Rossi bemutatkozott a Yamahán

2004.01.28. 16:26

Két hónap várakozás ért véget, miután Valentino Rossiról kiderült, hogy a 2003-as idény végén a Hondától a Yamahához szerződött. A nagy esemény, hogy Rossit a sajtó képviselői először láthatják új motorján, múlt hét péntekén történt meg, amikor a jelenlegi világbajnok először tekerhette meg a Yamaha YZR-M1 gázkarját. Minden bizonnyal emlékezetes lépés marad ez a fiatal olasz pilóta számára, aki a Hondával megnyert három világbajnoksága után új kihívásnak tekinti a Yamahával kötött megállapodást.

Az első napon Rossi volt a leggyorsabb a négy yamahás közül. Nyilatkozata szerint a motortól több problémát várt, de többé-kevésbé rendben volt a masina. Néhány dologban kevesebbet tud az M1 mint az RC211V, de alapvetően nem rossz a motor. Az első nap a motorhoz való aklímatizálódás jegyében telt el. Mivel Rossi két hónapja nem ült versenymotoron, a szem koordinációjának is be kellett állnia a pályához. Mindezek után a Yamaha négyeséből Rossi 2p 4mp belüli időt ment, őt Checa, Melandri és Abe követték az első napon.

A második napon a pálya hőmérséklete elérte a 41 fokot és Rossi tovább javította köridejét egészen 2p 3.17mp-es határig. Mind Rossi, mind Rossi csapafőnöke, Jerry Burgess elégedett volt a motor teljesítményével. Többféle futómű és motorbeállítást kipróbáltak. Checa szintén 2p 3mp körüli időket ment jó pár körben. Melandri a második napon esett egyet, de sérülés nélkül megúszta. Abe a második napon jelentősen javított köridején, miután a motorja futóművét sikerült beállítani a japán pilótának megfelelően.

Az utolsó napon Rossi már tavalyi körrekordján belül motorozott a Yamahával, bár igaz, hogy az előtte itt járt Honda legénységből Max Biaggi és Sete Gibernau jobb időt mentek nála néhány nappal ezelőtt. A világbajnok 2 p 2,75mp-es idejével a legjobb volt a Yamahások között. Checa valamivel több mint egy tized másodperccel maradt el tőle. Rossi elégedett volt a köridejével, bár kiemelte, hogy jelenleg a motor és a váz beállítása volt az elsődleges szempont. Összességében jónak ítélte meg a három nap eredményeit, bár az erőforráson még mindig dolgozniuk kell.

Checa a tesztelés során úgy látta, érdemes lesz a 17 colos első kerékről a 16.5 colosra váltani az idényben. A csapatfőnök Burgess értékelése szerint elegendő eredményt értek el a rendelkezésre álló rövid idő alatt és minden a megfelelő menetrend szerint halad. Melandri továbbra sem tudott 100%-ban ott lenni fizikailag, mivel válloperációja miatt a kondíciója még nem tökéletes. Abe a harmadik napon nem ment olyan jól mind azt megelőzően, mivel nem sikerült megtalálni még a stílusához legjobban passzoló Michelin abroncsokat.