A Moriwaki erősít a MotoGP-ben

2004.01.15. 10:18

A Moriwaki Engineering bejelentette, hogy terveik szerint a 2004-es MotoGP szezon öt fordulójában szándékoznak indulni, mint szabadkártyás együttes. A teljes idényre nem jött össze a japán tuningcégnek a megfelelő anyagi háttér. A Moriwaki több mint két éve fejleszti MD211VF motorját, amelyben egy Honda RC211V blokk szolgál. Idén először áll szándékukban motorjukat Japánon kívül tesztelni, amikor a HRC csapathoz csatlakoznak a január 20-án kezdődő 3 napos tesztelésen Sepangban.

Szintén jelen lesz a japán csapat februárban ugyanezen a helyszínen, ahol néhány új alkatrészt és a legújabb fejlesztésű Dunlop gumikat tesztelik az idei szezonra. Mamuru Moriwaki csapatigazgató elmondta, hogy céljuk az MD211VF továbbfejlesztése, amelynek során a végső cél egy teljes versenyszezonon való részvétel és a legjobb helyek megszerzése a mezőnyben. 2002-ben és tavaly a suzukai és motegi futamokon vettek részt a csapat motorjai.