Változások a Moto Guzzi Egyesületben

2004.02.16. 16:08

Ahogy januárban általában mindenki megpróbál tiszta lapot kezdeni, fordulat következett be a már három éve működő Moto Guzzi Magyarország Egyesület háza táján is. Az év eleji közgyűlésen az eddigi elnök, Dr. Rideg Ákos frissítést javasolt, és lemondott posztjáról. Helyét Ördögh István vette át a tagság teljes egyetértése mellett. Az összejövetelen szó esett az idei közös programokról is, valamint arról, hogy idén két rendezvény szervezésében is szerves részt vállal a klub.

Április 3-án Használtmotor Vásárt rendeznek a guzzisok Óbudán, egy Bojtár utcai telepen, hogy még a szezon kezdete előtt gazdára találjanak a tél folyamán hiába hirdetett jószágok. A szabadtéri piacon csekély belépődíj ellenében mindenki elhozhatja csereérett motorkerékpárját és alkatrészeit, valamint egy jó söröcske mellett megoszthatja a többiekkel havas élményeit és nyári terveit.

A guzzisok - nem csak a közös márka miatt - jó kapcsolatot ápolnak a keszthelyi Calecon Brothers motoros társasággal, és eddigi két találkozójukon is részt vettek kisebb-nagyobb létszámban. Logikus volt hát az ötlet, hogy besegíthetnének az idei találkozó szervezésébe, és a márka, valamint a két klub hírnevét méltán öregbítené egy sikeres nemzetközi márkatalálkozó megszervezése. A hazai importőr támogatja az ötletet, és ha minden jól alakul, az egyesület World Moto Guzzi Club tagságára való tekintettel a gyár is nyújt némi segítséget a rendezvény népszerűsítésében.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.