döntést hozott, amikor elhatározta, hogy a tiszta spanyol csapatból egy másik márkához igazol, de úgy véli helyesen cselekedett.

Elias szépen megköszönte az Aspar csapat és a csapatfőnök, a szponzorok és az Aprilia támogatását, amely több mint 3 éven keresztül tartott, igaz az első idényében Hondával ment a 125 köbcentiben. Elias úgy véli, hogy karrierjének fordulópontján helyesen döntött, mivel a Honda idén bebizonyította, hogy versenyképes a motorja. A spanyol fiú nyerni szeretett volna idén a világbajnokságon, és mindent megtett ennek érdekében. Úgy véli a leggyorsabban az úgynevezett alapbeállítást kell majd megtalálni új gépén, amely a versenyzőknél a legfontosabb dolog ahhoz, hogy innét finombeállításokat elvégezve bármely pályán gyorsan tudjanak menni. A csapatfőnök Dani Amatriaín szerint az egyik legtehetségesebb fiatal versenyzőt igazolták le a Fortuna és a Honda számára. A főnök elmondta, hogy Roby Rolfo és Toni Elias a lehető legjobb kombináció a Honda és a csapat számára a következő idényre.